TGM: Kétféle jobboldal

Ismét egy kis visszatekintés: Tamás Gáspár Miklós 2004.06.26-iki cikkét ma is érdemes elolvasni.

Mindenki arról panaszkodik, hogy túlságosan élesek hazánkban a politikai küzdelmek. „A két fél”, „a két oldal”, ahogy egyre gyakrabban nevezik, nem hallgat oda a másikra, a politikai „táborok” állítólag gyűlölik egymást, félnek egymástól, „a másik” megsemmisítésére törnek nemtelen eszközökkel, s ez a viszály – mesélik – mindenhová, a családi ebédlőasztalok mellé és a gyóntatófülkékbe is behatol, tönkreteszi a nemzet nyugalmát. Mások, főleg vidéken, nem észlelnek ilyesmit, szerintük ez csak a pesti középosztály és értelmiség különleges baja, amitől az egészséges, természetközeli magyar ember nem szenved. Gondolom, mindkét benyomás valóságos tapasztalatokon, élményeken alapul. A politikailag elkötelezett emberek s a véleménymédiák azonban csakugyan meghökkentő keserűséggel, bizalmatlansággal beszélnek egymásról, s ennek az okát nem olyan nehéz föltárni, hiszen ez a gyanakvás történeti és társadalmi érzésegyüttesekből ered, amelyek ugyan nem ismeretlenek, de elemzésük talán nem kielégítő.

Az egyik ok az, amiről Christopher Lasch ír egyik tizenkét évvel ezelőtti esszéjében: ha az elitek csak egymáshoz beszélnek, ennek az egyik oka az, hogy hiányoznak az intézmények, amelyek előmozdítják az általános beszélgetést az osztályhatárokon keresztül. A közélet („civic life”) olyan színhelyeket igényel, amelyeken az emberek fajra, osztályra, nemzetiségre való tekintet nélkül találkozhatnak, társaloghatnak. A társadalmi osztályok – írja Lasch – a saját tájszólásukat beszélik, a demokráciában találkozóhelyre van szükségük, „harmadik helyre”, mondja Ray Oldenburg nyomán, azaz olyan helyre, ami nem az otthon (a viktoriánus házasság „menedék a szívtelen világban”, amelyről Lasch szép könyvet írt) és nem a nagy, rideg intézmény. Ez volt a tizennyolcadik-tizenkilencedik századi kávéház és vendégfogadó olyan városokban, ahonnan családok évszázadokig nem költöztek el a házukból, ahol a helyi közéletet átszőtték a személyes viszonyok, ismeretségek szálai. A középosztály menekülése a kertvárosokba, a munkások vándorlása állás után, a diákok útja távoli egyetemekre, a politika szakosodása és professzionalizálódása mind afelé löki a demokratikus közéletet, hogy személytelen és közvetett legyen, mint minden. Jellegzetes dolog Pesten, hogy minden presszóban szól a zene, és minden kialakított menedékövezetben (Bazilika, Ráday utca, Liszt Ferenc tér) állandóan zajos „rendezvényekkel” ejtik kétségbe és kergetik el a csevegni óhajtókat. A közéletről, közügyekről szóló értelmes honpolgári magánbeszélgetések mintája és fönntartója régebben a sajtó és a rádió volt, ma a kereskedelmi televíziók, gagyizene-rádiók és bulvárlapok ezt a funkciót nem tölthetik be. Ha a bulvár- és szennylaposodás ilyen iramban folytatódik, a méltán csodált Magyar Nemzet marad majd az egyetlen hagyományos politikai napilap. Hogy ezt ijesztgetésnek szánom? Hát persze.

Régebben a politizálás színtere – különösen a régi, gyökeresebb demokráciákban, de 1948 előtt, minden elnyomó intézkedés ellenére városon azért még nálunk is – a párthelyiség volt, a sztrájktanya, a munkásotthon. Nyugaton ennek nyomai még föllelhetők, bár a csoportos közügyi beszélgetés terepe egyre inkább az internet. A kelet-európai, így a magyarországi pártok gyors szociokulturális kiüresedése (pl. a nagy sikerű liberális klubok meggyöngülése), a taglétszám csökkenése, a politika szakmaiasodása, a pártvezetőségi klikkek korrumpálódása, a világnézettelen, kompromisszumos, álpragmatikus vonalvezetés rohamos terjedése, a parlament és az önkormányzati demokrácia hanyatlása azt jelenti, hogy a politikai szervezetek se lehetnek „a harmadik hely” bázisai. Az új társadalmi mozgalmak (környezetvédők, emberijog-védők, feministák, kisebbségvédők, antiglobalisták/antikapitalisták) az országos (nemzeti) politika iránt megvető közönyt mutatnak. Nem gondolják a hivatalos balközépről, hogy kisebbik rossz, mint ezt Nyugaton tennék. Számos „alternatív” ismerősöm egyáltalán nem olvas magyar újságot. A hivatalos politikára reflektáló, a hazai sajtóvitákra reagáló egyetlen civil társadalmi közeg a polgári körök radikális jobboldali mozgalma. Ez utóbbiak olykor baloldali alternatív gesztusokat és gondolatokat is megengednek maguknak, nem tudván, hogy mi micsoda.

Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a politikai önazonosságok, identitások csúszásai, elmosódottságuk, habkönnyű fölcserélhetőségük ötlik szembe, s emiatt nem is veszik őket túl komolyan honfitársaink. A jobb- és baloldali érzület viszonylagossága nem oka, hanem következménye ezeknek a társadalmi fejleményeknek. A jobb- és a baloldalra hagyományosan jellemző eszmények, emlékek, mítoszok, elvek programok továbbra is léteznek társadalmunkban, csak lebegő formában, eloldva horgonyukról, amely a szétázott-szétmállott politikai közösségben nyugodott egykor. A „jobb” és a „bal” megkülönböztetése elavult, mondják népszerű kommentátorok, ámde valami nem „avul el” amiatt, hogy valahol alkalmazhatatlan, bár ugyanazt másutt sikerrel alkalmazzák akár mint értelmezési módszert, akár forgatják mint politikai fegyvert. A politikai közösség lefegyverzettsége az oka ennek a bizonytalanságnak, amely azonban – mint látjuk – nem zárja ki a politikai rettegést és gyűlölködést. Ennek is van oka azonban, az, amit a szociáldemokrata Kéthly Anna „a demokratikus élmény nélküli demokráciának” nevezett a Szocializmus 1946. március-áprilisi számában, amihez azt tette hozzá a szintén szociáldemokrata Faragó László ugyanott, hogy föltételes demokráciának nevezhető csak az olyan, amelyet csak a külső erőviszonyok tartanak meg annak. Nem kétséges, ha ma Európában a diktatúrák volnának többségben, a mai magyarországi demokratikus rendszer is összeomlanék anélkül, hogy különösebben böködni kellene.

Mi az oka a demokratikus élmény hiányának? Nem egyszerűen az, hogy a rendszerváltás nem volt forradalmi, ahogy a közhelygyárosok szajkózzák szakadatlan, hanem a rendszerváltás sajátos viszonya a történelemhez s az aktuális, a létező népakarathoz. A rendszerváltó nemzedék legitimáló mítosza természetesen 1956 volt. Mármost 1956-nak igenis voltak „uralkodó eszméi”, amelyektől ez a politikai generáció vagy eltávolodott, vagy eleve idegenkedett tőlük. (Én is csak később találtam vissza ezekhez a gondolatokhoz, nem 1989 körül, amikor – akkor még liberálisként – látnom kellett, hogy az új rendszerben Bibó István nem időszerű. Most másképp látom ezt is, Bibót is, de ehhöz a rendszerváltás iránti alapos kétely kellett, ami nem volt éppen boldogító.) Ezek az „uralkodó eszmék” könynyen fölsorolhatók: nemzeti függetlenség és önrendelkezés, demokratikus szocializmus (ezt nevezte akkoriban Bibó „kizsákmányolásmentes társadalom”-nak), munkástanácsok (tehát a termelők uralma a munkahelyeken). Ezek nem 1989 uralkodó eszméi.

Ami közös volt (szabadságjogok, jogállam, politikai pluralizmus), az nem volt 1956 eredeti hozadéka, az csak a liberális demokrácia konszenzusa, amelybe 1956 és a vele rokon más kelet-európai mozgalmak, lázongások vitték bele azt, ami 1917-1919-ből származott, de amit a lenini-sztálini rendszer meg se próbált realizálni. A kronstadti lázadástól kezdve próbálták a proletárok vegyíteni a szocializmust a szabadsággal, de ez soha nem sikerült nekik. Ez az örökség ma abszurdnak tetszik a legtöbb ember számára, aki egyáltalán hallott felőle harangozni. S ami 1989 sötét titka: ilyesféle megoldásokon, autonomista, antietatista szocializmuson bizony nem kevesen törték a fejüket, és a posztsztálinista államkapitalizmusnak a piaci kapitalizmussá változtatását (privatizáció, igazgatósági kivásárlás, átruházás, kisajátítás révén) a régi rendszer uralkodó osztálya szervezte meg példás hatékonysággal, kooptálva néhány kívülállót is a forma kedvéért, miközben mind a rendszerváltók, mind a régivágású kommunisták értetlenül bámultak. Ezt a közvélemény kezdettől fogva utálta, s még mindig nem hagyta jóvá. Az állítólagos „állami vagyonnak” a termelők közötti szétosztását, de még inkább a termelők általi kontrollját látták volna szívesen, akárcsak 1956-ben, de nem volt (és ma sincs) párt vagy más fontos erő, amely a termelők érdekét és óhaját képviselni volna képes. 1989-ban minden befolyásos csoport polgári társadalmat és tőkés gazdasági rendszert kívánt (némelyek radikálisabban, mások kevésbé), 1956-ban meg úgyszólván senki.

Nemzeti függetlenséget, önrendelkezést is óhajtottunk valaha, 1989-re ez elhalványult. A szovjet csapatok távozásának örültünk ugyan mindannyian, de halványan. Úgyszólván meg se említette senki már napokkal a kivonulás után. A függetlenségnek már az első világháború után se örültünk (rajtunk kívül csak az osztrákok voltak még ilyen furák), egyedülállóan a világ népei között, hiszen nálunk a függetlenséget úgy hívják: Trianon. Könnyen léptünk be a NATO-ba és az EU-ba. Bár a külfölddel szembeni változatlan bizalmatlanságunk és tudatlanságunk nem változott, ez nem járt együtt a nemzeti függetlenség vágyával. Hiszen etnicisták és idegengyűlölők vagyunk manapság, nem pedig demokratikus nacionalisták, mint eleink közül oly sokan, legszebben Petőfi. Nem idegen államokra neheztelünk vagy féltékenykedünk – ezt csak akkor érezhetnénk, ha a magyar államról azt vélnők, hogy a miénk, de nem véljük -, hanem idegen népekre és személyekre. Az állammal kapcsolatos – baráti vagy ellenséges – politikai elkötelezettség olyan elvontság, amelyet csak a közösség érezhet át együttesen, de ilyen közösség nincs. 1956 minden más tartalmával is ez a helyzet. Így például a híres-nevezetes antikommunizmussal is. 1956 fölkelői a gyilkos megszálló helytartóit és hóhérsegédeit gyűlölték – Rákosit és a többi sztálinistát -, nem a kommunistákat mint olyanokat, akik közül rengetegen váltak forradalmárrá. 1989 alig talált már itt kommunistákat, jókat vagy rosszakat. Az egypárt vezetői többnyire a csatlós-kollaboráns rendszerbe beleszületett vagy „beleszocializált” emberek voltak, hivatalnokok, nem népbiztosok. Óvatos konzervatívok vérmérsékletük szerint, óvatos szkeptikusok. A világnézetet – bármilyet – nem értik és utálják. Számukra az állítólagos, méghozzá „valóságosan létező szocializmus”-sal való szakítás az eszményekkel mint olyanokkal való szakítás volt, minden eszménnyel. A sztálinizmust „az eszménnyel”, az enyhülést meg a reformot az eszménytelenséggel képzettársították. Így hát a „kommunista” szó itt gyakorlatilag a félig tervező, félig piaci államkapitalizmus menedzsereit és kinevezett közhivatalnokait jelentette, míg 1956 és 1968 csatái különféle irányzatú szocialisták között zajlottak le többnyire a leghevesebben.

Senki nem is nagyon szorgalmazza, hogy elolvassuk Nagy Imre műveit, hadd lássuk, hogy értette az öreg, amit csinált. Arra se nagyon szeretünk emlékezni, hogy 1956 legékesszólóbb írója Déry Tibor volt: Déry neve körül dermedt csönd honol, hiszen természetesnek vesszük, hogy nagy írók csak „polgáriak” lehettek. Déry származására nézve polgár volt persze, de polgári, az nem volt. Kommunista volt a bécsi polgárháborúban 1934-ben és Pesten 1956-ban. Ezek az 1989 utáni nemzedék számára megfoghatatlan paradoxonok.

A magyarországi szociálliberális balközépnek természetesen vannak komoly történeti érdemei. Számos más olyan kelet-európai politikai konstellációtól eltérően, amelyben szerepet játszott az exkommunista utódpárt valamelyik alakváltozata, az itteni szocialisták-szociáldemokraták – szabadelvű szövetségesük közreműködésével – egyértelműen elutasították a magyar középosztályt-értelmiséget mérgező antiszemitizmust, idegengyűlöletet és etnicizmust (az MSZP-ből sorra eltávozott minden ismert soviniszta), és a magyar progresszió fontos célkitűzései között hűségesnek látszanak mutatkozni az egyikhöz: a Duna menti, Kárpát-medencei népek kiengesztelődésének, együttműködésének, urambocsá’ barátságának ügyéhöz avval, hogy a határokon túli magyar nemzeti kisebbségek ügyét elsősorban emberi jogi kérdésként és a kulturális autonómia kérdéseként, nem államhatalmi-területi problémaként kezelik. Medgyessy Péter, akinek nem vagyok politikai híve, a demokratikus német politika ujjmutatását követte – Adenauer kibékülését a franciákkal, Willy Brandt kibékülését a lengyelekkel és Izraellel -, amikor december elsején koccintani mert Nastase román miniszterelnökkel, a magyaroknak (akkor még !) liberális-demokratikus kisebbségi jogokat biztosító, az akkor még demokratikus Magyar Köztársasággal vetélkedő-versengő gyulafehérvári „egyesülési” gyűlés évfordulóján. Hiába átkozza ezt – nem egészen őszintén – a magyarországi és utódállami etnikai jobboldal, azért ez az irredenta végét jelenti, ha egyszer megtörténhetett. Rég ideje volt, hogy kezet nyújtsunk a román népnek. A gyakorlatban ez már másfél évtizede megtörtént, az árpádsávos lobogóba burkolózók remek üzleteket kötnek román vállalkozókkal Erdélyben, csak a szimbolikus képmutatás szférájában van ez másképp.

Ám ez a valóban szociáldemokrata típusú hagyománykövetés (hiszen a kommunistákkal szemben, akiket a kilencszáznegyvenes években „árvalányhajas marxistáknak” nevezett Justus Pál, a szociáldemokraták nálunk mindig ortodox, dogmatikus internacionalisták voltak) teljesen ösztönös. A fasiszta hagyomány él és virul, Bosnyák, Szálasi, Hitler, Fiala, Marschalkó, Dövényi Nagy Lajos, Kolosváry-Borcsa Mihály, Rajniss, Milotay stb. művei mindenütt kaphatók, de Rónai Zoltán, Böhm Vilmos, Ignotus Pál, Sós Endre, Mónus Illés, Faragó László antifasiszta klasszikusai (hogy csak szociáldemokratákat említsek) föllelhetetlenek. (Egyébként az antifasiszta konzervatívok – vannak ilyenek, csak nem nagyon jutnak szóhoz – is kiadathatnák végre magyarul Kolnai Aurél The War Against the West c. világhírű alapművét�) Az antifasiszta-antirasszista-antisoviniszta hagyományból csak a helyenként problematikus, mert hithű kommunista Bálint György és Fábry Zoltán emléke él, ami nem baj, de én antifasisztában jobban szeretem az antisztálinistát. (Őrületes, hogy a magyarországi szocialisták a kései Horthy-kor jobboldalának olyan – az osztrák szélsőkatolikus korporatizmusból merített – ötleteit veszik elő, mint a nem választott, hivatásrendi fölsőház, amely ellen állítólagos világnézeti elődeik küzdöttek, méghozzá az osztrák szociáldemokraták fegyverrel az utcákon�) A baloldali hagyaték többi eleme pedig egyszerűen ismeretlennek mondható, és lezárt múltnak tekintik – ami világosabban választja el a magyar műveltséget a Nyugattól, mint bármi más. A Marx, Nietzsche, Freud, Weber iskoláján át nem esett műveltség nem modern műveltség. És ebből Marxot nem lehet kifelejteni, mert ha kihagyják, a démoni kvartett másik három tagjának mondandója is elhalványul valamiért. Tetszik, nem tetszik, összetartoznak. Marx munkái csakis és kizárólag Kelet-Európában nem kaphatók.

1989 után csak az a baloldali gondolat reinkarnálódott csupán, amely megerősítést kaphatott az angolszász mainstreamtől, amely már a kilencszázhetvenes évek óta ihlette a kritikailag gondolkodó társadalomtudósokat, a rendszerváltó ideológiák megalkotóit. Itt hatalmas változás ment végbe, ugyanis a baloldal – mivel elfogadta, hogy a kapitalizmus örök – a leglényegesebb ponton föladni volt kénytelen a marxi örökséget: nem a kizsákmányolást kifogásolta eztán, hanem az egyenlőtlenséget. A kettő – enyhén szólva – nem ugyanaz. Mindenfajta szocialista, tehát nem polgári elméletben azt a rendszert szokás bírálni, amely az egyenlőtlenséget okozza, és nem egyszerűen az egyenlőtlenségek rendszerét. „A polgári baloldal” programja a sziszifuszi munka. „A polgári baloldal” hallgatólagosan elismeri, hogy a kapitalizmus (mint minden osztálytársadalom) egyenlőtlenséget okoz, s ezért politikai (állami) eszközökkel ezt újra s újra korrigálni kell. Ennek a korrekciónak az eszköze az állam.

Tamás Gáspár Miklós

160 hozzászólás “TGM: Kétféle jobboldal” bejegyzéshez

  1. Fekete György
    2016-07-28 – 07:26

    A világért sem akartam veled igaztalan lenni. A magam helyzetét érzékeltettem, én nem kuncsorgok nekik, mert már jól belegázoltak a lelkivilágomba – s az egykori Népszava szellemisége sem engedi meg. Ráadásul ki is tiltottak anno.
    Természetesen a küzdelmedet magaménak is érzem, minden megbecsülésem és tiszteletem a tiéd.

    1. Köszönöm szépen, hogy pontosítottad kommentedet. Ha szabad fölvetnem, miért nevezed a magad – korábbi – küzdelmét „kuncsorgásnak”? A diplomatikus magatartás mint a kommunikáció segítése, egyáltalán nem „kuncsorgás”. Ergo: te nem kuncsorogtál! Vagyis a te lelki világodba senki nem gázolt! Aki pro forma ilyet tesz, valójában saját lelkébe gázol, megvívatlan harcaiból, tudomásul nem vett visszakozásaiból eredően. Bocs, hogy okoskodtam, mert minden bizonnyal – ha belegondolsz – semmi újat nem mondtam (írtam) neked.

    1. Ez az írás megjelenhetett a Népszavában? Ámulok és bámulok. De az is lehet, hogy a szerkesztők nem figyeltek oda?
      Egyébként gratulálok a cikkhez, régóta nem olvastam a „népszavában” hasonlót. De az is lehet, hogy a cikkíró intellektusa nem „ejtette rabul őket”.

      1. Köszi szépen, Tovaris. Nem volt sima, a rovatvezető szerkesztő először elfogadta, majd kételyei támadtak, s a főszerkesztőre hivatkozva visszakozott (ráadásul valahogy imigyen: „ilyen hangnemben nem írunk TGM-ről”). Megkerestem a főszerkesztőt, aki semmiről nem tudott (az ügyeletes főszerkesztő kukázott ki). Ezután egy hétig nem jelent meg (az eredeti kézirat), majd a főszerkesztő igen korrekt megoldást választott. Felvetettem, hogy készítek egy általános megközelítésű új változatot, amelyben Gazsi csupán megemlítődik. 3-4 napra rá el is küldtem neki, ő továbbította a rovatvezetőnek. Tőle kaptam másnap értesítést, miszerint főnöki utasításra lehozza, de szövegét nem gondozza meg, s közölte kívánságát, hogy soha többé ne küldjek kéziratot a Népszavának. Ezek után még egyszer a főszerkesztőhöz fordultam. Várom döntését, hogy persona non grata leszek vagy nem. Ha igen, akkor sajátságos szituáció teremtődik. Aminek lényege, hogy van egy szent bika a rendszerkritikai baloldalon. Megbíráltam, ezért a cikkemet közlő Lap kilök a kebléről.

        1. Sajnos, az én büszkeségem nem engedi meg, hogy EZEKNÉL kuncsorogjak. Le is tiltottak egyszer, csupán azért, mert kommunista álláspontot fejtettem ki.
          Mindig arra gondolj, hogy EZEK a kisujjadig sem érnek. Niemandok, percemberkék, lakájok, burzsoá szekértolók.

          1. Igaztalan vagy most velem. Ugyanis NEM KUNCSORGOK, HANEM VESSZŐFUTÁST VÁLLALOK A VALÓDI BALOLDAL KÉPVISELTE ÜGYÉRT. NE FELEJTSD EL, HOGY NEKÜNK NINCS PROFESSZIONÁLIS, ILLETVE NEM MARGINÁLIS, NEM PERIFERIKUS SAJTÓNK. Tehát olyan orgánumokra, mint a Népszava is, alkalmasint bizony rászorulunk. Fura vagy. „Élménybeszámolómból” kiderül, hogy nem megalázkodtam, hanem – újfent – konfrontációk sorozatát teljesítettem. Az egészről meg nem is szóltam volna, ha te nem kínálsz labdát. Ejnye-bejnye…

  2. A kormány-jobboldalt és a szélsőjobboldalt összekötő 888.hu, ahol Gazsi legutóbb szerepelt (ami megengedhetetlen volt), 2016. 07. 25-én közölte elvtársunk facebookos önigazolását. Ezt már megjelenítettem, most részleteket ismét adok, de már konkrét kritikai észrevételeimmel [szögletes zárójelek között]:

    „A 888.hu jó és érdekes kérdéseket tett föl, amelyekre szívesen válaszoltam. A nagy nyilvánosság előtt hozhattam szóba olyasmit, amire ritkán nyílik alkalmam. [Tényidegen kijelentés. Mintha nem lenne TGM-mel rendre tele az egész balliberális sajtó! Egyébként pedig, még ha igaz is lenne, menlevél a politikai mértékvesztésre?] (…)

    Mivel szemben állok az egész mai társadalmi berendezkedéssel (és nemcsak a mai magyarországi rezsimmel, habár persze ez közvetlen célpontom és napi ellenfelem), ezt ott teszem, ahol lehet. [Szerepelve a szélsőjobboldalhoz közelin is?] (…)

    A 888.hu különös internetes újság (bevallom, alaposabban csak most néztem bele [Nem előbb kellett volna?], miután olvasóim aggódni kezdtek integritásomért [Önkritika helyett az olvasóin gúnyolódik…]). Amint neve is mutatja, rá akar duplázni a 444.hu szatirikus-polemikus sorozatlövészetére. De nem olyan, mint a „nemzeti” jobboldal többi sajtószerve. Nem igazhívő, hanem hitetlen. [Nem igaz, mert valójában állást foglal! – lásd tovább.] Nem rasszista, csak az antirasszistákat gúnyolja és diszkreditálja [Ám a rasszistákat nem gúnyolja!]. Nem nőgyűlölő, csak a feministákat gyalázza [Ellenben a hímsoviniszták gyalázását kerüli!]. Nem antiszemita, csak az antiszemitizmus miatt fölháborodókon kacag [Miért nem teszi nevetségessé az antiszemitákat is? TGM véd egy olyan orgánumot, amely Auschwitz után „az antiszemitizmus miatt fölháborodókon kacag”?]. Nem kíván nyíltan rosszat az alsóbb néposztályoknak, csak a „szociális érzékenységet” nyilvánítja nevetségesnek [Micsoda különbség!]. S mint minden túlzó szatíra (különösen a konzervatív szatíra mindig) kipécézi – főleg a nyugati, „érzelmes” és „humanista” politikai beszédmódban – a képmutatást és a következetlenséget. A 888.hu munkatársai „a reakció” ügyét (ügyeit) szolgálják, és minden – szerintem és szerintünk – nemes és nagylelkű törekvést kiröhögnek: cinikusok és nihilisták. [Ismételjük. Nem igaz, mert az ordas eszmékkel szemben nem cinikusak, nem nihilisták.] (…)

    Egy dolgot biztosan őszintén gyűlölnek: a baloldali moralizálást és szellemi fölényérzetet. [A jobboldalit nem gyűlölik, tehát nem nihilisták.] Hogy engem miért nem gyűlölnek akkor? Nem tudom, mindenesetre jól fölbosszantották az interjúmmal a saját híveiket, ráadásul fölháborították az én híveimet: pont ilyesmit szeretnek csinálni. [TGM partner volt saját hívei felbosszantásához. Nocsak, neki hívei vannak… Nos, megérdemlik, hogy idoljuk felmossa velük a padlót.] (…)

    A 888.hu nem szélsőjobboldali, csak gyalázatosan goromba – igaz, oly rikítóan, hogy lehetetlen komolyan venni, ha valakinek van némi humorérzéke. [Igen, TGM szerint egészséges humorérzék az antiszemitizmus-ellenességet kiviccelni.] Éppen ezért, a legjobban a kinyilvánított ellenfeleire – index.hu, 444.hu, stb. – hasonlít a legjobban: a szatirikus túlzás … a mindennek a sárba rántása (amitől a mindkét „oldali” naiv igazhívők annyira szenvednek), szimbolikus figurák (Soros vagy Putyin) elhalmozása komikusan képtelen vádakkal, öncélú marháskodás, ironikus vonzalom a legalpáribb kommersz tömegkultúra iránt: ezek a kulturális vonások közösek.

    Az, hogy az ún. jobboldalon a melegek, a közel-keleti és afrikai menekültek, a zsidók meg „Európa” ellen észlelhető ellenszenv, az ún. baloldalon meg a keleti (ortodox) egyházakhoz tartozó népek (románok, oroszok, szerbek, görögök) iránt tapasztalható (indokolatlan) lenézés (a románellenesség egyébként közös), szintén nem utal lényegi különbségre. Van különbség, de ezt föltárni már azt jelentené, hogy a lényegről beszélünk: ezt pedig a nihilizmus illemtana szerint nem szabad megtenni. [Gazsit kötelezi a nihilizmus? Hiszen engedelmeskedik a nihilizmus illemtanának! Ez mi a fenét jelent?]” – http://888.hu/article-tgm-a-888-rol

    2016. 07. 26-án 23:58-kor AJÁNLOTT CIKKEK közül a 888.hu nyitó oldalán:

    Ez történhetett valójában Münchenben?
    Egyre több, egymástól független forrás számol be arról, hogy valami nem stimmel a német rendőrség jelenlegi álláspontjával kapcsolatban, miszerint csupán egyetlen támadó vérengzett, aki ráadásul nem is volt vallásos.

    A németek lassan, de biztosan integrálódnak a kalifátusba
    Háború elől jönnek, háborút hoznak
    Az erőszak elől menekülnek és megölik azokat, akik segítő kezet nyújtanak nekik.

  3. TGM-ről néhány morzsa a wikipédiában:

    …”Kitüntetései:
    1995-ben a Soros Alapítvány alkotói díját kapta.
    2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (polgári tagozat) kapta „kiemelkedő tudományos és oktatói munkássága, publicisztikai és közéleti tevékenysége elismeréseként”…

    …”A Ceaușescu-rendszert 2007-ben fasisztoid szociálnacionalizmusnak tekintette. 2008 áprilisában a kommunista mentalitás eltörlésének a szükségességéről beszélt, és a Ceaușescu-rendszert kommunista társadalomnak tekintette, az előző véleményével ellentétben. Korábban a kommunista társadalmat a proletariátus legnagyobb vágyának tekintette”..

    …”A Kádár-korszak demokratikus ellenzékének egyik legismertebb tagja. 1985-ben résztvevője az ellenzéki csoportok monori találkozójának”…

    …”TGM politikai-filozófiai munkássága markánsan elkülönülő korszakokra osztható. Fiatalkori művei a fenomenológia hatásáról árulkodnak. A 80-as évek második felében liberális, majd a rendszerváltáskor konzervatív–liberális nézeteket fejt ki. Híres cikke ebből az időszakból a Búcsú a baloldaltól. A patriotizmus szükségességét hangoztatta. A 90-es évek végére eltávolodik a nemzeti liberalizmustól, és a 2000-es években egyre inkább sajátlagos „marxizmus” kezdi jellemezni, ami a kapitalizmus és az akkori véleménye szerint államkapitalista keleti blokk kíméletlen baloldali kritikájában nyilvánul meg”…

    Nos, ez egy burzsoá szerkesztésű wikipédiai bejegyzés. Akkor mi, kommunisták, miként értékeljük TGM-et? Eltévelyedett báránynak?
    Én sokkal merészebb kijelentésre ragadtatom magam: TGM antikommunista.

    1. A wikipédia nem burzsoá szerkesztésű, hanem hiteltelen, eklektikus. Én alapvetően csak tényszerű adatok (dátumok, nevek, térképek stb.) ellenőrzésére használom, arra is csak erős fenntartásokkal – ahol lehet, ott több nyelvi változatot vetek össze, néha meglepőek az eltérések.

      Az általad idézett szövegek értékítélet jellegűek és nem tényszerű közlések, ezért értelmezhetetlenek.

      TGM valóban a sztálinizmus egyik legrosszabb megvalósulásának a Ceausescu-rendszernek az üldözöttjeként menekült Magyarországra, és bizony – rengeteg emberhez hasonlóan – azonosítja a sztálinizmust a kommunizmussal. Ám a mai TGM ezt a sztálinizmus=kommunizmust nem azonosítja a marxizmussal, ahogyan azt az antikommunisták – és a sztálinisták – teszik. Már többször jeleztem – ismerve TGM mai munkásságát -, hogy a nézetei a szabó ervini-rosa luxemburgi szindikalizmushoz állnak közel. Emlékeztetnék rá, hogy bár Lenin mindig szeretettel beszélt „a mi Rozácskánkról”, Rosa Luxemburg és az orosz bolsevikok között igen jelentős nézetkülönbségek voltak. Persze előre borítékolom, hogy erre az lesz a reakciód, hogy dehát Rosa Luxemburg kommunista volt. Nos, nem árt rögzíteni a tényt, Luxemburgot alig egy hónappal a Németországi Kommunista Párt alapítása után meggyilkolták, így nem tudhatjuk, hogy milyen lett volna a viszonya az egyre sztálinistábbá váló Kominternhez.

      1. Az „általam idézett” szövegek a wikipédiából lettek kimásolva, azt akartam vele prezentálni, hogy a mai hatalom miként ismeri el saját maga számára TGM tevékenységét. Hogy eklektikus, az mellékes, hogy hiteltelen – az természetes. (A wikipédiával kapcsolatban hasonló a véleményem)
        TGM eszét, tehetségét a szocializmus új változatának kidolgozására is fordíthatta volna, de antikommunista szemszögből természetesen ez nem megy. Sem neki, sem másnak.
        Azzal értek egyet, hogy TGM ragyogó képességű filozófus – de a politikában tévelyeg. Elég rendesen.

        1. Egy dolgot – TGM-től függetlenül – tisztázni kell.

          A Wikipédiát nem a „mai hatalom” csinálja. A Wikipédia az internetes közösségi kultúra terméke, amely leginkább a közhelyes közvélekedést tükrözi. Az más kérdés, hogy már a Német Ideológia megírásakor is érvényes volt, hogy „az uralkodó nézetek az uralkodó osztályok nézetei” – ám ez az interneten sokkal áttételesebben és ezért sokkal lazábban érvényes, mint a XIX. század nyomtatott sajtója idején (amikor pedig még forradalmi követelés volt a sajtószabadság követelése).

          1. Nem akarok „mélységi felderítésbe” bocsátkozni. A wikipédiát lehet, hogy a közvélemény csinálja (bár nekem azért vannak ebbeli fenntartásaim), de a kitüntetéseket az illetékes hatalom adja. Erre céloztam.

      2. Hja, az a borzasztó Román Népköztársaság! http://www.kronika.ro/belfold/tiltjak-a-ceauaescu-kultuszt#comment-582819 :elég a dolgozó emberek véleményét elolvasni – akár erdélyi magyarokét is. Mert nem csak TGM-ből, meg Tőkés Lászlóból áll a világ – és akikkel én beszéltem, jót nem mondtak egyikről sem.

        Ha hihetünk a wikinek és 1981-ben TGM-et valóban kiutasították Romániából, akkor az egy évvel azelőtt történhetett, hogy felmondták az IMF hitelszerződést, és beindult a Csau-gyalázás. Úgy mint Drakula, aki az árva gyerekek vérét szívja – és ez simán lement a nyolcvanas években (azóta pedig még inkább). A maga módján Gazsi is kivette ebből a részét. Ezt az embert a Tőke sodorta ide – az IMF -, hisz 82-ben már mi is aláírtunk. Ha csak tizede annyit pezsgett a Román Népköztársaságban, mint a Magyar Népköztársaság végnapjaiban – már meg tudom érteni a kitiltását.

        Ennyit a „valóban a sztálinizmus egyik legrosszabb megvalósulásáról” és TGM „üldöztetéséről”.

        Talán a szocialista Románia vezetői nem látták szívesen TGM-et – no de sebaj! A polgári Román Köztársaság értelmisége, TV csatornái már tárt karokkal fogadják.

        1. Egy alkalommal módom volt romániai magyarokkal beszélgetni a régmúltról. Igaz, nekem is vannak romániai élményeim – jobbára turista- és tranzitutak alkalmából. Egy ízben részt vettem a Bukaresti Műszaki Egyetem Brassói Járműgépészeti Főiskoláján egy hivatalos Ikarus szimpóziumon, mint előadó – ott egészen európai körülmények voltak, már a 70-es években is.Nem tudom, nekem annak idején legalább annyi dolog tetszett Romániában, mint amennyi nem. Igaz, a keleti részeken láttam valódi szegénységet, sőt nyomort is.

          Azon viszont roppant mód elcsodálkoztam, hogy a románok annak ellenére, hogy a „kommunizmust” azonosítják Ceauşescu rendszerével, kezdenek nagyon sok mindenben nosztalgiázni.
          A rossznál is van még sokkal rosszabb is…

        2. Apró pontosítás

          Ceaușescu Romániája a Magyar Népköztársaságnál hamarabb lépett be a GATT-ba (1971 MNK 1973) és az IMF-be (1972 – MNK 1982).

          1982-ben Ceaușescu nem felmondta az IMF szerződést, hanem „a felhalmozódott külföldi hitelek kezelésével kapcsolatban alapvető stratégiaváltásra került sor az országban. Ceaușescu úgy döntött, hogy 8 éves határidőt szabva, 1990-ig minden erejét megfeszítve az országnak vissza kell fizetnie a teljes adósságát.” ( http://vilaggazdasagi.blog.hu/2012/05/15/romania_imf_tol_imf_ig )

          Egész hozzászólásod pontosan ennyire hiteles …

          1. Ceaușescu Romániája valóban mindig a nyugat kedvence volt, esetükben nem bökte a szemüket a „kommunizmus” – mert Románia dafke – megtagadta az 1968-as invázióban való részvételt. Sőt, a bolgár csapatok átvonulását is csak napokkal a Varsói Szerződés inváziójának megkezdése után engedte meg – gondolom Brezsnyev határozott ejnye-bejnyéjét követően.
            Különösen a franciák kedvencei voltak, ez meglátszott az ipari, mezőgazdasági és kulturális kapcsolataikon is.

  4. Kommentár: G. Fodor Gábor alább tárgyalt lapjában csevegett Gazsi…

    Emlékeztető az ELTE Etikai Testülete 2016. június 13-i üléséről, amely a Dr. G.Fodor Gábor ellen indult etikai eljárásban másodfokon döntött
    (részletek)

    A Dr. G. Fodor Gábor habilitált egyetemi docens fellebbezésére eljáró Etikai Testület a Központi Etikai Bizottság 2016. március 1-én hozott
    ELTE/1795/8/2016 iktató számú határozatát helyben hagyja.
    A határozat ellen újabb fellebbezésnek nincs helye.

    A Központi Etikai Bizottság (a továbbiakban KEB) 2016. március 1-jén hozott ELTE/1795/8/2016 iktató számú határozata megállapította, hogy G. Fodor Gábor habilitált egyetemi docens etikai vétséget követett el azzal, hogy az általa főszerkesztő -hírigazgatóként irányított 888.hu internetes portálon 2016. január 15-én megjelentette a „MigránsCSÖ888Skontent”, 2016. január 23-án pedig az „Így még nem láttad Tóbiás József feleségét…” című cikkeket. A KEB elrendelte határozatának az ELTE internetes honlapján hat hónapig történő közzétételét is.

    Az emlékeztető teljes szövege: https://www.elte.hu/content/az-elte-etikai-testuletenek-emlekeztetoje.t.12056

    A jóváhagyott 2016. március elsejei ítéletet így összegzi a 444.hu 2016. július 19-én (idézet a fenti dokumentumot közreadó cikkéből):
    „Az ítélet szerint G. Fodor vezetése alatt készült első cikk azt sugallta az olvasói felé, hogy a kölni nemi erőszak alapján ugyanez megengedhető a bevándorló nőkkel szemben is, a másikban pedig súlyosan belegázolt egy politikus és hozzátartozója méltóságába.”

    Kiegészítő információ

    1/ Az ELTE a szexista, rasszista, emberi méltóságot sértő tartalmak miatt indított eljárást G. Fodor Gábor ellen, mert a „habilitált docens úr cselekedete jelentősen és negatÍvan hatott ki az Egyetem társadalmi megítélésére és hírnevére”.

    2/ G. Fodor Gábor a 888.hu főszerkesztője, a Századvég egykori igazgatója, Orbán Viktor volt tanácsadója, politikai elemző.

  5. r
    2016-07-15 – 16:41

    Valahol ez a vélemény áll legközelebb az én álláspontomhoz. Már megijedtem, hogy egyedül vagyok, de örömmel állapítottam meg, hogy nem csak én vagyok a „hülye”.

  6. Vomitus (emesis)! Nem úriemberi közviselkedés kapcsán…

    Ifj. Marosán György írta minap:
    „…szeretnék – nem először és nem is utoljára – teljes szívemből megkövetni mindenkit, akiknek apám szenvedést okozott. Őszintén bocsánatot kérek mindazért, amit akár ő, akár én elkövettem. Teszem ezt azért, hogy – József Attila tanácsára hallgatva: „A harcot, amelyet őseink vívtak, / békévé oldja az emlékezés / s rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk; és nem is kevés” – elősegítsem a párbeszédet, és végre úgy ünnepelhessük 1956 emlékét, mint a jövő számára fontos üzenetet hordozó eseményt.” – http://www.es.hu/marosan_gyorgy;1956_8211;_a_8222;nagy_atkozott_miert8221;;2016-07-14.html

    Nos, a papa (közkeletűen: Buci Gyuri), bár valóban nem a legkiemelkedőbb történelmi személyiségek egyike, azonban ez jó ízlést bántó fogalmazás a fiától (szül. 1946-ban), aki már az államszocialista rendszerben megsütötte a maga pecsenyéjét:
    „1969-ben végezte el az ELTE fizikus szakot és okleveles fizikus lett. 1969 és 1971 között a Csepeli Fémműnél dolgozott kutatómérnökként. 1971 és 1974 között a Központi Fizikai Kutató Intézetnél volt tudományszervező. 1974-ben az ML esti egyetem – társadalomtudományi szakát végezte el. 1974 – 1975-ben katonai szolgálatot teljesített. Az 1975 – 1978 közötti aspirantúrát követően 1978-ben a filozófiai tudományok kandidátusa lett.
    1978 és 1981 között az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság osztályvezetőjeként dolgozott. 1981 és 1984 között az Ipari Minisztériumban megszervezte és vezette a Technova Szakosított Pénzintézetet. 1984 és 1984 az MSZMP KB apparátusában dolgozott. 1988 – 1989 között kormányszóvivő volt. 1989 – 1990-ben a Magyar Hitel Bank Rt. ügyvezető igazgatójaként az ő feladata volt a kisvállalkozási üzletág megszervezése…” – lásd WikipédiA.

    Összegezve. Ha Marosán György fia Marosán György ellenállhatatlan késztetést érez, hogy bocsánatot kérjen a magyar néptől, akkor ezt ne édesapja, hanem A MAGA NEVÉBEN TEGYE, hiszen minden előnyét elfogadta-élvezte annak a társadalmi pozíciónak, amelyhez éppen apja révén jutott, tőle örökölt.

    1. Nem tudom, hogy lehet valaki műszaki előképzettsége alapján alig 10 év alatt a „filozófiai tudományok kandidátusa”? Ebben a „minőségében” miként lehetett az OMFB osztályvezetője? Aztán miként lett ukk-mukk-fukk egy pillanat alatt „bankár”?
      Na, tipikus példája a nómenklatúrának, akik politikai hatalmukat gazdasági pozíciókra váltották.
      Nem tudom, id. Marosán György mennyiben felelős fia eltévelygéséért és árulásáért – gondolom van neki ebben is jócskán felelőssége – bár a gyermekek néha komolyan szembe kerülnek apjukkal. Megtörtént ez már fordítva is, számos példa van a történelemben.
      A volt szocializmusnak talán az volt a legnagyobb hibája, hogy nem tudta kinevelni saját kádereit, akik folytatják és tökéletesítik a szocializmust.

        1. Édesapám, amíg szocdem volt, munkakapcsolatban állt Marosán Györggyel. Aztán később is, amikor mindketten átigazoltak az MDP-be. Még én is találkoztam vele, 1957-ben, amikor a Köztársaság téri Pártházat renoválták és apámnak ott volt elintézni valója.

  7. Kedves Pheonix, te is keversz-kavarsz. Apro hibákról nem szólok, minthogy pl. a moszkvai csatának semmi köze a holokauszthoz, amit a nácik elhatároztak mar június 22 elott es mar október végéig több mint egymillió zsidót likvidálták. Az igazi probléma a módszered. Ugyanazt a hibát követted el, mint a „sztalinistak”. Kevered a sikokat. A szocializmus elvont modelljebol közelítesz a sztálini fordulathoz anélkül, hogy megtudnánk, melyek voltak a reális alternativak. Pedig a megtörtént események mindegyike nem lehetett sem véletlen, sem szükségszerű…Ez így biztosan nem korrekt, hiszen te sem gondolod, hogy Sztálin bevezethette volna az onigazgatoi szocializmust…

    1. A moszkvai csata 1942 január 7-én fejeződött be a németek első jelentős vereségével. A „zsidókérdés végső megoldását” elhatározó wannseei konferencia 1942 január 20-án zajlott le. Talán mégis van valami kapcsolat közöttük.

      A nácizmus, mint a fasizmus speciális formája a fasizmusra jellemző bűnbak állitást faji alapon teszi – a névadó német nácizmus ezt antiszemita alapon tette. A bűnbakot azonban nem szokás kiirtani, mert a kiirtott bünbakra nem lehet az újabb problémákat rákenni. Természetesen a nácik már a wannseei konferencia előtt is rengeteg zsidót megöltek, elsősorban Lengyelországban és a megszállt szovjet területeken, de a szisztematikus kiirtást csak a moszkvai csatavesztés után megtartott wannseei konferencián határozták el – szerintem nem véletlenül. Az e konferencián elhatározott Endlösung keretében kezdték a lengyelországi megsemmisítő táborokba deportálni az európai (Lengyelországon és a megszállt szovjet területeken kivüli) zsidóságot. Számomra egyértelmű, hogy ezzel a zsidóság bűnbak szerepét felváltotta az európai népeket bűntárssá kompromitáló fantasztikus bűncselekmény áldozatának szerepe. Ezt bizonyítja, hogy ahol az uralkodó osztály és a lakosság nem volt hajlandó együttműködni (Dánia, Bulgária, Románia, Budapest), ott a németek nem forszírozták a dolgot. Ugyanis bűntársakra, és nem mártirokra volt szükségük.

      Amit a sztálinizmussal kapcsolatban írsz rólam, azt nem is értem. Én csak az általam leírtakra való konkrét kritikára tudok válaszolni, de Tied nem az.

      1. Mivel itt több hosszabb hozzászólásom nyomtalanul elveszett, a sztálinista fordulatról egy rövidebb hozzászólásban próbáltam összefoglalni a lényeget:

        Phoenix 2016-07-16 12:54

        Ha e hozzászólásomhoz fűznél konkrét kritikát (esetleg más hozzászólásaimmal együtt – a lényeg a konkrétság, hogy arról legyen szó, amit valóban leírtam, és ne arról, amit Te nekem tulajdonítasz), azzal tudnék valamit kezdeni.

      2. A bűnbakot levágják és/vagy elkergetik-kirekesztik (lásd az eredeti forrás, a Tóra). Tehát állítása, kedve Phoenix, merő spekuláció, miként a moszkvai csata német elvesztése és a holokauszt között ok-okozati összefüggést bizonygató. Történelmi események időbeni egymásutánisága még nem egymásból következésük. Különben szükségtelen a nácikat félteni, mindig találtak volna bűnbakot. Továbbá az antiszemitizmusnak nem sine qua non-ja az élő zsidó…

        1. El kell ismernem, hogy a „bűnbak átváltozása büntársakat kompromitáló felfoghatatlan bűncselekmény áldozatává” elméletet én találtam ki – tehát akár spekuláció is lehet. Ám van néhány kérdés, amire választ ad:

          a) Miért akkor határozták el az Endlösungot (1942 január 20), amikor annak végrehajtása már szinte megoldhatatlan logisztikai problémákat okozott, és nem korábban, amikor még sokkal egyszerübb lett volna végrehajtani?

          b) Miért engedték meg a német megszállók, hogy a dán ellenállók Svédországba menekítsék a dániai zsidókat – talán nem tudták volna megakadályozni?

          c) Miért engedték meg a németek, hogy a már bevagonirozott bulgár zsidókat a cár parancsára hazaengedjék – talán nem tudták volna megakadályozni?

          d) Miért nyugodtak bele a németek, hogy Antonescu azokat a román zsidókat, akiket az ő emberei még nem gyilkolták le, ne engedje deportálni – talán nem tudták volna megakadályozni?

          e) Miért vették a német megszállók tudomásul, hogy Horthy nem engedte Budapest zsidóságát deportálni, és miért nem siettek az ezt tudomásul venni nem akaró puccsista csendőrök segítségére – mikor pedig Horthy kiugrási kísérletére azonnal a nyilvánvalóan általuk kivitelezett nyilas puccsal válaszoltak?

          Ha tudsz ezekre a kérdésekre az én „spekulációm” elvetésével meggyőzően válaszolni, azonnal visszavonom azt.

          1. Jó, akkor tegezve. Tőlem azt nem vonsz vissza, amit akarsz. Te dolgod.nNem győzködlek, a magam felfogását írtam, amely egybecseng Emilével és számos honi szaktörténészével (Krausz Tamás stb.) Különben már itt is megcáfolt tényidegen állításaidat ismétled (mikor döntöttek az Endlösung mellett), továbbá időben és összefüggéseiben egymástól távol eső történéseket helyezel egy csoportba, egymást bizonyítandó (bolgár, román, magyar példakérdéseid, rájuk különben magad is lelsz reális feleletet, ha konkrétan vizsgálódsz…). Ez ugyanúgy dilettantizmus, mint az időbeni egymásutániságot eleve ok-okozati viszonynak felfogni (amiképpen te itt rendre teszed).

          2. Nem, nem lelek rá (a „spekulációm”-tól minőségileg különböző) reális feleletet – őszinte érdeklődéssel várom, hogy valaki megadja azt.

            A tényszerüséghez:

            Nem történelmi tény, hogy az Endlösungot, annak technikai részleteit 1942 január 20-án a wannseei értekezleten (elnökölt Heidrich) rögzítették?

            Mennyiben esnek összefüggéseiben távol egymástól az általam említett, az Endlösunggal szembeszálló, ám a németek által nem szankcionált események (persze térben nem estek egybe, csak annyiban, hogy valamennyi a németek által ellenörzött területen történt)?

        2. Kedves Phoenix, ha valaki tud felsorakoztatni a vitát tematizáló kérdéseket úgy, ahogyan te most tetted, az képes eredményesen kutakodni is. Akár szemben saját eredeti meggyőződésével. Individuálisan. Sőt, esetedben csak ez lehet eredményes. Mert érvelhetek neked a legszakszerűbben, akkor is kontrolligényed fog kormányozni. Az eddig rólad szerzett tapasztalásaim hónapjai (évei?) során a rögzült benyomásom: te az internetes vitákban (interakcionális terepeken) igazából nem a minél reálisabb világészlelést kívánod közelíteni (valamiféle kollektív bölcsesség révén), hanem a vitagyőztesség érzésének-élményének megszerzésére törekszel. E játszmában (TA) nem kívánok részt venni. Amiképpen kerülni igyekszem általában is a játszmákat és a rejtett manővereket. Összegezve: a hiteltelenséget.

      3. Amit nem értesz, nem értesz. Módszertani kérdésekről szóltam… Egyébként sok mindenben egyetértek veled. De hogy a moszkvai csata dontó fázisa 41 decemberében volt, az nem vitakérdés. Továbbá az sem, hogy az endlőzungos konferencián kizárólag technikai kérdéseket tárgyaltak, a dolog Auschwitz stb., tehát a haláltáborokról szólt. Elvi döntések és gyakorlati stratégiai parancsok már régen megszülettek… Olvasom – talán az áltlad is ismert szerző, Krausz T. e tárgyú írásait, a szovjet területen folyó endlösung az egészen más karakterű, onnan veszem az októberi milliós adatot. Kedves Barátom, ha szólíthatlak így, ne keverj- dolgokat össze, ha nem muszáj. Csak a megértés kedvéért….

        1. „Spekulációm” éppen Krausz Tamás dolgozatai olvasásakor alakult ki bennem. Mert én sajnos csak „spekulatív” kérdéseket tudok megfogalmazni:

          – a wannseei konferencia előtt a megszállt európai országokban (Csehország, Ausztria, Franciaország, Hollandia, Belgium, Luxemburg, Dánia, Norvégia és végső soron Lengyelország) valamint a III. Birodalom szövetséges országaiban (Olaszország, Magyarország, Bulgária, Románia, Szlovákia) sőt magában Németországban a legsúlyosabb antiszemita diszkrimináció mellett sem volt szó a zsidóság módszeres összegyűjtéséről és megsemmisítéséről – ezt, vagy ha úgy tetszik ennek a technikáját csak az 1942 január 20-i wannseei konferencián (ami véletlenül közvetlenül a moszkvai csatavesztés után volt) határozták el. Vajon miért?

          – a megszállt szovjet területeken (elsősorban a balti köztársaságokban és Ukrajnában) valóban már a moszkvai csata előtt is folytak tömeges – jóllehet technikailag eléggé szervezetlen – zsidó-mészárlások Olyanok, amilyenek az előző kérdésben jelölt országokban nem voltak. Puszta spekuláció feltételezni, hogy ezekbe a mészárlásokba nem véletlenül vonták be széles körben a helyi lakosságot, hogy a cári idők felülről vezérelt antiszemita pogromjait elevenítették fel a németek pokoli méretekben és valódi céljuk nem a zsidók kiirtása volt (az csupán eszköz volt), hanem a helybéli lakosság kompromitálása és ezzel a III. Birodalomhoz való elszakíthatatlan odakötése? Ugyanis itt egy olyan ország lakosságáról volt szó, amely az összes többi megszállt országnál nagyságrendekkel nagyobb ellenállással fogadta a megszálló német csapatokat.

          1. Pheonix, magad is írod, h. A szovjetben másként ment a holokauszt…ide nem jön a wannsee. Maradj a szakmàdnàl. TGM is…olyan jol el filozófiák, ám amikor politizál, az rémes. Be van oltva ellene.

        2. Nem mindenki érti: a tény, miszerint a náci vezetés tudomásul vette Horthy tiltását a budapesti zsidóság deportálására vonatkozóan, nem azt jelenti, hogy elvi-stratégiai szinten lemondott volna a holokauszt folytatásáról, hanem Németország hadi helyzetéből fakadt, amiképpen Horthy további döntéseit is e tárgyban a háború konkrét katonai eseményei aktualizálták (augusztus elején mégis hozzájárul a fővárosi zsidók Auschwitzba küldéséhez, majd az augusztus 23-i román események hatására – félelmében, miként július elején – visszahátrál ettől).

          1. Nagyon halkan: ez nem spekuláció?

            Milyen speciális változás állt be Németország hadi helyzetében 1944 júliusában, augusztusában, ami a német hozzáállást Horthy budapesti „zsidó-mentő” akcióihoz indokolta?

            És mi a helyzet a dániai, bolgár és román zsidó-mentések eltűrésével? Ott is valami rendkívüli változás a hadi helyzetben a magyarázat?

            (Természetesen erre is lehet mellébeszéléssel válaszolni – vagy éppen sehogy)

          2. Közismert, hogy Hitler MINDIG fáziskésésben reagált, amikor egy-egy katonai veresége tudomásulvételéről volt szó. Konkrétan Horthy is fáziskésésben volt, hiszen a D-day előtt Horthy teljes mellszélességgel asszisztált a magyar zsidók deportálásához. Továbbá az is időt igényelt, hogy elengedje korábbi meggyőződését, miszerint Magyarországra az angolszászok érnek előbb, nem pedig a Vörös Hadsereg. Én is azt mondom, ki-ki maradjon a szakmájánál.

          3. Külön. A „dániai, bolgár és román zsidó-mentése” ún. náci eltűrésének fölvetését nem értem a tárgyban. Számomra nem illeszkedik Gazsi fent újraajánlott írásához. Azt se tudom követni, hogy miként része Phoenix itt előadott holokauszt-elméletének, ő maga hogyan spekulálja bele… Egyszerűen nem tudom követni, holott szakmán belüli vagyok, ha nem nem is céhtagként.

          4. „Milyen speciális változás állt be Németország hadi helyzetében 1944 júliusában, augusztusában, ami a német hozzáállást Horthy budapesti “zsidó-mentő” akcióihoz indokolta?”

            Éppen erről van szó. Nem javult Németország hadi helyzete a hó elejéhez és az előző hónaphoz képest, amikor Horthy még egyáltalán nem szegült szembe a deportálásokkal.

            Ez már tényleg műkedvelői szint. Mindenki ért a focihoz… Mindenki ért a tanításhoz… Mindenki a tutit mondja történelemből… Az internet demokratizmusa. Általában névtelen és felelősséggel nem kapcsolt. Fütyülhet a kompetenciákra. Bármilyen spekulációt elbír.

          5. Na, jó … feladom!

            Én előadtam egy történelmi hipotézist, érvekkel alátámasztva. Ezeket senki nem cáfolta, hanem egyszerűen szakmán kívüliséggel, spekulációval vádoltak, ráadásul még azzal is megvádoltak, hogy a hipotézisemet zavarosan, érthetetlenül fejtettem ki. Ez az utóbbi vád az, ami komolyan bánt engem. Ezért a vita (eredménytelen) lezárásaként összefoglalom a hipotézisemet.

            A fasizmus egyik alapvonása, hogy a válságban lecsúszó középosztály, a lecsúszástól való félelmében a válság valódi okainak feltárása/megértése helyett bűnbakot keres és talál. A nácizmus e bűnbakot rasszista alapon találja meg.

            A névadó német nemzeti szocialisták elsősorban az Európában hagyományos rasszizmust, az antiszemitizmust alkalmazták, a zsidókat választották bűnbakoknak. E bűnbakokat megalázták, fizikailag kínozták, kifosztották, életük szentségét nem tisztelték, de 1941 június 22-ig, Szovjetunió megtámadásáig nem került komolyan szóba teljes kiírtásuk, a „végső megoldás”.

            A Szovjetunióban a németek olyan ellenállásba ütköztek, amilyennel korábban, Európa megszállásakor nem találkoztak. Ezért – építve a cári Orosz Birodalom antiszemita hagyományaira – megkezdték a megszállt szovjet területek zsidóságának tömeges kiírtását, gondosan ügyelve arra, hogy a helyi lakosság minnél szélesebb köre legalább passzívan, de lehetőség szerint aktívan részt vegyen ebben a tömeggyilkosságban, ezáltal érdekelté váljanak – a felelősségre vonástól félve – a németek győzelmében.

            1941 végén Moszkvánál a németek elszenvedték első stratégiai jelentősségű vereségüket, ami megingatta a megszállt Európában széles körben elterjedt mitoszt a németek legyőzhetetlenségéről, fellendítette az ellenállási mozgalmakat, és a nácik szövetségeseit is elbizonytalanította. Ezért döntött a náci agytröszt (és nem Hitler), hogy a megszállt szovjet területeken kipróbált módszert – technikailag tökéletesítve – kiterjesztik a megszállt Európára és a szövetséges országokra is. Erről szólt a Heidrich által összehívott wannseei konferencia és az ott technikailag részletesen kidolgozott „Endlösung”, a „zsidó kérdés végső megoldása” – vagyis a zsidóság bűnbak szerepének felváltása az áldozat (égő áldozat = Holokauszt) szerepével, a szövetségeseket és leigázottakat egyaránt a III.Birodalomhoz tettestársként láncoló iszonytató bűntény áldozatának szerepét.

            Én – „spekulatív módon” – nem látok e hipotézisben sem belső, sem a tényekkel szembeni ellentmondást. Ezzel szemben a hipotézis bizonyítékának látom, hogy ahol az Endlösung össznépi ellenállásba ütközött (Dánia), vagy ahol a politikai vezetés különböző politikai megfontolásokból ellenszegült a végrehajtásnak (Bulgária, Románia, Budapest), ott a németek semmit nem tettek ez ellen – a hipotézisem szerint azért, mert bűntársakra, és nem mártirokra volt szükségük.

            —————-

            Mindez egyébként azért került itt szóba, mert valaki azt a hamis szillogizmust hozta fel, hogy ha a „létező szocializmus” azért „nem volt jó”, mert a tömegek nem védték meg, akkor a náci rendszer jó kellett, hogy legyen, hiszen azt nagyon is védték a tömegek. Ezzel vitatkozva hoztam fel az Endlösung példáját, azt illusztrálva, hogy a rossz rendszert a felelősségrevonástól való félelmükben védelmezik az ügyesen kompromitált tömegek.

            ————–

            A „ki-ki maradjon a szakmájánál” érvelés igencsak demagóg – ezen az alapon az itteni hozzászólások 99%-át törölni kellene. És persze Marxnak és Leninnek is csak jogi témákban szabadott volna nyilatkozniuk, Engelsnek meg, akinek még diplomája sem volt, be kellett volna fognia a pofáját.

            Viszont a marxisták úgy gondolják: „csak egyetlen tudományt ismerünk, a történelem tudományát” 🙂

          6. Változás Németország hadi helyzetében és Horthy deportálás-politikájában:

            Horthy augusztus elején ismét tárgyalni kezdett a deportálások folytatásáról, majd engedve a nácik és hazai szövetségeseik nyomásának, engedélyezte azt. A fővárosi zsidókat augusztus 25-én kezdték volna deportálni, erre azonban az augusztus 23-i bukaresti puccs és a déli front összeomlása miatt nem került sor. Amikor Eichmann megtudta, hogy Himmler is leállította a további deportálásokat, dolgavégezetlenül
            visszautazott Berlinbe (Karsai László, Randolph L. Braham).

        3. Külön megjegyezés kívánkozik ide. Hitler szinte mindvégig hitt a végső győzelemben. Ugyanakkor a konkrét hadi helyzet és a német közlekedési-katonai kapacitás összefüggése következményeinek némelyikét reálisan érzékelte. Még ha – a háború előrehaladtával – egyre kevésbé is. Például felfogta, hogy a magyarországi zsidók helyi összegyűjtésére (gettósítására) nincs elegendő saját logisztikája, azért azt a magyar államéval kell megoldania. Amennyiben pedig éppen nincs átcsoportosítható tartaléka Horthyt kényszeríteni (mint 1944 július elején és augusztus végén), átmenetileg „meghátrál”. A lényeg az volt, hogy Magyarország folytassa a harcot Németország oldalán, hogy ne kössön különbékét. (Ezért ajánlott föl Horthynak – 1944. szeptember elején – plusz páncélos fegyverzetet és német csapatokat, csak ne kövesse a román példát).

          1. Amikor a vidéki magyar zsidóságot deportálták (1944 május 15 – 1944 július 9), akkor a németeknek rengeteg „átcsoportosítható tartaléka” volt, hiszen csak olyan apróságok történtek, mint a normandiai partraszállás (1944 június 6).

            Mindez persze a részemről puszta spekuláció.

          2. És persze a Bagratyion hadművelet (1944. június 22–augusztus 19) sem számított egészen 1944 július 9-ig.

          3. Szerintem Horthy döntésében és a németek visszakozásában igenis jelentős szerepet játszott az, hogy az angolszász csapatok végre megnyitották a 2. Frontot. Amerikában számos zsidó származású ember menekült el Németországból és Európa többi részéből – már akiknek módjuk volt rá. Ők már idejekorán felhívták a szövetségesek figyelmét a nácik tömeges zsidó deportálásaira és az iparszerű megsemmisítésükre. Biztos, hogy Horthy is elgondolkodott ezen, de a németek is azon spekuláltak, hogy inkább az angolszász országokkal egyeznek meg az esetleges megadásról – nem a szovjetekkel.
            Azonban a négyhatalmi egyezmény erre nem adott lehetőséget – és a Szovjetunió volt a szövetségesek legerősebb tagja, így lelassult a zsidóság deportálása és megsemmisítése.

          4. Tovaris!

            Ugye most sem Te spekulálsz, hanem én, aki arra hívom fel a figyelmet, hogy a magyarországi deportálások zöme a normandiai partraszállás UTÁN zajlott le. A budapesti deportálások leállítását Horthy a partraszállás után MÁSFÉL hónappal rendelte el.

          5. „Phoenix 2016-07-21 – 08:10

            Tovaris!

            Ugye most sem Te spekulálsz, hanem én, aki arra hívom fel a figyelmet, hogy a magyarországi deportálások zöme a normandiai partraszállás UTÁN zajlott le. A budapesti deportálások leállítását Horthy a partraszállás után MÁSFÉL hónappal rendelte el.”

            1944. június 1., csütörtök
            Az Eichmann-féle Sonderkommando jelentése szerint a deportáltak száma elérte a 217.236 főt.
            07.09-ig 434 351 főt deportáltak Auschwitzba. Vagyis a D-day előtt MAJD A FELE lezajlott a deportálásoknak.

            Továbbra se volt szükséges semmiféle náci csapat-átcsoportosítás Magyarországra, se a MÁV „kiváltása”, hiszen egészen július 6-ig Horthy ENGEDELMESEN ASSZISZTÁLT a deportálásokhoz. Sőt, a kormányzói tiltás dacára Eichmann még deportáltatott: 07. 08-án 24.128 zsidót (a főváros környékéről), 07.19-én 1200 kistarcsai internáltat Rákoscsabáról.

        4. Kedves Phoenix, egy valakinek lehet itt kompetenciája a vita lezárása, kizárólag az adminisztrátoré (moderátoré), ha egyáltalán élni kíván vele – vö. tőled: „a vita (eredménytelen) lezárásaként összefoglalom”. Egyébként ki-ki a maga megszólalását rekesztheti be, akár konkrétan, akár általánosan. No meg elhallgathatunk mindenféle proklamáció nélkül.

          Természetesen bármiről véleményt lehet közzétenni, kompetencia ide vagy oda. Sőt, az internet plebejus jellege számos pozitívumot hordoz. Miként negatívumokat is. Az imént az utóbbiakat mint vadhajtásokat jeleztem, amelyekkel számolhatunk.

          Az önreflexió problematikussága esetén (eljárásban is, lásd iménti példa, ki mit rekeszthet be…) sajnos adódik egy pont, ami után a szakmailag kompetensek elhallgatnak vagy jelzik a túlmerészkedést. Szerintem ezen nem indokolt megsértődni.

          Tartalmilag. Utolsónak szánt érvelésed is több sebből vérzik.

          A konkrét ellenérveket (Horthy engedelmeskedésével szemben fölösleges volt náci csapatok Magyarországra csoportosítása, német vonatszerelvények beállítása a deportálásokhoz, a dán, bolgár és román zsidók deportálásának szabotálása periférikus jelenség volt, e bennük érintett létszám eltörpült a magyarokéhoz képest (nálunk majd 800 ezerrel számoltak) stb.) rendre negligálod.

          Már a Szovjetunió megtámadása előtt törekedtek a németek a leigázott terület nem zsidó, de nem is árja lakosságát kollaborációra bírni a zsidók elleni fellépésben (különösen Lengyelországban).

          „Mártírgyártásra” a nácik nagyon is hajlandónak bizonyultak.

          A történettudomány és a marxizmus két különböző, egymással nem keverendő fogalom. Marx és Engels koruk és a korábbi korok főbb történettudományi iskoláit, ismerve alakították ki a maguk módszerét és tudományát, a történelmi materializmust. Magadnak tulajdonítasz ilyen komplexitást?

          1. Tisztelt Tanár úr!

            Néha tényleg egészen elképesztő tudsz lenni. Hogy úgy mondjam az „önreflexió problematikussága” merül fel Nálad. Hogy azt nem veszed észre, hogy én a magam részéről „zártam le (eredménytelenül) a vitát”, hiszen egyetlen kérdésemre nem kaptam adekvát válasz, és eszem ágában sem volt senkibe belefojtani a szót, az sem semmi.

            Ám, hogy „érveid” a „spekulációim” ellen semmivel sem kevésbé spekulatívak – és főképpen nem teszik érvénytelenné a hipotézisemet, az már – ha nem lenne nagyon szomorú a téma – mosolyra fakasztó.

            Csak egy – a lengyel holokauszt.

            Figyelmedbe ajánlom a következő linket (a forrás ellen úgy gondolom nem lehet kifogásod):

            http://www.yadvashem.org/yv/en/education/languages/hungarian/educational_materials/history.asp#!prettyPhoto

            A szöveg tökéletes összhangban van az általam kifejtett hipotézissel: a lengyel zsidóság szisztematikus megsemmisítése 1942-ben kezdődött el, addig „csupán” „megalázták, fizikailag kínozták, kifosztották, életük szentségét nem tisztelték” a bűnbakként és még nem „égő áldozatként” kezelt zsidókat. (A kivételnek tűnő tikocsini mészárlás sem igazi kivétel, hiszen az is a Szovjetunió megtámadása után történt – mivel Tikocsin 1939 szeptember vége óta szovjet fennhatóság alatt volt – tehát az ő esete stimmel azzal, amit a szovjet megszállt területekről írtam.)

            Természetesen a bűnbak is kollaborációra késztet (hisz ez a fasizmus lényege), de még csak az aggresszív csordaszellem kialakítása révén („vannak, akik nálam is rosszabbak, akikbe nyugodtan belerúghatok”). Az Endlösung gerjesztette kollaboráció már a jogos felelősségre vonástól való rettegés kollaborációja. Ezt állítom, nem többet és nem kevesebbet.

          2. Ezt a véleményemet Phoenixnek szánom. Nem spekulálok. Volt a 60-as években egy tv-filmsorozat, a 20. század – ott pontosan Horthy viselkedését, a hintapolitikát emlegették – igen, Horthynak kellett egy kis idő, mire rájött arra, hogy Hitler előbb-utóbb elveszíti a háborút – ami neki személy szerint sok kellemetlenséget okozhat. Sőt. Amikor a nyilas puccs következtében elrabolták, tulajdonképpen kimenekítették. Nem nagyon foglalkozott vele a Nürnbergi Törvényszék sem.
            Ha észrevetted, én nem kifogásoltam meg „spekulációdat” a németek moszkvai veresége és a wannsee-i konferencia között. Sőt. Eddig eszembe sem jutott, mert a történéseknek ez a része személy szerint nem érintett még meg. Majd mostantól fogva elolvasom az ide vonatkozó irodalmakat is.

  8. Miközben TGM valóban ragyogó elméleti elemzéseket ír, politikai szereplései tényleg nemegyszer gyarlók.

    Most is, amikor védeni próbálja a szélsőjobboldali 888.hu-nak adott négylepedős interjúját (a Facebook-oldalán) a következő inadekvát megnyilvánulásokba esik.

    1/ Politikailag kontraproduktív módon sugároz önbizalmat, pozitív önértékelést. A nem kevés ilyen fogalmazása közül: „Senki nem dicsekedhet vele, hogy támogatom…”

    2/ Olyan viselkedési árnyalatokat hangsúlyoz lényegeseknek, amelyek a politikai konfliktusok kiéleződésekor nyomban elfakulnak, vagyis e tekintetben mondvacsinált érveléssel él – a 888.hu politikai arculatát jellemezve: „Nem rasszista, csak az antirasszistákat gúnyolja és diszkreditálja. Nem nőgyűlölő, csak a feministákat gyalázza. Nem antiszemita, csak az antiszemitizmus miatt fölháborodókon kacag. Nem kíván nyíltan rosszat az alsóbb néposztályoknak, csak a „szociális érzékenységet” nyilvánítja nevetségesnek.”

    3/ Saját felelőssége föl se vetődik Gazsiban: „…jól fölbosszantották az interjúmmal a saját híveiket, ráadásul fölháborították az én híveimet: pont ilyesmit szeretnek csinálni.” – írja kvázi mentegetésként, mert jelen fogalmazásának kontextusa egyértelműen bagatellizáló. Ugyanakkor nem teszi föl a kérdést: vajon mi okból, illetve mi végre volt ő partner e bosszantásban?

    4/ Szintén a saját felelősség vállalásához tartozik, hogy az egész eljárási problémát „rátolja” az interjút készítő online lapra: „A 888.hu jó és érdekes kérdéseket tett föl, amelyekre szívesen válaszoltam.” Amikor telefonon beszéltem Gazsival, kitért felvetésem elől, miszerint az interjút adó rendelkezik szuverenitással, tehát neki igenis volt lehetősége olyan témáról szólni, amelyet interjúvolói nagy ívben kerültek, például a mai magyar szélsőjobboldal kritikai értékelése (ha már bőven helyet kapott a liberálisok, a konzervatívok és a polgári szocialisták bírálata…). TGM ez utóbbi kérdést nem emelte a témák közé, s ekként részéről hic et nunc teljesen elmaradt a szélsőjobboldal leleplezése (tippeket ellenben megfogalmazott a tekintetben, hogy miként izmosodhatna ez a szélsőjobboldal – lásd ominóztus interjújában a 888.hu-ban: „A régimódi fasizmust föleleveníteni, nagy hadseregek és a tiszti kaszt tekintélye nélkül elképzelhetetlen. Magyarországon is vannak erőszakos neonáci huligánok, de nehéz elképzelni, hogy ennyi huligán elég. Ahhoz több millió kellene. Úgy értem, hogy lumpen, elveszett ember, ráadásul, aki lőni is tud. Ezek lőni se tudnak. Csak verekedni képesek, az meg nem ér semmit. Ha fasiszta vezér lennék, nagyon pesszimista volnék: „kérem, uraim, evvel az emberanyaggal semmire sem megyünk”.”).

    Íme, a kritika kritikájának teljes szövege TGM-től.

    TGM
    július 12., 18:53 ·

    FB-üzenet

    Drága olvasóim,
    értesültem róla, hogy többek megrökönyödtek rajta: interjút adtam a sokaknak ellenszenves jobboldali portálnak…
    Csak semmi riadalom: az vagyok, akinek önök megismertek. Ha meg akarnak érteni valakit, aki több helyen és több műfajban publikál, akkor célszerű összehasonlítani, „összeolvasni” a nagyjából egy időszakban megjelenteket, hogy a szerző álláspontját és magatartását világosan fogják föl. Az internet ebben segít, a közösségi médiák is.
    Menjünk sorjában.
    A 888.hu jó és érdekes kérdéseket tett föl, amelyekre szívesen válaszoltam. A nagy nyilvánosság előtt hozhattam szóba olyasmit, amire ritkán nyílik alkalmam.
    A szerkesztők nem akartak csőbe húzni, és nem alkalmazták a szokásos politikai kliséket; noha –nézőpontjuknak megfelelően – nyilván utópikusnak, tehát a mai társadalmi gyakorlat számára korlátozott értékűnek tartják, amit gondolok.
    De nem is ez nyugtalanítja olvasóimat.
    Hanem az, hogy „szóba álltam” a népszerűtlen G. Fodor Gáborral és szerkesztőtársaival. Némelyek egyenesen azt írták nekem, hogy ez „neonáci” orgánum.
    Ez két különböző kérdés.
    1. Saját lap, blog, portál, könyvkiadó stb. híján – én is tudom, hogy kizárólag általam írott folyóiratot kellene kiadnom, olyant, mint Németh László Tanúja volt, csak jobbat; de több okból se áll módomban – sokféle helyen írok és beszélek: egyik se felel meg nézeteimnek és ízlésemnek teljesen (és ez nyilván kölcsönös), de ebben nyilvánvalóan vannak fokozatok. Oda viszem azt a küzdelmet, amelyet folytatok (s ne feledjük: több országban, sok nyelven), ahová elvihetem. Mivel szembenállok az egész mai társadalmi berendezkedéssel (és nemcsak a mai magyarországi rezsimmel, habár persze ez közvetlen célpontom és napi ellenfelem), ezt ott teszem, ahol lehet. Senki nem dicsekedhet vele, hogy támogatom: ha egy-egy ügy vagy hang vagy megmozdulás vagy csoport kivívja elismerésemet, akkor szólok. Ha nagy ritkán megszólalok kormánypárti médiákban, mindenki tudhatja, hogy ez nem támogatás a rendszernek: de a kormánypárti olvasók számára is van mondanivalóm – bár tudom, hogy itt vannak reménytelen témák.
    2. A 888.hu különös internetes újság (bevallom, alaposabban csak most néztem bele, miután olvasóim aggódni kezdtek integritásomért). Amint neve is mutatja, rá akar duplázni a 444.hu szatirikus-polemikus sorozatlövészetére. De nem olyan, mint a „nemzeti” jobboldal többi sajtószerve. Nem igazhívő, hanem hitetlen. Nem rasszista, csak az antirasszistákat gúnyolja és diszkreditálja. Nem nőgyűlölő, csak a feministákat gyalázza. Nem antiszemita, csak az antiszemitizmus miatt fölháborodókon kacag. Nem kíván nyíltan rosszat az alsóbb néposztályoknak, csak a „szociális érzékenységet” nyilvánítja nevetségesnek. S mint minden túlzó szatíra (különösen a konzervatív szatíra mindig) kipécézi – főleg a nyugati, „érzelmes” és „humanista” politikai beszédmódban – a képmutatást és a következetlenséget. A 888.hu munkatársai „a reakció” ügyét (ügyeit) szolgálják, és minden – szerintem és szerintünk – nemes és nagylelkű törekvést kiröhögnek: cinikusok és nihilisták. A liberálisok és a baloldal elleni, képtelenül eltúlzott támadásaikban túlnyomó a bennfentes humor: egyszerre sugallják azt, hogy a megtámadott személyek, csoportok, ügyek gonoszak és ostobák, ÉS AZT IS, hogy aki ezt a visító agressziót komolyan veszi, az idióta. Amikor Orbán miniszterelnököt Nagy Sándorhoz (a makedón-hellén világcsászárhoz) hasonlítják, a szuggesztió ismét kettős: (a) hú, de szemérmetlenül kormánypártiak vagyunk csak azért is, pukkadjatok meg; (b) aki ilyen nagy embernek tartja Orbán Viktort, az hülye. Ez nem Bayer Zsolt hangja, aki a jelek szerint hisz mindabban, amit beszél. Ezek a fiatal értelmiségiek nem hisznek semmiben és senkiben – és mintha az tetszenék nekik a mai magyarországi rendszerben, ami leplezetlenül gonosz, önző és szadisztikusan hatalommániákus benne. (Hiszen szerintük minden más illúzió, „hipokrízis”, utópia.) Egy dolgot biztosan őszintén gyűlölnek: a baloldali moralizálást és szellemi fölényérzetet. Hogy engem miért nem gyűlölnek akkor? Nem tudom, mindenesetre jól fölbosszantották az interjúmmal a saját híveiket, ráadásul fölháborították az én híveimet: pont ilyesmit szeretnek csinálni.
    Mindebben nincs semmi különös. A 888.hu nagyon hasonlít számtalan brit és észak-amerikai konzervatív laphoz; szemben a kontinentális (francia, német, olasz) jobboldallal, ezek machiavellisták és mélyen szkeptikusok. Emögött az a mély gyűlölet húzódik meg, amely a konzervatizmus eredeténél is döntő szerepet játszott: a gyűlölet a XVIII-XIX. századi haladásgondolattal, a (francia) forradalmi egalitarizmussal, a fölvilágosító racionalizmussal szemben. A konzervatizmus – szemben a sima szentszövetségi reakcióval és az ultramontán katolicizmussal – úgy támogatta az egyházat, hogy hitetlen maradt, úgy támogatta a monarchiát, hogy a monarchia politikai teológiáját marhaságnak tartotta.
    Csak az abszolút hatalom tarthatja meg az európai civilizációt a csőcselékkel szemben és a csőcseléket uszító „haladó értelmiségiekkel” szemben – gondolták, és gondolják ma is – , és mindmáig „a haladó értelmiség” ideáltípusa az, ami kiváltja belőlük a csakugyan őszinte, feneketlen gyűlöletet. Az, hogy hű olvasóik feje fölött mégis dialogizálnak velem (aki aztán a leginkább testesítem meg a jobboldal szemében „a haladó értelmiséget”), az egyrészt szabadságillúzió, másrészt meg kifejezi megvetésüket az orbánista „igazhívőkkel” szemben – akik mellett minden fontos ügyben kitartanak, éppen azért, mert nem bíznak senkiben, és nem hisznek semmiben.
    És nyilván szórakoztatónak találják, hogy elbeszélgethetnek valakivel, aki sok mindenkiben bízik és sok mindenben hisz, s aki ezért persze aztán gyakran csalódik és sűrűn téved. Fura alak lehetek a szemükben.
    Gondolom, kölcsönösen sajnáljuk egymást.
    De vegyük észre, hogy ez a konzervatív nihiliznus ma nemcsak a konzervatív kormánymédiák egy részének az attitűdje. A 888.hu nem szélsőjobboldali, csak gyalázatosan goromba – igaz, oly rikítóan, hogy lehetetlen komolyan venni, ha valakinek van némi humorérzéke. Éppen ezért, a legjobban a kinyilvánított ellenfeleire – index.hu, 444.hu, stb. – hasonlít a legjobban: a szatirikus túlzás, a tongue-in-cheek durváskodás (Boris Johnson volt ennek kiváló művelője újságíró korában), a mindennek a sárba rántása (amitől a mindkét „oldali” naiv igazhívők annyira szenvednek), szimbolikus figurák (Soros vagy Putyin) elhalmozása komikusan képtelen vádakkal, öncélú marháskodás, ironikus vonzalom a legalpáribb kommersz tömegkultúra iránt: ezek a kulturális vonások közösek. A közösség ügyei mutatványok és jelenetek csupán a nagy kabaréban – ez is mindenfelé elterjedt „gondolat”. A politikusokkal állítólag nem az a baj, hogy téves vagy káros vagy rosszhiszemű a politikájuk, hanem az, hogy rossz külsejűek, korruptak, ostobák, irányítható robotok meg – mint mindenki, aki sokat beszél – olykor bakiznak. Ez a szemlélet közös. Az, hogy az ún. jobboldalon a melegek, a közel-keleti és afrikai menekültek, a zsidók meg „Európa” ellen észlelhető ellenszenv, az ún. baloldalon meg a keleti (ortodox) egyházakhoz tartozó népek (románok, oroszok, szerbek, görögök) iránt tapasztalható (indokolatlan) lenézés (a románellenesség egyébként közös), szintén nem utal lényegi különbségre.
    Van különbség, de ezt föltárni már azt jelentené, hogy a lényegről beszélünk: ezt pedig a nihilizmus illemtana szerint nem szabad megtenni.

    Tamás Gáspár Miklós

    https://www.facebook.com/tamasgasparmiklos/posts/10153749829131220

    1. Dr. Szász Gábor elvtársunk írásban hozzájárult (e-mail), hogy itt közreadjam azt az anyagot, amelyben kritikailag értékeli TGM legutóbbi viharos politikai szereplését, a 888.hu-nak adott interjúját. Íme.

      „…a helyzet … romlott. (Nem csupán a 2008-ban kirobbant világválság miatt.) Ugyanakkor fenntartom, hogy az elemzés során tekintettel kell lenni a világrendszer tagoltságára, mert még mindig jelentős különbségek vannak, sőt a centrum és a periféria közti fajlagos jövedelmi különbségek még növekednek is. Hadd utaljak egy régi filmjelenetre a Tűzön nincs átkelés c. szovjet filmből. A polgárháború idején, a vörösök egyik kórházvonatán megkérdezi a főszereplő ápolónő az egyik orvost, aki egyúttal a kórházvonat politikai tisztje is:

      – Komiszár elvtárs! A svájci munkások ostobábbak nálunk?

      – Miért gondolsz erre?

      – Azért, mert ők nem csináltak proletárdiktatúrát.

      – Talán nekik nem olyan sürgős. – válaszolta a komisszár.

      …úgy vélem, hogy TGM interjúja a 888-nak nem elméleti, hanem gyakorlati problémát vet fel. (Történetileg persze igaz, hogy amikor éppen nem volt napirenden a duma bojkottja, akkor az OSZDMP megpróbálta kihasználni a duma „fórumát” is nézetei terjesztésére. Ugyanakkor tisztes távolságot tartottak a Baumann elvtársat is meggyilkoló fekete százasoktól. Lásd pl. Sz. Msztiszlavszkij: Tavaszi madár a varjú c. regényét. ’Gracs – Varjú – ez volt N. E. Baumannak, a régi bolsevik gárda egyik legragyogóbb alakjának illegális fedőneve. Ez a mindvégig érdekfeszítő, forradalmi romantikával átszőtt regény az 1905-ös orosz forradalom előtti évekbe viszi az olvasót. »Varjú« visszatér Svájcból, hogy illegálisan, más-más fedőnév alatt szervezze az orosz munkásságot a cárizmus viszonyai között. A regény folyamán szinte az olvasó szeme előtt fejlődik ki a Lenin vezette Bolsevik Párt. »Varjú« életének és földalatti forradalmi munkájának számtalan érdekes epizódja olvad itt össze egy olyan regénnyé, amely feltárja az orosz munkásság akkori helyzetét, bepillantást nyújt a bolsevik gárda fáradhatatlan felvilágosító és szervező munkájába és így egyben tanít és szórakoztat Csodálatos az a sugárzó, forradalmi optimizmus, amely a legnehezebb viszonyok, a legsúlyosabb elnyomatás közepette, börtönben, vagy menekülve, minden helyzetben töretlen erővel árad ennek a bolsevik forradalmárnak egész lényéből. Ennek a könyvnek minden sorából sugárzik a munkásosztály erejébe vetett rendíthetetlen bizalom és a végső győzelembe vetett hit.’)

      Az elmúlt 25 évben volt arra példa, hogy korábban hozzánk közel álló, nemzetközileg is elismert, kitűnő gazdasági elemző ismerősünk egyre jobboldalibb orgánumokban publikált. Azzal mentegetőzött, hogy neki nem minket kell meggyőznie, hanem a ma még ellenünk fenekedőket, ezért az ő fórumaikon kell érvelnie. Sajnos ez oda vezetett, hogy eszmeileg is távolodott tőlünk, és egyre inkább az ellenfeleink húztak hasznot tevékenységéből.

      Természetesen lehet valaki olyan csillogóan szellemes, roppant felkészült, slágfertig grandszenyör, hogy képes pozitív szaldóval kikerülni a kritizált kapcsolatból, de attól tarok, hogy ez csak szabályt erősítő ritka kivételnek tekinthető. TGM-et ebből a szempontból határesetnek tartom, de a szituáció mégis veszélyes, mert az ő eredményességét hivatkozási alapként használva mások elcsúszhatnak a banánhéjon. Most egy személyes példával igyekszem illusztrálni a fentieket.

      Az 1960-as években, amikor elvégeztem a motoros repülőiskolát, visszatértem a vitorlázó repülőtérre, ahol a kezdő növendékek megkértek, mutassak be nekik néhány műrepülő kunsztot. Néhányat hagyományos gyakorló vitorlázógéppel is meg lehet csinálni, én meg is tettem. A repülésvezető alaposan lehordott:

      – Ha műrepülni akarsz, akkor menj olyan távolra, hogy a növendékek ne lássanak, mert ha közülük bárki megkísérli valamelyik kunsztodat, miközben nem rendelkezik a te képességeiddel, akkor te leszel az erkölcsi, én pedig a függelmi felelős a balesetéért!

      Igaza volt. Soha többé nem végeztem a starthely látótávolságában műrepülést.”

      1. Gratulálok ehhez az írásodhoz. Ugyanazt érzem olvasásakor, mint amiket TGM életútjának folyamán, a különféle megnyilvánulásai alkalmával éreztem. Valahogy az az érzésem, hogy kimeríti a renegát fogalmát. Ettől függetlenül tárgyi műveltsége hatalmas, csak vagy nem tudja, vagy nem akarja a szocializmus érdekében felhasználni.

        1. Akik ismerik a tényeket, azoknak lehet, hogy felesleges, de főleg a fiatal generációnak, akinek legjobb szándéka ellenére is sokszor rémísztően hiányos ismeretei vannak a szocializmussal, a baloldalisággal, a kommunizmussal kapcsolatban – lehet, hogy érdemes volt betenni az idézetet.
          Pl. én is örültem neki, mert egyéb irányú érdeklődéseim annyira lefoglalnak, hogy nem tudok minden irodalom tanulmányozására időt fordítani.
          Ezért kelletek ti ide…

          1. Arra is gondoltam, hogy aki nem regisztrált a Facebookon, e linket se nyithatná meg. Gazsi viszont az ottani „oldalán” jelenítette meg szóban forgó önigazolását, amely az előbb említett oknál fogva nem mindenkinek elérhető .

        2. Sokkal rosszabb, hogy senki nem bírálja Gazsi Tony Clifftől kölcsönzött államkapitalizmus-elméletét, amely mind gazdasági, mind politikai szempontból súlyos leegyszerűsítés, egymás között szólva köszönő viszonyban sincs a marxizmussal. Innen-onnan „egészíti ki” a marxizmussal, ami önmagában nem baj, csak gyakran nem hiteles forrásból merít. Írásai gyakran egymással szemben állnak, ad hoc jellegűek, de százszor jobbak, mint liberális konzervativ korszakában.

          1. Az antikommunista marxista meglehetősen furcsa „állatfajta”.

          2. „…senki nem bírálja Gazsi Tony Clifftől kölcsönzött államkapitalizmus-elméletét” – az államszocializmus-kötetben se?

            Erre gondolok:

            Államszocializmus (Értelmezések-viták-tanulságok). Krausz Tamás, Szigeti Péter (szerk.)
            L’Harmattan Kiadó, 2007

  9. Phoenix-nek
    2016-07-15 – 19:58

    Az 1968-as reformok 1972-es leállítása az adott időben szerencsésebb volt, mint ha meghagyták volna az eredeti elképzelések szerint megvalósulni. Nemsokára minden baja jól látszott. Nem úgy, nem akkor kellett volna meglépni.
    A gazdaság akkori szereplőjeként én mindenképpen a nagyipar állami tulajdona helyett a szövetkezeti formát próbáltam volna kidolgozni és általánossá tenni. Ezen túlmenően a kapitalizmust nem „utolérni” kellett volna, hanem kikerülni. 90°-ban, bal felé – hogy stílszerű legyek.
    Másfelől a következetesség, amely minden változás alapvető feltétele.

    1. „Az 1968-as reformok 1972-es leállítása az adott időben szerencsésebb volt, mint ha meghagyták volna az eredeti elképzelések szerint megvalósulni. Nemsokára minden baja jól látszott. Nem úgy, nem akkor kellett volna meglépni.”

      „A gazdaság akkori szereplőjeként én mindenképpen a nagyipar állami tulajdona helyett a szövetkezeti formát próbáltam volna kidolgozni és általánossá tenni.”

      Az, hogy ezt a két állítást egymás után leírtad, azt mutatja, hogy valójában nem emlékszel, arra, mi volt az 1972-es párthatározat lényege, másrészt viszont az 1968-as reformra éppenséggel az 1972-es párthatározat torzító dioptriáján keresztül emlékszel.

      Csak egy dolgot emelnék ki: az 1972-es párthatározat végrehajtásaként rendezték meg a Magyar Népköztársaság utolsó nagy koncepciós pereit – TSZ-elnökök ellen.

        1. Bocsáss meg, de mire is emlékszel?

          Én az 1972-es reform és értelmiség-ellenes, ál-munkásbarát (1972 és 1976 között egyetlen embert nem vettek fel a pártba Budapest II. kerületében – ott ugyanis nem dolgoztak (kétkezi) munkások), és ami a fő, a direkt tervutasítások sztálini rendszerét restauráló („50 kiemelt nagyvállalat”), szövetkezet ellenes (TSZ-elnök perek) párthatározatról, Komócsin, Gáspár és Biszku elvtársak nagyszerű hatalomba való visszatéréséről beszélek.

          Mindehhez az Általad idecitált listának a világon semmi köze sincs. Azok piszlicsáré helyiipari szövetkezetek, és nem a magyar ipar zászlós hajói.

          1. Nahát! Piszlicsáré szövetkezetek? Ahol az 1 főre eső termelési érték nemegyszer meghaladta a nagyvállalatok hasonló adatait? Én azért óvatosabban fogalmaztam volna. Na és a Fehérvári úti Híradástechnikai Szövetkezet?
            Engem PONT AKKOR Székesfehérváron nem vettek fel a pártba. A szomszédom, aki téeszelnök volt, valóban koncepciós perbe fogták, a koncepció szerint 2 millió forintot sikkasztott. Ez valóban koncepció volt, mert mint kiderült, volt az 20 millió is. (ami akkor nem semmi volt)
            Pont arra céloztam, hogy a magyar ipar zászlóshajóit kellett volna szövetkezeti formában működtetni.

          2. Sajnos piszlicsáré. Lenin írta a szövetkezetekről, hogy azok a kapitalizmus tengerében csak kapitalista szigetek – mutatis mutandis: a tervutasításos tengerben (50 kiemelt nagyvállalat) csak tervutasításos szigetek.

            Arra meg kénytelen vagyok Téged emlékeztetni, hogy amikor néhány éve számodra először említettem a TSZ elnökök elleni koncepciós pereket, akkor még engem alátámasztva említetted a szomszédodat. Nem vagy Te egy kicsit koncepciózus?

  10. Lenin a szovjet (tanács-) rendszerről: http://kintornas.blogspot.hu/2015/09/lenin-a-demokraciarol.html#masodszor
    Neki aztán nem kellettek: sem a paraszttanácsok, sem pedig a Palkovics-féle munkásarisztokrata-kispolgári-bürokrata és antikommunista tanácsok. Kimondottan csak a városi és falusi proletárok-szegények tanácsai kellettek neki.
    A szakszervezetekről is szó esik benne. Érdemes elolvasni. szvsz. – Mert ez az alapvető különbség a TGM-féle szalonmarxisták és a NOSZF-ot győzelemre vivő kommunisták elvei között.

    1. Figyelembe kell venni a kort. A szocializmus célja, hogy megszűnjön a szegénység. Előbb-utóbb a társadalom zöme ha nem is gazdag, de elegendően részesül a javak elosztásából, s az indulatok helyett az észnek kell átvenni a vezetés döntő részét. Arra kell fokozottan ügyelni, hogy a termelő eszközök ne kerüljenek magánkézbe (az apróbb, kisebb jelentőségű magán- és társas vállalkozások kivételt jelenthetnek, mert azoknak a törvényi megfelelősége és adminisztrációja nem lehetséges oly módon, mint a nagyobb vállalatok, szövetkezetek esetében)
      A tanácsi rendszer akkor jó, élet- és működőképes, ha a nép választja ki maguk közül a képviselőit – s ellenőrzi működésüket – s ha nem felelnek meg a célra – leváltja (visszahívja) – ritkább és súlyos esetben esetleg meg is büntetheti őket. Aki közfeladatra vállalkozik a tanácsi képviseleti rendszerben, az érezze magán a nép ellenőrző tekintetét.

      Az általad idézett linket melegen ajánlom itt néhány olyan vitapartner részére, akik kétségbe vonják a proletárforradalom, a proletárdiktatúra és a tanácsi rendszer szükségességét.

      Ismétlem: nem egy az egyben kell (nem is lehet már megvalósítani) – hanem TOVÁBBFEJLESZTVE kell az új szocialista átalakulást megtervezni és végrehajtani.
      Sajnos, erre a feladatra igen kevés a jelentkező. A jelek szerint nem TGM lesz az, aki kezdeményezni fog…

    2. Sajnos a lényegét nem fogtad fel a beszédnek: a küldötti demokrácián alapuló szovjeteknek nem beépülniük kell az államba, hanem le kell váltaniuk az államot, amelynek képviseleti demokráciája jószerével a demokrácia paródiája csupán.

      Az állam az uralkodó osztályok hatalmi szervezete, a szovjetek a társadalmi önigazgatás szervezetei. A sztálini fordulat (1928 – nem Sztálin személye a lényeg) új kizsákmányoló (idegen munkát leigázó) osztályt, a Nomenklatúrát hozta helyzetbe, amely kiépítette a maga államát a tömegeket megtévesztő „szovjet állam” néven, amely a forradalmi szovjeteket a saját központi akaratának engedelmes végrehajtóivá változtatta, a forradalmi küldötti demokráciát pedig torz képviseleti (parlamenti) demokráciává.

      Vagyis éppen Lenin ezen beszédének elemzése alapján látható talán a legjobban, hogy a sztálini fordulat a bolsevik forradalom bonapartista ellenforradalma volt.

      A beszéd TGM elleni érvelésre való előrángatása eléggé eröltetett dolog.

      1. Nem tudom, TGM beszédét miért rángattak elő, de igen tanulságos. Ha valaki a legjobb balos elméleti publicista, amit gondolok róla, annak a politikával sokkal óvatosabban kellene bánnia. Sajnos ő a politikában is vátesz akar lenni, és itt bukik meg. Emlékszem rá a 90-es évek elején liberális vagy liberális konzervatív bohócként (bottal, kalappal), most kommunista váteszként hasonlóan nevetséges, mert politikai lépései nem függenek össze, szervezetileg pedig csak saját maga létezik….Még Habonyék lapjában is hablatyol…

        1. Nem ártott betenni ezt a cikket. Ugyanis pont ez a cikk tanúsítja a „baloldalisággal gyanúsítható” mai magyar értelmiség tévelygéseit a volt és az esetleg bekövetkezendő szocializmussal kapcsolatban. A sztálinizmustól a szenilizmusig.
          Mindenképpen ideológiai zűrzavar van, mert csak egyet nem látok: a lehetséges kiutat.
          A jövőt csak a múltra és a jelenre alapozva lehet felépíteni. Én azt várom a mai baloldaltól, hogy próbáljanak ki- és megegyezni a jövőt illetően, mert egyik „szocialista” kormány megy, a másik „polgári kormány” jön, miközben a kapitalizmus marad.

        2. Előrebocsátva, hogy Gazsi – nem először – alaposan rászolgált politikai bírálatunkra (morális-teoretikus elismerésünket továbbra is élvezve), talán nem offolás, ha olyan visszaemlékezés online elolvasási lehetőségét ajánlom, amely szilárd, „önmagáért levő” osztálytudatot tükröz.

          Hevesi Gyuláné Lányi Olga: „Moszkoviták”. Hevesi Gyula Alapítvány. Budapest, 1992.

          http://www.marx.2u.hu/ (kikeresni „M” betűnél a „Moszkoviták” pdf fájlt és rákattintva előhívni)

          Technikai információ:

          Valamilyen oknál fogva a kötet olvasását két visszatérő szöveghiba (tördelési) nehezíti: 1/ az „á” betű hiánya; 2/ nemegyszer a szóközök eltűnése. Jómagam képzelettel korrigáltam. Megéri! Nem tudtam „letenni”, amíg a végére nem értem.

          Kedvcsinálóul két részlet.

          A kötet vége felé:

          „- Engedj be magadhoz, és fogadj el olyannak, amilyen vagyok.

          Boldogan átöleltem, és soha többé nem is engedtük el egymást, egészen 1970-ig, a haláláig.”

          E szavakkal lépett be Hevesi Gyula (a Magyar Tanácsköztársaságban a szociális termelés népbiztosa, majd vezető mérnök a Szovjetunióban, később GULAG-fogoly…) Lányi Olgához, akinek fantasztikus visszaemlékezéséről szó van.

          Így kezdődik:

          „Ha valaki azt kérdezné tőlem, visszatekintve milyennek látom az életemet [A szerző 1908-ban született. F. Gy.], úgy válaszolnék: csalódott vagyok. Mindaz, amit ifjúságomban tettem, amiben hittem, naivitásnak bizonyult. Mi őszintén hittük, hogy amint szocializmus lesz, egy csapásra megszűnik minden, ami a világban rossz. Az ember ember általi kizsákmányolása, a nacionalista gyűlölködés, a kiváltságosok hatalmaskodása. S a világ olyan szép lesz, amilyen szépnek csak 16-18 éves fejjel tudja elképzelni az ember: mindenki szabad lesz és azt fogja csinálni, amihez legjobban ért. S most, ha visszatekintek, azt kell látnom, hogyan hagytak el egymás után azok az illúziók, amelyeknek az életemet szenteltem. Csalódtam, amikor kimentem a Szovjetunióba, s csalódtam, amikor 1946-ban hazajöttem. És csalódtam most is, amikor a rendszerváltás bekövetkezett. Azt mondták, piacgazdálkodás kell, s ez helyes is. De nyomor és munkanélküliség lett belőle. Azt mondták, demokrácia kell, s ez is helyes. De a demokrácia legelső feltétele az, hogy az ember biztonságban érezze magát, most pedig egyre nagyobb a létbizonytalanság. Azt mondták, Európa felé kell mennünk, s ezzel is egyetértek. De miközben az egységes Európáról álmodnak a szónokok, elszabadultak a nacionalista indulatok. Gyűlölik, helyenként ölik egymást a más nemzetiséghez tartozók, ahelyett, hogy – európaiakként – testvéreknek tekintenék egymást.”

          Kérdem én (F. Gy.), melyik jobboldali világlátás ad ilyen, emberségben varázslatos jövőképet?!

  11. Phoenix
    2016-07-15 – 19:58

    Értem, hogy ne érteném….csak az általad kifejtett okokkal nem mindig. Ugyanis nagyon sok mindent én is átéltem, megtapasztaltam – emiatt az okokat nem mindenben úgy látom, ahogy te. De azért vagyunk, hogy vitatkozzunk.

    Még egyszer felvetem, hogy ha nem volt jó a volt szocializmus (sok mindenben nem volt jó) – akkor mit kell a jövőben tennünk, hogy mindezeket elkerüljük?

    Mint műszaki ember, sok időt töltöttem el gyártmányfejlesztéssel (idegen szóval: konstruktőr voltam) – amely tevékenység lényege az: miként kell egy gyártmányt jobbá tenni és ez csak az előző konstrukció hibáinak a kiküszöbölésével, ill. a hibalehetőségek előfordulási valószínűségének csökkentésével lehet. A gyártmányszerkesztés elfogadott elvek alapján történik – megkülönböztetendő a kutatás-fejlesztés módszereitől, amely sokszor az ismeretlen kipróbálása, és ha beválik, a tudásanyaga átmegy a „közönséges” gyártmányfejlesztés alapelvei közé.

    Ezek a körülmények jelentősen befolyásolják a gondolkodásomat.

    1. A „jó/rossz” erkölcstani kategóriák. Gyakorló tanárként az egyik alapelv, amiből

      kiindultam. hogy „a közgazdaságtan nem erkölcstan”. De ugyanígy az is kimondható,

      hogy „a történelem nem erkölcstan” ezért a felvetés „ha nem volt jó a volt szocializmus”

      eleve nem értelmezhető. Nem nem volt jó, történelmileg nem volt fenntartható. És az

      egészen más.

        1. Megismétlem (kissé ingerülten, ordibálva)

          A SZOCIALIZMUS ( A „LÉTEZETT” FORMÁJÁBAN) NEM NEM VOLT JÓ? HANEM TÖRTÉNELMILEG NEM VOLT FENNTARTHATÓ!

          A rendszerváltásnak nevezett („szentszövetségi”) ellenforradalom szervesen következett a „létezett szocializmusból”. Nem azért, mert a valamilyen elvont kapitalizmus jobb lenne a valamilyen elvont szocializmusnál. Hanem azért, mert bürokratikus hatalmi mechanizmusa kimerítette a fejlődése forrásait.

          A rendszerváltással visszasettenkedett kapitalizmus azonnal megmutatta, hogy halálos ellentmondásai, amiket Marx és Lenin kimutattak, szikrányit nem csökkentek, sőt tovább „gazdagodtak”, azért a rosa luxemburgi tézis továbbra is érvényes: „Szocializmus vagy barbárság!” – ám ha szocializmus, akkor minőségileg más, mint a „létezett”, mert ha nem, akkor „újratermelődik az eész szemét” (Te talán tudod, hogy a Német Ideológia német eredetijében hogyan szól ez az idézet).

          1. Pardon

            A SZOCIALIZMUS ( A “LÉTEZETT” FORMÁJÁBAN) NEM NEM VOLT JÓ, HANEM TÖRTÉNELMILEG NEM VOLT FENNTARTHATÓ!

    2. A bonapartista ellenforradalom szükségszerű következménye a korszakváltó forradalomnak, amely egyszerre elkerülhetetlenül szükséges az adott korban, ám – éppen a korszakváltó jellege miatt – megfelelő alapok nélkül befejezhetetlen, túlhajtottá váló. A túlhajtott forradalom valóban felfalja legigazabb gyermekeit – a forradalmi vezérkar élvonalát – helyüket a másodvonalbeli vezetők veszik át, akik úgy vélik, őket a megdöntött uralkodóosztályokéhoz hasonló kiváltságok illetik meg – mégcsak nem is önzésből, vagy eredendő nagyravágyásból, hanem mert úgy érzik – nem teljesen alaptalanul – hogy a kifáradt forradalmi tömegeknek követhető tekintélyekre van szükségük. Ezért az új uralkodóosztály (a Nomenklatúra) kialakítása szükségszerűen történik ultraforradalmi külsőségekbe csomagoltan.

        1. Ne haragudj, ha van a környezetedben jó számítástechnikai szakember, vagy ha magad is értesz hozzá – nézz körül a gépben és az interneten.
          Nálam az történt, hogy amikor elkészítettem a beírást, akkor hiába nyomtam meg az ENTER-t, a beírás meg se mozdult, hanem csak a másodikra ment el, akkor viszont kettő ugyanolyan beírás volt a szövegmezőben.
          Aztán egy másik alkalommal, amikor válaszolni akartam, a megnyitott oldalra rátelepedett egy „malware” – s amikor kikapcsoltam, vitte magával az egész MEBAL-lapot, úgy, hogy újra meg kellett nyitni, volt amikor többször is. Kidobtam a Firefox böngészőt, most a Chrome-val vagyok és feltettem egy biztonsági böngésző kelléket, azóta ez a jelenség még nem fordult elő.
          Más kommentálási lehetőségű lapoknál is vannak hasonló jelenségek. A szándékosságot nem feltételezve, lehet, hogy valahol itt lehet a dágvány.

      1. Jaj, jaj. A sztálini fordulatnak is okai voltak, nemcsak Sztálin akarata. A szocializmus belső es külső feltételei hiányoztak…A végső bukás okai is világosak.
        TGM absztrakt filozófiai ige hirdetései mögött mindig más poltikai elképzelés húzódik meg. Erdőbe visz bennünket a 888-as vonulat. Ahelyett, hogy az antikap fórumokat erősítené, mindig csak szereplési manilai fontosak, nincsenek reális politikai céljai. Csak o maga van. O minden. Vicces jelenség, ha az egész nem volna szomorú. Jol kifejezi az antikapitalista baloldal szetszorodottsagat, politikai ürességet.

        1. Osztom véleményedet. Ennek jegyében hadd hívjam fel a figyelmünket egy csodálatos könyvre. Engem most nyűgözött le. Nyilvánvalóan bírálható, forráskritikával kezelendő (mert visszaemlékezés), ám hiteles. Érdemes ilyet is ismerni TGM politikai üdvözülései mellett.

          OLVASÓLÁMPA

          >>- Engedj be magadhoz, és fogadj el olyannak, amilyen vagyok.
          Boldogan átöleltem, és soha többé nem is engedtük el egymást, egészen 1970-ig, a haláláig.<>Ha valaki azt kérdezné tőlem, visszatekintve milyennek látom az életemet [A szerző 1908-ban született. F. Gy.], úgy válaszolnék: csalódott vagyok. Mindaz, amit ifjúságomban tettem, amiben hittem, naivitásnak bizonyult. Mi őszintén hittük, hogy amint szocializmus lesz, egy csapásra megszűnik minden, ami a világban rossz. Az ember ember általi kizsákmányolása, a nacionalista gyűlölködés, a kiváltságosok hatalmaskodása. S a világ olyan szép lesz, amilyen szépnek csak 16-18 éves fejjel tudja elképzelni az ember: mindenki szabad lesz és azt fogja csinálni, amihez legjobban ért. S most, ha visszatekintek, azt kell látnom, hogyan hagytak el egymás után azok az illúziók, amelyeknek az életemet szenteltem. Csalódtam, amikor kimentem a Szovjetunióba, s csalódtam, amikor 1946-ban hazajöttem. És csalódtam most is, amikor a rendszerváltás bekövetkezett. Azt mondták, piacgazdálkodás kell, s ez helyes is. De nyomor és munkanélküliség lett belőle. Azt mondták, demokrácia kell, s ez is helyes. De a demokrácia legelső feltétele az, hogy az ember biztonságban érezze magát, most pedig egyre nagyobb a létbizonytalanság. Azt mondták, Európa felé kell mennünk, s ezzel is egyetértek. De miközben az egységes Európáról álmodnak a szónokok, elszabadultak a nacionalista indulatok. Gyűlölik, helyenként ölik egymást a más nemzetiséghez tartozók, ahelyett, hogy – európaiakként – testvéreknek tekintenék egymást.<<

          Kérdem én (F. Gy.), melyik jobboldali világlátás ad ilyen emberségben varázslatos jövőképet?!

          Technikai információ
          Valamilyen oknál fogva a kötet olvasását két visszatérő szöveghiba (tördelési) nehezíti: 1/ az „á” betű hiánya; 2/ nemegyszer a szóközök eltűnése. Jómagam képzelettel korrigáltam. Megéri! Nem tudtam "letenni", amíg a végére nem értem.

          1. Feltehetőleg technikai oknál fogva a fenti hozzászólásból kimaradt egy rész, mégpedig értelemzavaróan. Pótolom. Az alábbiak két idézet közé helyezendők (az elején):

            …E szavakkal lépett be Hevesi Gyula (a Magyar Tanácsköztársaságban a szociális termelés népbiztosa, majd vezető mérnök a Szovjetunióban, később GULAG-fogoly…) Lányi Olgához, akinek fantasztikus visszaemlékezése itt online olvasható:
            http://www.marx.2u.hu/ [kikeresni „M” betűnél a „Moszkoviták” pdf fájlt és rákattintva előhívni]

            Hevesi Gyuláné Lányi Olga: „Moszkoviták”. Hevesi Gyula Alapítvány. Budapest, 1992.

            Így indul a kötet:…

          2. Amikor rendszert „váltottunk”, nagyon sokan hittük azt, hogy a kapitalizmusban jobb lesz. Különben megvédtük volna a szocializmust.
            Mára rájöttünk, hogy nemcsak hogy rossz, hanem egyenesen szörnyű…

        2. Emil!

          (Phoenix 2016-07-16 – 12:54) hozzászólásom pontosan arról szól, amit Te oly indulatosan nekem szegeztél („Jaj, jaj. A sztálini fordulatnak is okai voltak, nemcsak Sztálin akarata. …”)

          Tényleg nagyon jó lenne, ha a válasz előtt végiggondolnád, mire is válaszolsz.

          1. Szerintem nem a te bejegyzésére válaszolt.

  12. „…a szociáldemokrata Kéthly Anna “a demokratikus élmény nélküli demokráciának” nevezett a Szocializmus 1946. március-áprilisi számában, amihez azt tette hozzá a szintén szociáldemokrata Faragó László ugyanott, hogy föltételes demokráciának nevezhető csak az olyan, amelyet csak a külső erőviszonyok tartanak meg annak.” Igencsak leegyszerűsített kép. Apám (három éve nincs, hogy megy az idő…), aki akkor a Diákszövetség főtitkár-helyettese volt, de a szociáldemokrataként ÜB-elnök nagyapám is, eltérő élményekről számoltak be. TGM elfeledkezni látszik, az általa hivatkozott szocdemekkel egyetemben, hogy a demokráciának osztály-, illetve társadalmi tartalma is van, nem csupán eljárási-intézményi formája.

  13. Phoenix
    2016-07-14 – 12:00

    Mindent el tudok képzelni, mert elég élénk fantáziával áldott meg a sors. De pont én vagyok az egyike azoknak, akik nagyon nem szeretik a koncepciós teóriákat. Maga a burzsoá sajtó, továbbá egyes politikusok árulták el néha, hogy a nómenklatúra politikai hatalmának gazdasági pozíciókra váltását a nyugat tervezte meg, és finanszírozta.

    1. Ne haragudj, de ez hülyeség.

      A politikai hatalom gazdaságira váltása a „spontán privatizációval” történt, nem pedig „Soros finanszírozásával”. Soros (vagyis a nemzetközi tőke) csupán az ideológiai fellazítást finanszírozta, ami nem jelentéktelen, de nem is perdöntő.

        1. Szó sincs sortűzről . vitatkozunk.

          Két állítás:

          „… a nómenklatúra politikai hatalmának gazdasági pozíciókra váltását a nyugat tervezte meg, és finanszírozta.”

          „A politikai hatalom gazdaságira váltása a “spontán privatizációval” történt, nem pedig “Soros finanszírozásával”.”

          Ezek nem csak másképpen vannak kifejezve – ezek ellentétes állítások.

          Vagy úgy gondoltad:

          „… a nómenklatúra politikai hatalmának gazdasági pozíciókra váltását a nyugat tervezte meg, és finanszírozta.”

          az ugyanaz, csak másképpen kifejezve, mint

          „Soros (vagyis a nemzetközi tőke) csupán az ideológiai fellazítást finanszírozta, ami nem jelentéktelen, de nem is perdöntő.”

          Én ezt sem írnám alá – a Nomenklatúra politikai hatalmának gazdaságira való átváltása és az ideológiai fellazítás két teljesen különböző dolog.

          A többi viszont tényleg stimmel 🙂

          1. Akkor légy szíves, közöld, mi, ki, mit, miért tett és miért nem? Világosan, hogy mindenki értse. Mert ahogy észreveszem, vannak néhányan, aki hozzám hasonlóan vélekednek a dolgokról, mert átélték, itthon.

        1. A magyarországi nómenklatúra tagjainak – ide beleértendő azok közvetlen leszármazottai is – a Soros által (is) finanszírozott (ki)képzésekben vettek részt, amelyek a hagyományos fellazításon kívül jelentős tőkés politikai és gazdasági módszertant adtak a „hallgatók” kezébe. Az egész rendszerváltás ennek alapján lett levezérelve – azonban a szocializmus gyökereiből kinőtt vadhajtásokkal „felvértezett” rendszerváltók nem végeztek tökéletes munkát – mert hát ugye, biztos, ami biztos – a saját zsebeik megtömése, az állami vagyon ellopása prioritást élvezett. Nem is kell koncepciós elméleteket gyártani, az évek folyamán sok minden kiderült, de az érintettek is elfecsegték, sőt, egyenesen eldicsekedtek az „oxfordi” tanulmányaikkal…

  14. Sem Kronstadt, sem 1956 (sem a lengyel „Szolidaritás”, sem a (1989-es) Palkovics-féle munkástanácsok) azért szerveződtek, hogy megkíséreljék „vegyíteni a szocializmust a szabadsággal”. Ezzel szemben céljuk a népi hatalom meggyengítése és a megosztás volt. (Régi és jól bevált módszer. Legalább a Wat Tyler óta.) Ami végül sikerre is vezetett.
    Hamisítás ilyesmivel előjönni.
    Az üzemi pártmunkások jellemzően 1982-ig tudták garantálni a „termelők uralmát a munkahelyeken”. A Hatalom feladása, meggyengülése (VGMK, IMF már a végjáték) vezetett az üzemi pártmunkások jelentős részének korrumpálódásához is. Az emberséges maradékot végül Dr. Németh füstölte ki a 4igennel. – A „munkástanácsokat” nem füstölte ki: https://hu.wikipedia.org/wiki/Munk%C3%A1stan%C3%A1csok_Orsz%C3%A1gos_Sz%C3%B6vets%C3%A9ge (Őket azóta sem átkozta ki a (polgári) újságírás.)
    Mindez együtt már elég is volt az alsóbb szintek szétzilálásához.
    Csupán dogma, hogy a munkásoknak nem kellett a posztsztálinista modell. De idővel csak olyan értelmiségi akadt, aki félrevezette őket. De csőstől.. Ezek voltak a reformerek, az akkor már nem sokáig MSZMP-sek.
    Az én emlékeimben a VGMK összemosódik a munkástanácsokkal (meg az egóval). Szó sem volt ott semmiféle szolidaritásról. Nekem ilyesmi akkoriban eszembe sem jutott. Épp ellenkezőleg! Ez csupán TGM és vele együtt a polgár tanítása és hittétele. No meg a magyar vikié.
    A tőkés restauráció igazolása, ideológiai megalapozása.
    1980 körül a szocializmus hívei magukra maradtak és egyre inkább a kispolgári gúny céltáblájává váltak. Pedig Leninnek nemigen van alternatívája – a barbárságon kívül.
    Azt lehetett látni, legalábbis sejteni, hogy szét fogják cincálni a rendszert, de olyan mozgalom sehol sem volt, ami ezt megakadályozta volna. Senki sem mert szabotázst kiáltani – amit a II. vh után még megtettek -, mert azt kicsinálták.
    Ilyesmi miatt tisztelem a „sztálinistákat” – értem ez alatt általában azokat, akik nem váltak reformerré – és ítélem fenntarthatóbbnak, igazságosabbnak a „posztsztálinista” modellt – a munkástanácsossal szemben.

    1. R írod:

      „Azt lehetett látni, legalábbis sejteni, hogy szét fogják cincálni a rendszert, de olyan mozgalom sehol sem volt, ami ezt megakadályozta volna. Senki sem mert szabotázst kiáltani – amit a II. vh után még megtettek -, mert azt kicsinálták.”

      Na ezen nagyon el kéne gondolkodnod.

      Ha az a rendszer olyan jó volt, és mégsem védte meg az „uralkodó osztálya” (a munkások és parasztok) – nem nem tudták, meg se próbálták – akkor vagy az emberiségnek nevezett csürhe ezt a nagyszerű rendszert meg sem érdemli – vagy (és szerintem ez a helyzet) az a rendszer mégsem volt olyan jó.

      1. A rendszerváltást megelőző utolsó tíz évben az áruló pártnómenklatúra szándékosan irányította úgy a dolgokat, hogy megzavarják a munkásosztályt, a MALE-„iskolák” melegágyai voltak az eltorzított ideológiáknak, a hatalmi szervek kulcspozícióiba saját embereiket ültették, a hadsereg, a rendőrség és a Munkásőrség vezetése. A különféle „szelepek”, amelyeket megnyitottak, a GMK-k, valamint a nyugati életformának egyre nagyobb teret engedése a tömegekben azt az érzést keltették, hogy a volt Kádári szocializmust nem érdemes, főleg véráldozatok meghozásával megvédeni. A nyugat csodálatos, jóléti társadalma” elvakította, elhülyítette az embereket – s be kell vallanom, én is meginogtam – de nagyon hamar ki is józanodtam. De akkor már nem volt miért, nem volt kiért és nem volt minek ellenállni. Főleg, hogy a Szovjetunióban is hasonló folyamatok következtek be nem sokkal később.
        Ez az egész mesterien meg volt szervezve – és már jórészt ki is haltak azok, akik még emlékeznek a szocializmusra.

        1. Hol a dialektika?!

          Mi történt a rendszerváltás (1989?) előtt tíz évvel (1979? 1980?)? Miért vált majdnem az egész Nomenklatúra egyszeriben árulóvá? Miért választott a 800 ezer párttag (beszéljünk csak Magyarországról) szinte csupa árulót vezetőinek?

          Tényleg nem érzed, hogy ez az egész így sántít?

          1. Olvastam, hogy a 800 ezer párttagnak legalább a háromnegyede kifejezetten karrierista volt, vagy önként, vagy még inkább „kényszerből” léptek be, hogy gazdasági pozíciójukat megerősítsék.
            Én a saját bőrömön tapasztaltam mindezt, nem kitaláltam. Először NEM VETTEK FEL A PÁRTBA, később meg már ÉN NEM LÉPTEM BE.
            Csak a nyolcvanas évek közepétől tudtam szakmailag és karrier szempontjából előbbre lépni, amikor már érezhető volt a szocializmus általános válsága. A rendszerváltást meglepetésként értem meg, mert pont abban az időben voltam olyan műszaki feladatokkal megbízva, amely az Ikarus nemzetközi megerősödését szolgálta volna, nem is figyeltem nagyon a belpolitikai eseményekre, talán Grósz „fehérterrorozása” és Pozsgay „forradalma és szabadságharca” ütött mellbe, de akkor már késő volt.
            Aztán ami utána jött, az maga a borzalom.
            Tényleg sántít minden, de nem az, amire gondolsz.

      2. Bocs, de ilyen alapon a náci Németország egészen kiváló rendszer lehetett, hiszen azt a körmük szakadtáig védték.

        Nem csürhe. Ez az osztálytársadalmak átka és talán az egész civilizációé is. Sajna. A főpapság (a véleményformáló értelmiség) sok mindenre képes. Gondolj a Fáraó film napfogyatkozás jelenetére: aztán meg a legutóbbi Nagy Inflációra! Micsoda véletlen, hogy akkor tetőzött, amikor a Német bezáratta gyárakat és akkor lett vége, amikor már minden zsebben volt! Ugye?

        Egyik rokonomat felpofozták a Rákosi idején, mert kiröhögött egy szovjet filmet. Ehhez képest 1988-ban már olyan alkotások készültek, hogy: Sohaseholsenkinek, meg Eldorádó. Ezzel be is jártuk szépen a maoi „kapitalista útat” .

        Tömeglélektan, nevelés (kezdve a Jancsó szeleitől), pár sokkoló szabotázs és már kész is a nagy mű: a Magyar Banánköztársaság.

        1. Most csalsz!

          A jó politikai rendszert megvédi az „uralkodó osztálya”, ha meg sem próbálja megvédeni, akkor az a rendszer nem lehet jó. Ezt mondtam én.

          Erre Te – egy hamis szillogizmussal – azt mondod, hogy akkor e szerint, ha egy rendszert védenek, annak a rendszernek jónak kéne lenni.

          Ez egyáltalán nem következik az én logikámból.

          A jó rendszert azért védik meg (legalább is próbálják védeni) a deklarált haszonélvezői, mert nem csupán deklarált, hanem valóságos haszonélvezők. Ha meg se próbálják megvédeni, akkor valószínüleg nem érzik magukat valóságos haszonélvezőknek.

          Ám a rossz rendszert is megpróbálják megvédeni a rendszer bűneiben bűntársá tett alattvalói – a felelősségre vonástól való félelmük miatt. A III. Birodalomban pontosan ebből a célból határozták el 1941 végén – a moszkvai csata elvesztése után – a „zsidókérdés végső megoldását”.

          Vagyis az ellenvetésed teljesen hamis.

          1. A tézised valószínűleg alkalmazható a hagyományos zsarnokságokra, de a többségi, közösségi társadalmak esetében – és ilyen nagyon kevés volt a civilizáció történetében – már sántít. Mert a szocializmus „haszonélvezője” – a proletár – semmiképpen sem kaphatott olyan kiváltságos életminőséget, mint egy palotagróf, vagy újpolgár – márcsak az egyenlősítő elosztási viszonyok miatt sem. Kiváltságokat se nagyon. Talán néhány pluszpontot a felvételin.
            Ennek következtében az elkötelezettsége a rendszer mellett szükségszerűen gyengébb, mint egy kuláké, manageré, vagy alkotmányjogászé. Ezért mindig is alapvető jelentősége volt a meggyőzésnek. – A pártaktívák munkájának. Ami már a nyolcvanas években nem volt elégséges – az előrehaladott restauráció következtében. – Amiért Te módszeresen az „ó-sztálinistákat” hibáztatod.
            Ilyesmi miatt bátorkodtam felhívni a figyelmedet a nevelés és a tömeglélektan szerepére a rendszerváltásban. Ugyanis a Kádár-rendszert nem a Tisza partjára telepített román géppuskák vertek széjjel, hanem a rendszerváltó értelmiség: fokozatosan beletrenírozták a népet a szolgaságba, bevették a buliba az IMF-t, aztán így, együtt megpuccsolták Grósz Károlyt, végül a Dr. Németh Miklós vezetésével restaurálták a kapitalizmust.
            Tették mindezt a szocializmus megreformálása nevében.

          2. r 2016-07-15 – 16:41

            Én nem kiváltságokról beszéltem (egyébként a Nomenklatúrának rengeteg kiváltsága volt – sokszor nem kisebb, hanem talán nagyobb, mint a „palotagrófoknak” – nem tudom. éltél-e a 60-as évek elején, amikor még jelentős húshiány volt Magyarországon és téliszalámi például jószerével csak a nagyközönségtől elzárt pártbizottsági büfékben volt kapható – a Szovjetunióban ez így volt egészen a rendszerváltásig), hanem arról, hogy a munkások és parasztok (bérmunkásként) nem érezték magukat a termelőeszközök (köz)tulajdonosának, nem volt ténylegesen beleszólásuk abba, hogy mit, hogyan és kinek termeljenek, vagyis munkájuk lényegében ugyanúgy le volt igázva, mint a nyíltan tőkés társadalmakban.

            Általában ott van a probléma, hogy Te is, mint annyian mások, magukat kommunistának, marxistának tartó emberek a kizsákmányolást elosztási viszonyként fogod fel és nem termelési viszonyként. Az egyenlősdi (ahol azért jócskán vannak „egyenlőbbek”) nem szünteti meg az idegen munka leigázását, ami a kizsákmányolás valódi lényege.

            Az értelmiség-ellenességed meg fárasztó. Éppenséggel egy sor, valóban a szocializmust jobbá reformálni akaró értelmiségit a sztálinista Nomenklatúra sodorta a szocializmus nyílt ellenségeinek táborába – például a hírhedt 1972-es párthatározattal (amivel agyonvágták a 68-as reformokat). És 1982-85-től kezdve még csak nem is ezek az értelmiségiek csinálták meg a „második reformot” (GMK-k, VGMK-k, IMF, eladósodás, „spontán privatizáció”) hanem a Nomenklatúra – az 1972-es határozat egyenes következményeként.

            R-nek szóltam, hogy Tovaris is értse.

        2. Kissé darabos megközelítés, de „válámi ván” benne. Tudom, én „ingajáratban” vagyok a sztálinizmus meg a szenilizmus között – de valahogy én is hasonlóan éreztem és éltem meg a történéseket.

        1. Pontosan. Bármit hívhatnak bárminek. Ezért kell elméletileg megalapozott fogalomtisztázás, ezért van szükség azokra a „rusnya értelmiségiekre”, akiket nem eltaszítani, hanem megnyerni kell.

          A tanács (szovjet, ha úgy tetszik) annyiban lehet a forradalom alapja („Vszja vlaszty szovjetam!”), amennyiben azok a valódi – alulról felefelé építkező, nem „demoratikusan centralizált” – küldötti demokráciát jelentenek, szemben a polgári parlament képviseleti demokráciájával, vagyis a munkás-paraszt küldötteket konkrét feladatokkal küldik küldőik/választóik a tanácsba, rendszeresen beszámoltatják munkájukról és amennyiben nem megfelelően teljesítenek, visszahívják őket, másokat küldve helyettük. Minden problémát azon a szinten kezelnek, ahol az keletkezik és nem „felülről” rendelik el a megfelelő megoldásokat. Mindez éppen ellentéte a sztálinista „demokratikus centralizmusnak”.

          A küldötti demokráciáról 1905 és 1917 szovjetjei adnak némi tapasztalatot. Az 1956-os munkástanácsok olyan rövid ideig léteztek, olyan csekély volt a tömegbázisuk, hogy azok tapasztalata majdhogy nem semmit sem ér. Azt sem tudjuk, hogy pontosan milyenek voltak, mindkét oldal ugyanis úgy hazudik róluk, mint a vízfolyás („az összes posztot a bukott birtokos osztályok tagjai töltötték be” – „a csillogó tisztaságú munkás-paraszt demokrácia intézményei voltak”).

    2. Egyetlen alternatíva van: a proletárdiktatúra. Amelyet mindaddig fenn kell tartani, amíg az uralkodó osztály vertikálisan és horizontálisan elveszíti a hatalmát. És mindig elő kell venni, ha a tőkés restauráció veszélye fenyeget. Számomra ez volt a volt szocializmus legfőbb tanulsága.

      1. Apró kérdés: mi az a proletár diktatúra – konkrétan, az adott szocialista rendszeren belül.

        Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az 1989-es rendszerváltozásokat nem a szocialista forradalom által félreállított magántulajdonos osztályok itt maradt tagjai csinálták (Gorbacsov, Jelcin, Putyin, Gyurcsány, Orbán stb. stb.)

        Sztálin (pontosabban Sztálin személyétől függetlenül a sztálinizmus, a bonapartista ellenforradalom) egyik legnagyobb bűne (és rendszere lényege), hogy a Nomenklatúra diktatúráját hazudták proletár diktatúrának.

          1. Az általad említetteket nagy valószínűség szerint viszont a háttérben megbúvó tőke pénzelte. Mint Soros György…

          2. Ez az összeesküvés elmélet. Azt miért nem tudod elképzelni, hogy amikor a Nomenklatúra már az elkülönült érdekeit nem tudta a régi módon képviselni, akkor hatalomgyakorlási módot váltott (közvetlen politikai hatalmát gazdasági hatalommal közvetítettre váltva)? Természetesen a nemzetközi tőke mindig is megpróbálta fellazítani a „létezett szocializmust” – például már csak azért is, mert ő is félreértette annak természetét – de az önmagában nem magyarázza az R által felvetett tényt: 1985-92-ben a „létezett szocializmus” állítólagos „uralkodó osztályai”, a munkásság és a parasztság a kisujját nem mozdította a rendszer védelmében.

    1. Nem tudom, nekem EZEN a honlapon állandóan kéretlen alkalmazások lépnek be, úgy, hogy közben kikapcsolják a MEBAL honlapot és helyette mindenféle, hadd nem mondjam, milyen reklámok, keresők, pl. „Luckybrowse” lépnek be, és ha kikapcsolom, újra kell indítanom a honlapot. Tudom, nálam is volt baj, mert egy halom kémprogramot kellett leirtatnom a gépről, de elképzelhető, hogy a MEBAL honlapja is kapott valami titkos ágenst, aki dezorganizál. Körül kellene nézni a webmesternek, hogy mi a dágvány.

  15. Elgondolkodva a beírások tartalmán és irányultságán – első közelítésben azt szűrtem le, hogy nagyon hiányzik egy (vagy több) olyan Marx- és Lenin-szerű teoretikus, akik fel tudnák dolgozni a múlt század forradalmi történéseit, azokat módszertanilag elemeznék és fejlesztenék az ideológiát. Azt, hogy az ideológia nem lacikonyha – azt már tudjuk…
    Azt is tudjuk, hogy a kapitalizmus és az imperializmus lényege sem változott – legfeljebb a módszerek „finomultak”, követve a kor modernizálódását…

  16. Phoenix
    2016-07-12 – 08:41

    A legnagyobb gondom ugyanaz, mint ezelőtt akár 40-50 évvel. Ha a nómenklatúra elveszíti az uralmát – akkor egy új szocializmus milyen legyen, hogy ne torzuljon el? Mert abban mindketten egyetértünk, hogy ami volt, az nem volt tökéletes. Igaz, az okokat másban látjuk – de egyelőre még senki sem tudott arról meggyőzni, hogy összességében rossz volt az elmúlt szocialista rendszer(ek). És azokat a milliókat és tízmilliókat, akik ma legszebb emlékeikben őrzik a múltat – ki fogja megnyugtatni? A halál?

  17. Ismerjük el, hogy TGM lelkiismertes. Látja, mi bűnt követett el magyar un. értelmiség, önmagát is beleértve. A kommunistát szitokszónak használta az szdsz irányította rohambrigád. Nézzék meg az általuk kinevelt „politikaielit” tragikus ostobaságát. A Molnár Gyula nevű szabdeurópázását, a Gyurcsány nevű szélhámos szövegeit. Generációk sinylik meg ezeknek az embereknek az árulását.

      1. Madarat tolláról, embert vitapartneréről?
        Ezzel a szovjetellenes állásponttal – amely a szovjet rendszer heroikus történelmi kísérletét schifferizálja – nos innen kezdem részben megérteni azokat – akik keményen bírálják.
        Édesapám, édesanyám – habár sok mindenben csalódtak – de nem az eszmében!!!
        Csalódtak az eszme nevében fellépő kalandorokban, akik árulása következtében omlott össze a szocialista rendszer.

        1. Most kezdelek nem csak érteni, hanem érezni is Tovaris!

          Talán így, „mellék-beírásként” nem kifogásolható jeleznem egy linket, amelyet valószínűleg te ismersz, de esetleg akadnak akik nem (Oroszország/Szovjetunió történetéről nagyon megkapó és elgondolkodtató anyag):

          https://m.russiainphoto.ru/

          Ui. Aktuális álláspontomat Gazsiról megjelenítettem (itt) a Horány-rendezvényhez küldött két kommentemben, amelyekben avval foglalkozom, hogy szélsőjobboldali orgánumnak (888.hu) adott négylepedős interjút a napokban.

          1. A forradalom előtti képeket nézegetve Arkagyij Gajdar egyik fiatalkori regénye ugrik be. A címe hirtelen nem ugrik be, de nagyon fiatalon lett vöröskatona, s a fehérek ellen vívott ütközetről írt, ahol súlyosan meg is sebesült.

          2. A volt Szovjetunió történetét NEM LEHET Sztálin nélkül objektíven tárgyalni, bármi is legyen Sztálin megítélésével. Ami történ ott és akkor – ahhoz Sztálinnak is köze volt – nem is kevés. A „mi lett volna, ha nem lett volna Sztálin” polemizálása ugyanolyan anakronisztikus, mit az abszolút istenítése, vagy az abszolút deheroizálása.
            De minket a „mi lett volna, ha” – utólagos kényszerképzete determinál.

          3. Ezt írta ki a rendszer

            Azonos hozzászólásokat észleltünk, úgy tűnik ez már egyszer megírásra került.

            Ez így van – csupán ismét nyomtalanul eltünt (ezúttal készítettem biztonsági másolatot)

          1. Én a megbúvó, volt uralkodó osztály seggnyalással befurakodott, kaméleon-álcázással kommunistának látszó – de végső soron az kapitalizmust titokban óhajtókra gondoltam elsősorban.

          2. Éppen ebben vitatkozom Veled (is). Így – ahogy Te fogalmaztál – ez összeesküvéselmélet. Valószínűleg voltak ilyenek is, de ez a kivétel, nem a szabály. Annál inkább szabály, hogy a szovjetek (küldötti demokrácia) elsorvasztásával megerősített Pártközpont a társadalom és a gazdaság irányítására kénytelen bürokratikus eszközöket alkalmazni, a bürokratikus módszerek létrehozzák a bürokratikus apparátust (a Nomenklatúrát), ennek szükségképpen elkülönült saját érdekrendszere fejlődik ki, amit a politikai hatalma segítségével érvényesít. Azonban a bürokratikus irányítás előbb-utóbb szükségszerűen kimeríti saját forrásait, ez aláássa a Nomenklatúra politikai hatalmát – mind-emiatt a Nomenklatúra (amelyben előfordulhatnak – kivételképpen, nem meghatározó módon – a forradalom által legyőzött régi uralkodóosztályok tagjai) kénytelen politikai hatalmát gazdasági hatalommá átkonvertálni és ennek érdekében a politikailag irányított államigazgatási tulajdont (amit bizonyos fenntartásokkal lehet torz tőkés tulajdonnak felfogni, hiszen alapja a bérmunka fenntartása) a nyílt tőkés magántulajdon helyreállításával lecserélni. Ennek persze a volt uralkodó osztályok még meglévő tagjai, örökösei örültek, de sokuk hamarosan nagyon keservesen csalódott

    1. Ismét röviden az elveszett hozzászólásom lényege.

      Molnár és Gyurcsány az MSZMP-KISZ Nomenklatúra oszlopos tagjai voltak. Nem a TGM-et is magábafoglaló „demokratikus ellenzék” (ami messze nem azonos az „un. értelmiséggel” – az azonosítást, mint értelmiségi, kikérem magamnak) „nevelte ki” őket, leginkább fordítva, a Nomenklatúra alkotta meg a „demokratikus ellenzéket”, hogy azt látszólag üldözve titokban átválthassák politikai hatalmukat gazdaságira, és előkészíthessék a rendszerváltásnak nevezett tőkés restaurációt. Azt ugyanis – a látszattal szemben – nem TGM-ék vezényelték le, hanem a Jászai Mari téri Fehér Ház, az MSZMP-KISZ Nomenklatúra. Mivel a köznyelv őket nevezte kommunistáknak, nem lehet csodálkozni, hogy a szindikalista-marxistává vált TGM nem szívesen használja ezt a szót (ezt Tovarisnak írom).

      1. Amit leírtál, azzal egyetértek. De ez nem menti fel TGM-et attól, hogy a kommunistának azokat nevezze, akiket ő úgy ismert meg, mint Nicolae Ceauşescu-t, meg Kapolyit, Szűröst, Csintalant, Enver Hodzsa-t – stb.
        A kommunista ismérvei nagyon jól felismerhetők, eléggé definiáltak – még akkor is, ha a kommunizmus sem mentes az irányzatoktól, az ortodox- ill. reformtörekvésektől.
        Mi kommunisták a teljes volt szocializmus-kísérletet egységében és összességében vizsgáljuk – ugyanis a kommunizmus elmélete nem darabolható fel – legfeljebb az alkotóelemei, a minimális szükséges elméleti és gyakorlati alkotóelemei vizsgálhatók.

        1. „Mi kommunisták a teljes volt szocializmus-kísérletet egységében és összességében vizsgáljuk – ugyanis a kommunizmus elmélete nem darabolható fel – legfeljebb az alkotóelemei, a minimális szükséges elméleti és gyakorlati alkotóelemei vizsgálhatók.”

          Te most csupán a történelmi és dialektikus materializmust tagadod ki a kommunizmusból – de akkor mi marad?

          1. Gondoltam.

            Ám

            – „a teljes volt szocializmus-kísérletet egysége” a történelmiséget negligálja,

            – „a kommunizmus elmélete nem darabolható fel – legfeljebb az alkotóelemei, a minimális szükséges elméleti és gyakorlati alkotóelemei vizsgálhatók” maga a színtiszta metafizika („a termelési mód a termelő erőkből és a termelési viszonyokból épül fel”, „a társadalom az alapból és a felépítményből épül fel” stb. stb. stb – ahogy az Sztálin „Dialektikus és történelmi materializmusá”-ban és az arra épülő „marxista-leninista” tankönyvekben le volt írva).

  18. Nagyon úgy tűnik számomra, hogy TGM szerepe az, hogy az ellenállás illúzióját szolgáltassa – és ezt kimagasló szinten produkálja. A legtehetségesebb demagóg ebben a nyomorult banánköztársaságban. Mellesleg (vagy tudtán kívül?) harcosa a tőke újraosztásának is: manapság kisasszondi Róna Péter, korábban Bajnai Fájnifog Gordon üzleti köreiben.
    Okfejtései elborzasztanak: Kronstadt, 56, bolsevizmus, adósságból élés, államkapitalizmus stb. Ez az ember teljesen a rendszeren belül van.

    1. Jó lenne, ha vádjaidat („harcosa a tőke újraosztásának is”) tényekkel bizonyítanád – persze értem én, hogy az nem lenne könnyű (mert nagyon hamisan csengenek).

      A mai (2004 utáni) TGM a munkásmozgalom szindikalista-marxista platformján áll, olyan elődökkel, mint Szabó Ervin, Rosa Luxemburg. Nekik valóban más a véleményük a felsoroltakról, mint a kádárista posztsztalinistáknak. Nekem is. Az adósságból élésről és az államkapitalizmusról lenyegében ugyanaz a véleményem, mint TGM-nek, Kronstadt, a bolsevizmus és ’56 esetében se TGM, se a kádárista posztsztalinizmus álláspontját nem osztom. De ugyanúgy nem vagyok „a rendszeren belül”, mint TGM se. Az ellenkezőjét szintén tényekkel kellene bizonyítani – ami ismét csak komoly nehézségekbe ütközne.

      Annak is utána kéne nézned, hogy mi az a demagógia. Segítek: a hozzászólásod igen jellegzetes példa rá.

      1. Milla tüntetés? http://nol.hu/data/cikk/1/34/14/21/cikk_1341421/785269.jpg
        Tán úgy gondolod, hogy magán a rendszeren változtattak volna? Hisz megvolt rá módja a Bajnainak akkor, amikor hatalomban volt. Meg az a társaság! – azért nem egy Spartakus Szövetség. Nem kifejezetten az a társadalmi réteg, nem azok az ambíciók. Ha már Rosa Luxembergot említetted. Dehogynem tetszik a rendszer! Csupán az nem tetszik, hogy nem engem ültetnek a manager forgó trónusába. Ugye? Szerintem a Milla (is) csupán kísérlet volt a kásás fazék mellé kerülésre: harc a tőke újraosztásáért.

        Így nem lehet, azokkal nem lehet – TGM okos ember – képtelen lenne ezt felmérni?

        A „sztalinizmust” – a többé-kevésbé elfajult leninizmust – sosem idealizáltam. Voltak vívmányai, amelyekből túl sok mindent elutasítasz. szvsz Mint pl. a „szocialista munkahelyek”-et. Viszont olyan hibákat is ráaggatsz, ami éppen nem a „sztálinizmus” bűne: mint az adósságcsapda. Annak a szisztémának legalább volt múltja. Több évtizedes… De amit TGM művel annak még múltja sincs. Csak ismételni tudom: TGM csak arra jó, hogy megvezesse az emberkéket.

        1. Ne haragudj, de ez a fénykép semmit nem bizonyít. Éppen a Weimari Köztársaság mutatta meg, hogy ha a kommunisták és a polgári demokratikus pártok (például a szocdemek) jobban marják egymást, mint a nácikat, akkor abból a nácik kerülnek ki győztesen. Orbán, aki a kép készültekor még csak szoftos Mussolini-fasiszta jegyeket mutatott, mára egyre markánsabban válik nácivá – főképpen azért, mert demokratikus ellenzéke a végletekig megosztott. Mellesleg Rosa Luxemburgot 1919-ben meggyilkolták, így nem tudhatjuk, hogy 1928-30-ban milyen álláspontot foglalt volna el. De nem tartom valószínűnek, hogy magáévá tette volna a Dimitrov előtti sztálini Komintern politikáját („szociáldemokrácia = szociálfasizmus”) és ellenezte volna az antifasiszta népfront gondolatát.

          A magyarországi adósságcsapda egyenes következménye a 68-as reformokat megpuccsozó 1972-es sztálinista visszarendeződésnek. Ugyanis a gazdasági reformok kicsinálása azonnal visszaesést okozott a gazdaságban, és mivel Kádár ragaszkodott az életszínvonal töretlen emelkedéséhez, ezt a 70-es évek végén, a 80-as évek elején a Nomenklatúrában többségbe került technokraták az akkor olcsónak tűnő hitelek felvételével akarták – rövid ideig sikerrel – biztosítani. A technokraták többségbe kerülése a Nomenklatúrában a neosztálinizmus-posztsztálinizmus szerves következménye.

          A sztálinizmus egyébként (függetlenül Sztálin személyétől) nem „a többé-kevésbé elfajult leninizmus”, hanem a történelmileg szükséges, de (megfelelő anyagi és erkölcsi alapok híján) nem lehetséges, ám a szükségesség miatt mégis kirobbant proletárforradalom szinte szükségszerű „bonapartista elfajulása” – a forradalom vezérkarának másodvonala által ultraforradalmi jelszavakba csomagolt visszarendeződés egy új uralkodó osztály (a Nomenklatúra) létrehozásával és uralmával.

  19. TGM-el nekem az a legnagyobb dilemmám, hogy kínosan kerüli a a kommunista szót. Nem kétlem, hogy baloldali, azt sem, hogy marxista – de nem a kommunista elvek vezérlik – különösen Lenin „letegezése” sérti az elvi álláspontomat. Kéthly jobboldali szociáldemokrata volt, s mint olyan a tőke lakája…
    Az mindenesetre javára írható, hogy liberális múltjából marxistává vált – de a kommunizmussal való megbarátkozása úgy tűnik, még várat magára.

    1. El kell ismernem, hogy TGM hatalmas tárgyi műveltsége. tájékozottsága és olvasottsága – s természetesen az ehhez szükséges nyelvtudása – lenyűgöz. Igaz, az én életpályám nem olyan politikai és tudományos berkekben zajlott, mint az övé – talán a műszaki értelmiséggé vált munkás lelkületem határozta meg az életemet – emiatt az elméleti művelődésre nem sok időm jutott.
      Azonban a kommunizmus elveit nagyon hiányolom TGM munkásságában.

  20. Igazàbol csak azt csodàlom, hogy van türelmed, Phoenix az ilyen Kukufa-féle baromsàgokra vàlaszolnod, nekem màr nagyon tele a hocipôm. Az adminnak miért nem, hogy hagyja megjelenni?

    1. Kukufa hozzászólásának bunkóságára hívtam volna fel a figyelmet, de nincs kedvem ismét leírni.

      Röviden:

      a) Kéthly (sicc!) markánsan antimarxista, jobboldali szocdem volt, de sem egyszeres, sem kétszeres szélsőjobboldali kollaboráns nem volt. Amit TGM tőle idéz, az helyes, függetlenül attól, hogy ki volt Kéthly (sicc!) Anna.

      b) Az 1956 októberi események igen sokrétűek voltak – a legkevesebb 5 féle irányzat különíthető el az antisztálinista kommunizmustól a szélsőjobboldali ellenforradalomig. Lenyilasozása ugyanolyan bunkó egyoldalúság, mint „forradalom és szabadságharc”-kénti törvénybe iktatása

      c) TGM az 1980-as évek liberális „demokratikus ellenzékének” egyetlen tagja, aki nem azon siránkozik, hogy „mi nem ilyen lovat akartunk”, hanem önkritikusan bevallotta, hogy tevékeny szerepe volt e „lónak” az országra szabadításában és tettekkel akarja jóvátenni e bűnét. Lehet a mai TGM-mel is sok mindenben vitatkozni, de lenyilasozni őt példátlan bunkóság.

Vélemény, hozzászólás?