A Terror Háza történetéhez

Kedves MANCS! Vári György nagyívű áttekintését adta Schmidt Mária holokauszttal foglalkozó negyedszázados munkásságának (Felmentő szerep – Schmidt Mária nézetei a holokausztról egykor és ma, MANCS., nov.21.) . Ezt szeretném néhány mozzanattal kiegészíteni, mindenekelőtt a Terror Háza Andrássy út 60.sz. épületével kapcsolatban. 

A Múzeum elképesztő aránytalanságát, azt, hogy a holokausztról úgyszólván csak a kiállítás előszobájában esik szó, míg a háromemeletes épület egésze a sztálinista diktatúrát mutatja be, az igazgatónő (a cikk szerint) így indokolta: „Azért sűrítették a nyilas hatalomátvétel hónapjaira az időszak bemutatását, mert az épülethez, az Andrássy út 60-hoz nekik van közük.” Ez azonban hamis érvelés. Ha a diktatúrák bemutatását csakugyan az épülethez, a nyilas pártközponthoz, illetve az 1945-ben odaköltözött politikai rendőrségből lett ÁVH-hoz kötnék, a kiállítás 1956-tal véget érne, hiszen okt. 29-én Münnich Ferenc belügyminiszter bejelentette az ÁVH feloszlatását, s megkezdték annak lefegyverzését. Másrészt viszont a kiállítás kezdete1937-ig nyúlna vissza, amikor a nyilasok odaköltöztek, s nem sokkal később Szálasi Ferenc a Hűség

Házának nevezett egész épületet birtokba vette. Jelszavaikat: „Jön Szálasi!” „1938 a mienk!”már innen hirdették. Innen indították el – göbbelsi mintára – azt a hatalmas propagandagépezetet, amely aztán a társadalom egyre nagyobb részét előkészítette, ráhangolta a holokauszt tudomásul vételére, sőt követelésére.

Mindezt szemtanúként magam is átéltem, mert gyerekkoromban , a harmincas-negyvenes években a szomszéd házban, az Andrássy út 58-ban laktam, s így szó szerint rálátásom volt arra, ami a mellettünk lévő házban történik, s ezek az emlékképek ma is elevenen élnek bennem.

Először azt vettem észre, hogy Schlesinger bácsi, a sarki újságárus, akinél apám napi újságjait vásárolta, egyszer csak eltűnt, s megjelentek a nyilas és más szélsőjobboldali sajtótermékek, az Összetartás, a Virradat, a Magyarság, a Magyar Futár stb. Az épület valamennyi ablakára ráragasztották a párt emblémáját, az elmúlt évtizedben újrahasznosított árpádsávos piros-fehér címerpajzsot, közepén a zöld nyilaskereszttel. Az épület előtt posztoló kapuőrség tagjai olyan egyenruhát viseltek, amelyhez hasonlóban ma a Jobbik különböző gárdistái feszítenek. Megafon zúgta a nyilas indulót: Egy a zászlónk, egy a célunk, / Egy vezérünk, Szálasi…”. Innen indultak a városszerte elszaporodó antiszemita tüntetések, atrocitások. A nemzeti ünnepnapokon a Hősök

terére tartó díszfelvonulásokat az ablakból néztük: az első világháborús frontharcosok menetét, a híres külföldi vendégek, pl. az olasz király, vagy az Eucharisztikus Kongresszusra érkező Pacelli bíboros elsuhanó automobiljait, s a szomszédos nyilasházban ezeket mindig felhasználták provokációkra, indulatok szítására. Hullottak a röpcédulák, harsogott a szavalókórus: „Hitler! Duce! Szálasi!”.

Nyolc éven át folyt a házban a szisztematikus előkészítő munka, s erre a kormányoknak is reagálni kellett. Egymás után születtek a zsidótörvények, hogy „kifogják a szelet a vitorlákból”, s ezt annál könnyebben tehették, mert mint Imrédy Béla mondta: ”A nyilaskeresztes párt célkitűzései és programja tagadhatatlanul helyesek, azonban a párt többsége csőcselék és vezetője őrült. Ezért a csőcselék megsemmisítése azzal érhető el, ha az ő elveit hirdetjük.” (Ismerős filozófia). Így teremtették meg, együtt, azt a közhangulatot, amelynek következtében 1944-ben az emberek túlnyomó többsége közömbösen, sőt kárörvendve nézte több százezer honfitársuk útját a pusztulásba. Pontosan úgy, ahogy azt akkor Radnóti megfogalmazta: „Ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, / már azt is gyűlölték, akár a pestisest”.

Mindezt a Terror Házá-ban bemutatni, dokumentálni kellett volna. Nem tették, így a Múzeum alapjában hamis képet ad a korról. De hiszen éppen ez volt a rendeltetése. Ezért hozták létre és avatták fel 2002-ben éppen a választási kampány tetőpontján. Ennek a háznak a megnyitóján Csurka nyilasai nyugodtan csatlakozhattak a FIDESZ nagygyűléséhez.

S most ismét a választási kampány idején, új emlékhely készül, melynek létrehozására történetesen újra Schmidt Máriát kérte fel a kormányzat. Vári György, miután áttekintette a történész-igazgatónő holokauszttal kapcsolatos nézeteinek változásait, írása végén nyitva hagyja a kérdést, melyik Schmidt Mária rendezi majd az új kiállítást.

Csakhogy közben történt valami, ami a kérdést új megvilágításba helyezi. A Tom Lantos Intézet budapesti konferenciáján októberben a miniszterelnök-helyettes kimondta: „A magyar állam szembefordult saját polgáraival, sőt segédkezett abban, hogy kiírtsák őket. A magyar állam is felelős volt a holokausztért”.

Ez a felismerés, amely szembemegy a Terror Háza Múzeum egész világképével (sőt az alaptörvénnyel is, amely 1944. márc. 19–étől a magyar állam cselekvéstől való megfosztottságáról beszél) – gondolom, remélem – megkerülhetetlenül meghatározza a tervezett Európai Oktatási Központ szemléletét.

P.S. Kár, hogy ezt a korszakos igazságot nem személyesen a miniszterelnök mondhatta ki, mert sajnálatos sportsérülése miatt éppen erre az egyetlen napra kellett kórházba vonulnia.

Márton János

4 thoughts on “A Terror Háza történetéhez”

  1. Ez az egész Terror-háza egy nagy agymosás, amely kiemelt antikommunista szerkesztésével végeredményben a nácik mosdatására készült.

  2. Azer’ mondhattatok volna, hogy a Kanadai Magyar Hirlap es a ti site-otok egy es ugyanaz, Nem sok kedvem volt kiadni a nevem a naciknak. Nadehatmozsmar mindegy.

    Moshe

  3. Hello,

    Brauner Miklos a magyar nevem, Kanadabol irok,

    Arra lennek kivancsi, hogy a cikkben levo Imredy idezet mikor hangzott el? Mikor mondta es kinek?

    A legjobbakat;
    Moshe

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Feladvány a továbblépéshez *