A GULAG-ról

“A GULAG nem gyilkolásra tervezett, fő funkciójában nem a pusztítást szolgáló táborrendszer volt. Az építésre irányult – állami kényszermunkaként, amelynek során tömegével pusztultak foglyok és még nagyobb embertömegek nem semmisültek meg, sőt a tömeges(!) szabadon bocsátásokkor (ilyen jelenség is megfigyelhető, nem csupán az egyedi elengedés) nem kis számban akadtak, akik már nem őrizetesként önként a táborokban vagy azok környékén maradtak. Nemegyszer – a Nagy Honvédő Háború idején – a GULÁG-rabok táplálkozási fejadagjait magasabban állapították meg a környező helyi lakosságénál.” (Fekete György)  Tovább a bejegyzéshez >>>

70 hozzászólás a(z) “A GULAG-ról” bejegyzéshez

  1. r

    A “GULÁG” a proletárdiktatúra intézménye volt: a polgári (ahogy akkoriban mondták a reakciós) erők fékentartása végett hozták létre. Amíg ott dolgoztak a nagy okosok, addig sem gyártottak mindenféle eszmefuttatásokat a szocializmus fenntarthatatlanságáról. Olyat mint Phoenix, a kedves szerző, vagy a többi diplomás. Ezekben a munkatáborokban nagyrészt az intelligencia sínylődött.

    Aztán Sztálin meghalt, az átnevelőtáborokat bezárták, az értelmiség pedig hozzáláthatott visszaidomítani a proletariátust a megaláztatásba és a nyomorba.

    Válasz
    1. Phoenix

      A GULAG egy hivatal volt (“Goszudarsztvennoje upravlenyie lagerjami” – am. “Állami tábor igazgatás”) nem a proletárdiktatúra intézménye – a sztálinizmus nem a proletariátus diktatúrája volt, hanem a Nomenklatúrájé. A lágerek, amiket irányított, büntetés-végrehajtási intézmények voltak. Az kétségtelen tény, hogy a sztálini időkben erősen fel lettek duzzasztva, és nagyon sok koncepciósan elítélt fogoly is kerül oda. Az is igaz, hogy főleg a nagy építkezések (például a Belomor-kanal, a Fehér tengeri csatorna) környékén új lágereket hoztak létre, amiket nem a cári időkből örököltek. Azonban Oroszországban ma is ezen lágereket – illetve azok egy részét – használják büntetésvégrehajtásra. Maga a hivatal valóban megszünt Sztálin halála után, és a lágerek egy része is (Ausztráliában sincsenek ma már láger-szerű brit fegyintézetek, és talán az Ördög Szigeteken se franciák – bár ebben nem vagyok biztos).

      Válasz
      1. Krausz T.

        A Gulagról csinált könyvünket ajánlom mindenkinek Londonból, az imperializmus fövárosából. A Gulag jelentése: Táborok föigazgatósága. Ami megjelent róla Magyarországon szöveg, minden szintiszta hazugság, félreértelmezés, dilettáns kóklerkedés, népbutítás, a rendszer önigazolása. Az értelmiség kevés kivétellel mind behódolt a rendszernek.

        Válasz
        1. Phoenix

          Igazad van, Tamás. Eltévesztettem. Glavnoe upravlenyije és nem goszudarsztvennoje. De a többiben azt hiszem, egyetértünk.

          Válasz
  2. Phoenix

    Na, akkor írjunk a GULAG-ról is.

    A szibériai büntetésvégrehajtási intézmények (lágerek) nem a sztálinizmus (és pláne nem a kommunizmus) találmányai, és semmi közük a náci koncentrációs illetve megsemmisítő táborokhoz (amelyek szintén nem azonos kategóriák). Annál több közük van a cári időkhöz (lásd Dosztojevszkij: Feljegyzések a holtak házából, ami alig – vagy egyáltalán nem – titkolt előképe Szolzsenyicin Ivan Gyenyiszovicsának) és a Francia Guyana hirhedt Ördög Szigeteihez (francia GULAG?) illetve Ausztrália brit fegyenctelepeihez (brit GULAG?). Az USA etnikai arisztokráciáját szokták YASP-oknak, yenki angolszász protestánsoknak nevezni. Ausztrália etnikai arisztokráciáját ugyanezen az alapon nevezhetnék (tudomásom szerint nem nevezik) BP-knek, brit fegyenceknek (British Prisoners).

    Egyszerűen az Orosz Birodalomban – Franciaországhoz és Nagy Britanniához hasonlóan – a fegyenctelepeket “exportálták” a gyarmatokra, hogy otthon ne zavarják a köznyugalmat. Az Oroszország sajátossága, hogy gyarmatai elválaszthatatlanul egybefüggenek az anyaországgal, ellentétben a francia és az angol gyarmatokkal, amik általában “tengeren túli területek”.

    Moszkvában, Szentpéterváron, Novgorodban, Kijevben stb. csak olyan börtönök vannak, mint nálunk Budapesten a Gyorskocsi utcai Fogda – azaz ott többségében csak az előzetes letartóztatásban levőket tartják fogva, akiket elítélnek – jogyzerűen vagy koncepcióssan, egyremegy – azokat a “szibériai” (nem mind Szibériában van) lágerekbe viszik. Ott az a börtön.

    A náci koncentrációs táborokban (nem a megsemmisítő táborokban) a foglyokat (politikaiakat, zsidókat, homoszexuálisokat és igen kis számban köztörvényeseket) bírói ítélet nélkül, “védőőrizetben” tartották fogva – úgymond megvédendő őket a jogos népharagtól. Amúgy Németországban megfelelő börtönök voltak/vannak a jogerősen elítélt bűnözők számára, akárcsak például nálunk, vagy más gyarmatokkal (és “szibériákkal”) nem rendelkező országokban.

    Válasz
    1. Phoenix

      Nálunk is voltak a náci koncentrációs táborokhoz hasonló lágerek. A Rákosi-rendszerben és rövid ideig ’56 után a Kádár-rendszerben – is. Mert ezeket sem a “kommunizmusban” találták ki. Nem véletlen, hogy a rendszerváltás óta általában csak a recski internáló táborról beszélnek, holott a Rákosi-rendszer több tucatot tartott fenn. Csak éppen eredeti Rákosi-féle csak Recsk volt – a többit mind a Horthy-rendszertől örökölték.

      Apám, mint a Román Királyi Hadsereg ellen hazánkat védő ’19-es vöröskatona 1919 ősze és 1922 eleje között a kenderesi Horthy-birtoktól egy köpésre levő fegyverneki internáló tábor foglya volt – természetesen mindenféle bírói ítélet nélkül. Egy szociáldemokrata ismerősünk viszont Hajmáskéren volt fogoly 1952 és 1954 között. Nos a hajmáskéri tábort szintén Horthyék hozták létre, Rákosiék csak “tovább üzemeltették” – amiért persze nem jár nekik dicséret.

      A kormány most éppen a menekülteknek készül internáló táborokat létrehozni.

      Válasz
      1. Tovaris

        A szovjet GULAG-ok tették lehetővé azoknak a beruházásoknak a felépítését, amelyek később a Szovjetunió gazdasági alapját jelentették. Igaz, ott főleg nem rabok dolgoztak, de azok is…

        Válasz
  3. Fekete György

    A “Kommunizmus Áldozatai Emléknapjára” időzítve a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum bejelenti, hogy létrehozta a szovjet hadifogoly- és munkatáborokban elhunyt magyar személyek interneten elérhető adatbázisát.

    Nagyon üdvös cselekedet.

    Egyúttal kérdezzük, mi akadálya, hogy ugyanezt megtegye a holokauszt során meggyilkolt honi zsidók esetében? Hiszen ők is a magyar állam polgárai voltak. (Igaz, ugyanez az állam bélyegezte meg, rabolta ki, majd – halálra szánva – lökte el magától őket…)

    Várjuk a választ.

    Válasz
  4. Fekete György

    Mi köze van a “Kommunizmus Áldozatai Emléknapjának” a magyar nép második világháborús veszteségeihez? Hiszen ezeket a horthyzmus, nácizmus, hungarizmus okozták, amelyek mind antikommunisták…

    Válasz
    1. Phoenix

      A Kommunizmus Fekete Könyve által a “kommunizmus” áldozatainak számára adott 100 milliós becslésre szoktam mondani, hogy ugyanezzel a metodológiával a kapitalizmus áldozatainak a számát akár fél milliárdra is lehetne becsülni.

      A Fekete Könyv ugyanis a “kommunizmus” számlájára írja az 1917-es orosz bolsevik forradalmat követő polgárháború MINDEN halottját, a II. világháború keleti frontjának MINDEN halottját, a vietnami háború MINDEN halottját és így tovább.

      Mivel a szocialista forradalmi kísérletek kívétel nélkül a kapitalizmus félperifériáján, a “leggyengébb láncszemeknél” törtek ki úgy, hogy e forradalmakat a kapitalizmus elviselhetetlensége robbantotta ki olyan országokban, ahol a kapitalizmus nem hozta létre e forradalmak gazdasági megalapozottságát, azért e forradalmak szükségszerű “bonapartista elfajulását” egyértelműen a kapitalizmus számlájára lehet írni, tehát a Fekete Könyv 100 milliós áldozat-tömege is végső soron a kapitalizmus számlájára írható, és ezen kívűl még a gyarmatosítás összes áldozata, az 1941 június 22 előtti összes háborúk áldozatai, az elégtelen munkavédelem miatti ipari balesetek tömeges áldozatai stb. stb. stb. Így jön össze a 100 millió többszörösét kitevő áldozat-tömeg.

      _______________________

      Különös iróniája van annak, hogy a “kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapját” éppen február 25-ére tették, ami Kovács Béla, az FKgP főtitkárának 1946-os szovjetek általi elhurcolásának napja. Ugyanis Kovács Béla nem csak túlélte a GULAG-fogságát, de 1955-ben haza-, 1956 áprilisában szabadon engedték, s bár az “OSE” idején Nagy Imre minisztere volt, ezért a haja szála sem görbült, sőt 1957-ben tárgyalásokat folytathatott Kádárral, 1958-ban a Népköztársaság Országgyűlésének képviselőjévé választották (a Hazafias Népfront jelöltjeként) és e minőségében érte utol a halál 1959-ben – ágyban, párnák között.

      Válasz
      1. Fekete György

        A tied frappánsabb számolás az enyémnél, amely csak ez volt:

        “A kapitalizmusnak betudható halálszám megbecsülésekor alapvető hiba kihagyni a gyarmatosításokat (no meg csupán Angliára szorítkozni), valamint a harmincéves háborút, az angol–francia háborúkat, a napóleoni hadjáratokat, a magyar szabadságharcot, a lengyel felkeléseket, a porosz–osztrák, a francia–piemonti–osztrák, a porosz–francia háborút, az amerikai polgárháborút, az USA háborúit a Monroe-elv értelmében, a balkáni háborúkat, az első és második világháborút…”
        http://www.es.hu/cikk/2016-08-26/fekete-gyorgy/a-szovjetunio-tortenetehez.html

        Válasz
      2. Tovaris

        Igen. A “kommunizmus áldozatainak” 99 %-a az imperializmus, a fasizmus áldozata volt leginkább.

        Válasz
    2. Tovaris

      A történelemhamisításnak, mint a jelenlegi rendszer ideológiai alapjának van mindehhez köze.

      Válasz
  5. Phoenix

    Nagy Imre – egyébként Gorbacsovhoz hasonlóan – nem elárulta a kommunista eszméket, hanem rossz politikusként bűnnél nagyobb hibák sorozatát követte el, és e hibák következményei kicsúsztak a kezéből.

    Ez nem menti őt fel az események alakulásáért viselt felelősség alól, sőt …

    Ugyanakkor halálra ítélése, kivégzése – ilyen módon az ellenforradalom emblematikus mártír szentjévé avatása – Kádárék bűnnél nagyobb hibája volt.

    Válasz
  6. Fekete György

    A GULAG-ra mutogatás után

    A kapitalizmus honi restaurátorai nem tanulták meg a történelemből, hogy a kizsákmányolásmentes társadalom gondolatát nem lehet kiölni az emberi tudatból, akárhányszor temetik. A kommunizmus kísértete halhatatlan! (Az ősközösség felbomlása óta bolyong a fejekben…) Tehát a burzsoá rend manipulátorai hiába vetik oda a népnek e hétvégén is, a “Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja” elnevezést viselő, amúgy lerágott csontot. Ráerősítve a néhány nappal korábban média-szerte ministrált GULAG-ozásra.

    E történelmileg megalapozott optimizmusomból fakadóan ma reggel a polgári nyilvánosság oroszlánbarlangjába, a Facebookra fölhelyeztem alábbi frissiben kész elmélkedésemet. Fogadjátok szeretettel.

    Szegény Nagy Imre ma (is) – február 25-én, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján – forog sírjában

    Vigyázzunk! Mivel a GULAG nem jött be eléggé, a meg nem valósult, a még létre nem jött kommunizmusra, az önigazgatóan közösségi társadalomra irányuló vágy és gondolat hiteltelenítésére, miközben a MEGVALÓSULT KAPITALIZMUS ÁLDOZATAINAK NINCS EMLÉKNAPJA, a haláláig kommunista Nagy Imre miniszterelnök mártíriumának emlékét bedobják abba az emlékezetpolitikai harcba, amelynek célja, hogy örökre elvegyék a tőke kizsákmányoltjainak kedvét minden valóban antikapitalizmustól (ami – a történelem tanúsága szerint – kizárólag baloldali).

    Ne feledjük, Nagy Imre utolsó ismert szavai (halálos ítéletének kihirdetését követően a kádári zárt bírósági tárgyaláson) – ellentétben Mészáros Márta történelmi fikciós filmjével, A temetetlen halottal – a következők voltak:

    “Engedje meg az igen tisztelt Népbírósági Tanács, [hogy] pár szóval indokoljam a kegyelmi kéréssel kapcsolatos álláspontomat. A halálos ítéletet, amelyet rám az igen tisztelt Népbírósági Tanács kirótt, én a magam részéről igazságtalannak tartom, indoklását nem tartom megalapozottnak, és ezért a magam részéről, bár tudom azt, hogy fellebbezésnek helye nincs, elfogadni nem tudom. Egyetlen vigaszom ebben a helyzetben az a meggyőződésem, hogy előbb vagy utóbb a magyar nép és a nemzetközi munkásosztály majd felment azok alól a súlyos vádak alól, amelyeknek súlyát most nekem kell viselnem, amelynek következményeként nekem életemet kell áldoznom, de amelyet nekem vállalnom kell. Úgy érzem, eljön az idő, amikor ezekben a kérdésekben nyugodtabb légkörben, világosabb látókörrel, a tények jobb ismerete alapján igazságot lehet szolgáltatni az én ügyemben is. Úgy érzem, súlyos tévedés, bírósági tévedés áldozata vagyok. Kegyelmet nem kérek.” – az idézethez lásd még: http://regi.sofar.hu/hu/node/43311

    Nem tragikomikus? Kommunizmus soha nem volt, áldozatainak mégis van emléknapja. Kapitalizmus volt/van és lesz (bár nem az idők végezetéig), áldozatainak azonban nincs emléknapjuk (bár a Holokauszt Emléknapot említhetnénk, viszont azt – szomorúan állapítjuk meg – a zöm tévesen a zsidók ügyének tekinti, mind itthon, mind külföldön).

    Végül. Mielőtt bennünket vádolnának a törvény által tiltott nyilvános jelentéktelenítéssel, nyomatékosan felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Büntető Törvénykönyv 1978:IV. Tv. 269/C.§ alatt “KOMMUNISTA RENDSZEREK [kiemelés tőlem, F. Gy.] bűneinek nyilvános tagadása” minősül bűntettnek. Nem pedig a kommunizmusé.

    Fekete György

    Válasz
    1. Tovaris

      Nagy Imre “haláláig kommunista volt” – de ez nem akadályozta meg abban, hogy elárulja a kommunizmus eszméjét.

      Válasz
  7. Fekete György

    Jelzett az adminisztráció, hogy túl gyorsan követik egymást a hozzászólások. A figyelmeztetést megfogadom. Ezért szerénytelenségem, a bejegyzésért felelős személyként, ehhez igazodva következő gondolataimat a vitát megköszönve és attól elbúcsúzva küldöm.

    “Végül nagyon sajnálom a Tanár úr túlérzékenységét egy adott irányban, a belinkelt rajzomból láthatja, hogy már 1974-ben is egyértelmű állást foglaltam az antiszemitizmus kérdésében (úgy is, mint második generációs soah-túlélő). De mint antifasiszta-marxista a rasszizmus és kvázirasszizmus minden formáját elítélem, így a zsidrákozást ugyanúgy, mint a komcsizást vagy éppen a libsizést. ” (Phoenix
    2017-02-24 – 19:37)

    Örömmel veszem Phoenix ezen ars poeticáját, s egyúttal elszomorít. Mert amennyiben így van (és miért ne lenne így?), akkor mi végre volt képes liberalizmusról itt megjelenített felfogásomat – amely megegyezik Emil, Diák és Krausz szintén itt közreadott nézetével – közvetve-közvetlenül zsidrákozásnak/zsidózásnak minősíteni, majd e kritikátlanságát szarkazmusnak titulálva védeni… Nem beszélve arról, hogy ekként bejegyzésem vitáját is rombolta.

    És ha már Phoenix érvként hivatkozik “második generációs soah-túlélő” létére – ekként is védve hamis zsidózás-vádját mint szarkazmust! -, továbbá képes engem túlérzékenynek kijelenteni, mert elutasítom e magatartást, jómagam, aki nem csupán ugyancsak közvetlen túlélő-utód vagyok, hanem számos publikált írásban, dolgozatban foglalkoztam a holokauszt és zsidó származás vállalása közötti kapcsolattal az identitásban, csak tudomásul vehetem Phonixtől viselkedését a tárgyban. Visszautasítom Phoenix állítását, hogy a témában túlérzékeny lennék. Ő nem érzékel bizonyos határokat. Leszögezem: AUSCHWITZ ÓTA A ZSIDÓZÁSRA AZ ÉRETT, TEHÁT FELELŐS FELNŐTT EMBER, NEM TÚLÉRZÉKENY, ELLENKEZŐLEG, ÉRZÉKENY, SŐT ANNAK KELL LENNIE. Itt ez a humánum sine qua non-ja.

    Azért is felháborító Phoenis zsidrákozással/zsidózással operálása, mert most azután próbálkozik vele, amikor már ugyanebben a tekintetben egy másik kommunikációs ügyeskedésével kudarcot vallott, miként azt egyik társunk észlelte és pontosan rögzítette:
    “Meg ne sèrtôdj Phoenix. Elöször te nevezted hulyesegnek az ertelmes beszedet, maid miutan liberalizmus-ügyben lejatszottak a pályáról, megsertődtel. Vicces megoldás, de jó. Téged senki nem bántott meg, csak kijavították, helyre tettek. Így van rendjén, nem?” (Emil 2017-02-22 – 23:38).

    Képtelen szituáció keletkezett: írok egy tiltakozó jegyzetet, amelyben felhívom a figyelmet az Auschwitz-bagatellizálásban megnyilvánuló feneketlen, a GULAG-ot ürügyként használó antikommunizmusra, amire a magát baloldali mutató Phoenix reagál, ahogyan reagál.

    Végül. Phoenix nem jól értékel (eltekintve most zsidrákozásától, amely – ceterum censeo -mint olyan, mindenképpen elfogadhatatlan), miszerint a liberalizmus-vita közöttünk két helyes oldalról folyna. Mindössze az okoz galibát (benne), hogy ő képtelen egyszerre és dialektikusan értelmezni a liberalizmust történelmi jelenségében és politikai-ideológiai aktualitásában.

    Válasz
  8. Tovaris

    Félelmetes, hogy egyesek nem értik a másik mondanivalóját.
    Beállítási gondolat-sík kérdése az egész.
    Magam szándékosan nem szólok hozzá sokszor, mert nem érzem magam a témákban alaposan elmélyültnek.

    Válasz
    1. Phoenix

      Itt legalább két vita van összemosva. És sajnos az egyik oldal (mindenek előtt Fekete Tanár úr) az egyik vitát tartja fontosnak, a másik oldal (én) a másikat.

      A két vita:

      1.) Mi az a liberalizmus, mekkora ma (illetve a “rövid” XX.-XXI. században) a politikai súlya?.

      2.) A fasizmus valamiféle rosszakaratú politikai csoport (“a liberalizmus”) tevékenységének, vagy a tőkés társadalom történelmi fejlődési folyamatának a produktuma?

      Még egyszer hangsúlyozom, hogy számomra a második a fontosabb kérdés, mert én azt sem fogadom el, hogy a fasizmust a finánctőkét megszemélyesítő emberek csoportja hozta létre.

      Az első kérdést csak annyiban tartom itt fontosnak, amennyiben a történelmileg szükségszerűen kialakuló fasizmust szerintem az említett időszakban súlyát vesztett liberalizmus nem csak nem hozta létre, hanem még csak nem is ez az ideológia, mozgalom, csoport segítette/segíti hatalomra.

      A Weimari Köztársaság liberalizmusa később konszolidálódott (ha egyáltalán konszolidálódott), mint a náci-fasizmus első csirái (a különböző fehér különítmények – egyesek sisakjain horogkereszttel) és nem igazi liberális állam volt, hanem annak puszta illúziója – igen jellemző, hogy leghosszabb ideig regnáló elnöke Paul von Hindenburg tábornok volt, a porosz szoldateszka emblematikus képviselője, akitől a liberalizmus távolabb állt, mint Makó vitéztől Jeruzsálem.

      A liberalizmust jelenleg az EU parlamentben is, a magyar Országgyűlésben is egy kis csoport képviseli. Még akkor is, ha az MSZP-t is közéjük soroljuk (az EU parlamentben a szociáldemokrata frakcióval ezt biztosan nem tehetjük meg).

      Végül nagyon sajnálom a Tanár úr túlérzékenységét egy adott irányban, a belinkelt rajzomból láthatja, hogy már 1974-ben is egyértelmű állást foglaltam az antiszemitizmus kérdésében (úgy is, mint második generációs soah-túlélő). De mint antifasiszta-marxista a rasszizmus és kvázirasszizmus minden formáját elítélem, így a zsidrákozást ugyanúgy, mint a komcsizást vagy éppen a libsizést. Egyébként nem hiszem, hogy a Tanár űr ne venné észre az antiszemita zöngét a libsizésben (libsi-bibsi) és ne emlékezne, hogy az SZDSZ-t a “népi” antiliberalizmus, mint zsidó pártot tartotta számon.

      Egyébként én a GULAG-témához akartam eredetileg hozzászólni, amikor Emil (2017-02-21 – 22:50) bedobta az “előszobás” bonmont, amit nem tudtam szó nélkül hagyni. Nem én tehetek róla, hogy ismét érveimet figyelmen kívűl hagyva, félre magyarázva ismét felesleges, személyeskedő vitát generáltak belőle. A trollkodás vádját ezért kénytelen vagyok visszautasítani.

      Válasz
    1. t

      Gondolom, a cikkre írt válaszokat is olvastad. “Baloldali újságban, baloldali” olvasóktól..

      Válasz
      1. Fekete György

        Semmi nem javult, sőt… Most észleltem a Facebookon, hogy baloldali web főszerkesztője a Nemzeti Örökség Intézete nevet viselő vízfej szélsőségesen antikommunista bejegyzését lájkolva megosztotta. Én viszont nem hagytam szó nélkül, hiszen az ember nem kíván az őrültségben cinkos lenni. Ezért nyomban megfogalmaztam és fölhelyeztem a az alábbi cáfoló szöveget (tudatos nagybetű-alkalmazással).

        A MÉRTÉK- ÉS ARÁNYTÉVESZTÉSE ELLEN, AMELYET AZ ÁLLAMSZOCIALIZMUST LEVÁLTÓ RENDSZERVÁLTÁS ÓTA REGNÁLÓ HATALMAK TUDATOSAN TÖREKEDNEK A MAGYAR TÁRSADALOM TÖRTÉNELEMÉRZÉKELÉSÉBEN MEGHATÁROZÓVÁ TENNI, A FELELŐSSÉGET VÁLLALÓ NEMZETI ÖNISMERETÉRT – A “KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJA” KAPCSÁN

        GULAG-RÓL ÉS HADIFOGOLY-TÁBOROKBÓL ELENGEDTEK RABOKAT (TÖMEGÉVEL IS) – AUSCHWITZBÓL ÉS A TÖBBI NÁCI LÁGERBŐL NEM. A MAGYAR KIRÁLYSÁG ZSÁKMÁNYSZERZŐ-NÉPIRTÓ HÁBORÚT KEZDETT/VISELT A SZOVJETUNIÓ ELLEN, AMELYET AZ NEM VISZONOZOTT. A MAGYAR ZSIDÓK SEMMILYEN HÁBORÚT NEM INDÍTOTTAK, MÉGIS A SZÖVETSÉGESEKEN, KÖZTÜK A SZOVJETUNIÓN MÚLOTT, HOGY NEM GYILKOLTÁK LE MINDEGYIKŐJÜKET. HOLOTT MAGYARORSZÁGNAK MODERN IPART, INFRASTRUKTÚRÁT, KERESKEDELMET ADTAK, GAZDAGÍTVA EGÉSZ KULTÚRÁJÁT. A ZSIDÓTÖRVÉNYEKEN ÉS -RENDELETEN NYERÉSZKEDÉST, RÉVÜKÖN RABLÁST A MAGYAR TÁRSADALOM TÖBBSÉGE TÁMOGATTA. HITLER A NEM ZSIDÓ MAGYAROKNAK AZ URAL MÖGÉ VISSZATELEPÍTÉST SZÁNTA. A SZOVJETUNIÓ VISZONT NEM CSUPÁN FELSZABADÍTOTTA MAGYARORSZÁGOT A NÁCI/NYILAS URALOM ALÓL, HANEM LELÖKTE RÓLA A HORTHYSTA FEUDÁLKAPITALIZMUST. A SZÖVETSÉGESEK ŐKET SÚJTÓ PUSZTÍTÁSOKRA TEKINTETTEL EGYMÁSSAL EGYETÉRTÉSBEN HASZNÁLTÁK A VELÜK ELLENSÉGES ORSZÁGOK HADIFOGOLY KATONÁIT ÚJJÁÉPÍTÉSRE-HELYREÁLLÍTÁSRA, S VONTAK EL UGYANEZEN CÉLRA CIVIL MUNKAERŐT TŐLÜK. A 600 EZER ZSIDÓ ÉS 400 EZER NEM ZSIDÓ MAGYAR HALÁLÁÉRT A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚBAN (ELŐBBIEK ZÖME IDŐSEK, NŐK ÉS GYEREKEK, AZ UTÓBBIAK NAGY RÉSZE ELLENBEN KATONAHALÁLT HALT VAGY NEM SZÁNDÉKOSAN ELŐIDÉZETT VÉGRE JUTOTT HADIFOGOLYKÉNT; AZ ELŐBBIEKET LEMÉSZÁRLÁSUK ELŐTT KIRABOLTÁK, ÉVEKEN ÁT MEGSZÉGYENÍTETTÉK, ÁLLÁSAIKTÓL, LAKÁSUKTÓL, INGÓSÁGAIKTÓL MEGFOSZTOTTÁK, AZ UTÓBBIAK ELKERÜLTÉK EZT A SORSOT, SŐT NEM KEVÉS HOZZÁTARTOZÓJUK A HOLOKAUSZTOT TÚLÉLŐ ZSIDÓ POLGÁRTÁRSAIKNAK SE ADTA VISSZA, AMIT ELSZAJRÉZOTT…) A HORTHY-KORSZAK ÁLLAMA ÉS AZ AKKORI MAGYAR TÁRSADALOM JELENTŐS RÉSZE FELEL.

        Továbbá.

        A GULAG és a hadifogoly táborrendszer nem gyilkolásra tervezett volt, fő funkciója nem a pusztítást szolgálta. Az építésre irányult – állami kényszermunkaként, amelynek során tömegével pusztultak foglyok és még nagyobb embertömegek nem semmisültek meg. Pusztulás és elpusztítás nem azonos fogalom.
        Az államszocializmus minden tragédiájával és borzalmával együtt produkált történelmi pozitívumokat is – mind egyetemes, mind nemzeti értelemben. Ezek nem kisebbítik a szörnyűségeket, de szintén nem felejtendők el.

        Válasz
  9. Fekete György

    Mai évforduló

    1918. február 23-án a szovjet-orosz erők Narva mellett feltartóztatták a Petrográd felé előretörő német hadsereget; erre az ütközetre emlékeztetett a Vörös (1946. február 25. után: Szovjet) Hadsereg Napja. A forradalmi állam hadseregének megszervezője az előbb külügyi, utóbb hét éven át (1925-ig, amikor Sztálin nyomására leváltják) hadügyi népbiztos.

    Átélhető és hiteles irodalom
    Iszaak Babel: Lovashadsereg és más elbeszélések – http://mek.oszk.hu/03700/03773/03773.htm

    Válasz
    1. Tovaris

      Igen, a 99. évforduló. A Vörös Hadsereg szervezését Lev Davidovics Trockij irányításával végezték el.
      Az alkalomhoz illő megemlékező video:

      Válasz
    2. Tovaris

      Ma Oroszországban ezt a napot a “Haza védelmének napja” néven ünneplik meg – nem eltitkolva, hogy a szovjet Vörös Hadsereg is ezen a napon alakult meg.
      Ukrajnát és a Baltikumot nem számítva – ezt a napot valamennyi volt szovjetköztársaságban megünneplik. A híradások kiemelték a leningrádi blokád és Szevasztopol védelmének eseményeit, Szovjetunió nácik által megszállt területeinek felszabadítását, valamint a berlini győzelmet.

      Válasz
    3. Krausz T.

      Éppen jókor olvasok bele a vitába, nehogy tényleg eldurvuljon. A liberalizmusról, különösen a kelet-közép-európairól, de az oroszról és az ukránról is nagyon lesújtó a véleményem nekem is. A liberalizmus elvben kettős történelmi funkcióban van. Egyfelől, a szocializmussal szemben mindig fenntartja szövetségét a tőle is jobbra álló erőkkel, majd amikor látja a fasizmus előretörését, ha időben észbe kap (nem mint Németországban), olyankor “balra” fordul, hogy mentse magát a fasizmussal szemben. Én is úgy látom, hogy a “náci beszéd szabadsága” liberális követelés nem ugyanazt jelenti az USÁ-ban, mint Magyarországon, ahol a fasizmus már volt hatalmon. Itt a liberalizmus politikai értelemben szégyentelenül elbukott, mert a baloldalt tekintette fő ellenségének, s tekinti bizonyos értelemben még ma is (nem mindenki!!!). De például az olimpiai ügyből hasznot húzó fiatalok ugyanazon a rémes antikommunista lovon nyargalásznak, mint 3o éve az SZDSZ. Tudjuk az eredményeit. Ezzel a magyar liberalizmus saját magát is elárulta…Ugyanakkor nem tagadható, hogy a baloldal, a szocialisták, kommunisták stb. kénytelenek és kötelesek összefogni a liberálisokkal a fasizmus, a nácizmus ellen, ezt a taktikai vonulatot csak a szektások felejtik el. Sem Feketéék, sem Pheonix, ha jól értem, nem stratégiai, hanem csak taktikai vitát folytat, s e diskurzusban a hangsúlyok eltérő helyekre kerülnek. Most próbáljuk meg létrehozni az egyensúlyt.

      Válasz
      1. Fekete György

        “…nem tagadható, hogy a baloldal, a szocialisták, kommunisták stb. kénytelenek és kötelesek összefogni a liberálisokkal a fasizmus, a nácizmus ellen, ezt a taktikai vonulatot csak a szektások felejtik el.” (Krausz) Ezt egyáltalán nem vitattam. Csupán nem értem, hogy miért kellene eltekinteni a népfrontpolitika dialektikus vitelétől, a liberalizmushoz való dialektikus viszonyulástól, s amikor ezt fölvetem, milyen alapon tulajdonítanak nekem “zsidrákozást”.

        Éppen a stratégiánkra kiható taktikai kérdésben – kitekintve a liberalizmus törtrénelmi “viselkedésére” -már korábban megfogalmaztam, amit most Krausz hangsúlyoz (és – ismétlem – itt se léptem vissza ettől):

        “(…) A következetes antifasizmus szövetségre törekszik a liberalizmussal, még annak ellenére is, ha nemegyszer kikosarazás a válasz. (…)

        Hiába tagadnánk, elkerülhetetlen belátni, hogy a modern liberalizmus – akaratlanul is leleplezve a tőkeviszony szabta emberi egyenlőség és szabadság formalizmusát, elbukva a kapitalizmus gazdasági-társadalmi-politikai ellentmondásainak kezelésében – előkészíti a fasizmus feltételeit (teszik, de nem tudják, illetve nem tudják, de teszik…). Ugyanis mind a fasizmus, mind a polgári demokrácia a tőke védőernyője (ugyanazon társadalmi rendszer két uralmi típusa). Legmélyebbre nyúló gyökerük, történelmi funkciójuk megegyezik. Az „azonos” és a „mégsem azonos” dialektikája. (…)

        A liberális történelemértelmezés szóban forgó hibájának és kudarcának mélyebb értelmét keresve (mármint azt vizsgálva, hogy antifasizmusa megbicsaklik kommunizmusészlelésén) abból kell kiindulni, hogy a liberálisok nem tudnak mit kezdeni azon tény következményével, miszerint győztes politikai antikapitalista forradalmakat ez ideig kizárólag a világkapitalizmus félperifériája-perifériája produkált, amelyek így szükségszerűen antifeudálisak is voltak. Közelebbről nézve a jelenség lényege, hogy e forradalmak, a nyomukban létrejött kommunista pártdiktatúrák, és ez utóbbiak despotikusból paternalistává szelídült változatainak konkrét folyamatai tényleg szembeállnak a közösségi társadalom eszméjével, azzal az eszmével, amely viszont egyáltalán nem fetisizálja a diktatúrát (kommunista/marxi változatában se).

        A liberálisok optikai zavarát itt alapvetően az idézi elő, hogy – amiképpen már jeleztük – megtorpannak feltárni az erőszak szerepének mélységi okait az államszocializmusban. Nem azért, mert intellektuálisan képtelenek rá.

        Egyszerűen fogalmazva: nem érdekük. Minek veszkődjenek tovább a társadalomtudományos analízis követelményeivel, amikor a totalitarizmus-elmélet által precíz taxativitással tárgyalt felszíni egybeesések (Hitler és Sztálin rendszere között) kezükre játszanak abban, hogy indokolhassák a kapitalizmus történelmi leválthatatlanságának tételét. Hiszen ennek ellentmond elfogadni – és akkor töprengjünk pozitív kifejtéssel is –, hogy az államszocializmusban („létező szocializmus”, miként magát – ekkor-akkor és helyenként – szépítően nevezte) az állami (pártállami) erőszak általánosságának és alkalmankénti intenzitásának végső mozgatója a társadalmi alap és felépítmény egymásnak meg nem megfelelése. (…)

        Föl lehet-e lépni ezzel az erőszakkal szemben úgy, hogy egyúttal ne hátráljunk vissza a kapitalizmus politikai rendszeréhez és tulajdonosi-elosztási-érintkezési viszonyaihoz? – újra és újra e kihívásba botlott bele. Amennyiben a liberálisok vállalnák a következetes elemzés imént vázlatolt módját, odakeverednének, hogy szembesülnének a gondolattal mint realitással, amely szerint az államszocializmus nem utolsó forduló a kapitalizmus és a magántulajdont meghaladó közösségi társadalom történelmi megmérettetésében.

        Ők azonban ezzel ellentétesen cselekednek. Minden médiumuk azt szolgálja, hogy a társadalmi nyilvánosságban utópiává mérséklődjék a kommunizmus történelmi realitását képviselő, a világgazdaság centrumában – nem pedig a félperiférián – koncentrálódó kommün típusú, a polgári (burzsoá) államtól megszabadulni képes, önigazgató-önkormányzó szocializmus elmélete (szellemi és életmódbeli csíráival egyetemben).

        A liberálisok nem is tehetnek mást, mint – akár a történelem megerőszakolása árán – leblokkolják a szocializmust, kiteljesedését, megvalósulási lehetőségének egészét azonosítják a közösségi társadalomba tartó átmenet – történelmi ellentmondásokból, a kapitalizmus huszadik századi félperifériás fejlődésképtelenségéből, vagyis objektív feltételrendszerből következett! – sztálinista/posztsztálinista korával. E „rövidre zárási” érdekeltségből ered kommunistaellenességük árnyalatlansága. (…)

        Sajnos korunk liberalizmusa a maga módján, saját politikai dramaturgiájának megfelelően annak pandanját cselekszi, mintha a kapitalizmust opponáló baloldali erők ma is a polgári demokrácia és a polgári szocializmus, a szociáldemokrácia kapitalizmusba simuló, kapitalizmushoz alapvető fenntartás nélkül idomuló szárnya elleni harcra összpontosítanának (abból kiindulva és azon nem túllépve, hogy ez utóbbiak – nagyon kevés kivétellel – az első világháborút követően vereséget mértek a baloldali antikapitalizmusra, majd pedig, legkésőbb a Nagy Válság során, kapituláltak a fasizmus/nácizmus előtt, illetve kiegyeztek vele, s ez többet nyomott a latban a német kommunisták pár együttszavazásánál a nemzetiszocialistákkal). (…)

        A teljes írás, “Liberálisok – antifasizmus. Miért „kommunistáznak” a liberálisok?”, itt: http://www.demokrata.info/velemenyek-publicisztika/148-liberalisok-antifasizmus-miert-kommunistaznak-a-liberalisok

        Válasz
  10. Fekete György

    Fenti Facebook-jegyzetemben – belső linkként – adok Krausz Tamás a témában meghatározó dolgozatát. Tütő tanulmánya mellett ezt is érdemes elolvasni. Ízelítőül:

    >>…a “GULAG-Auschwitz” analógia elemzése módszertanilag csak úgy lehet megalapozott, ha a náci rendszer és a sztálini rendszer jellegének összehasonlító elemzéséből indulunk ki, hiszen mind a német haláltáborok, mind a GULAG rendszerspecifikus jelenségek. Egy ilyen rendszer-összevetéshez az alábbi négy tézist javaslom.

    1. A náci fasizmus szellemi-ideológiai eredetét, történeti forrásait a német romantika közegében, a német birodalmi és tőkeexpanzió élettér-igényében kell keresnünk. Az is historiográfiai evidenciának tűnik, hogy a fasizmus mint mozgalom és rendszer keletkezése elválaszthatatlan a világ gazdasági és területi újrafelosztásáért folyó harcoktól, az I. világháborútól, valamint Németország katonai vereségétől. A náci rendszer ugyanakkor a tőkés gazdasági világválság, illetve a nemzetközi és a német munkásmozgalom válságának terméke is.

    A sztálinizmus egy ettől teljesen eltérő politikai-ideológiai amalgám. Szellemi gyökereit részben a felvilágosodás racionalizmusában, a német eredetű szociáldemokrata “gondoskodó népállam”-ban, a marxizmust magába olvasztó antikapitalista bolsevizmusban valamint az ezzel antagonisztikus ellentétben álló orosz nacionalista etatizmus és cezarizmus, az orosz nagyhatalmiság (és küldetéstudat) szellemi-politikai örökségében ragadhatjuk meg, amely elválaszthatatlan a szovjet rendszer világrendszeren belüli izolációjától.

    Ám a “kormányzatok” e formái szoros összefüggésben vannak magának a világrendszernek az átalakulásával. A régi, I. világháború előtti “szabadversenyes kapitalizmust”, a “liberális világrendet” felváltotta az államkapitalista világrend, amely már fogalmában is jelzi, hogy az állam szerepe a háború idején óriásira növekedett. Ez a tény az egész világ számára alapvető jelentőségű volt. A bennünket érintő analógia szempontjából különleges jelentősége van annak a ténynek, hogy a háború éveiben állandósult az emberek – döntően ekkor még a hadifoglyok – fogva tartásának sajátos formája: a koncentrációs tábor. S emellett előkerültek mindazok az eszközök, a gázfegyverektől a repülőgépig, amelyek a későbbiekben valamilyen formában döntő szerephez jutottak.

    2. A náci állam döntően a német nagytőke profitérdekeinek megmentését, végső soron a magántulajdon uralmának védelmét szolgálta a kommunista és általában a marxista kollektivizmus reális és képzelt veszélyével szemben. Ebben az értelemben az olasz és a német fasizmus egy preventív ellenforradalom. A hitlerista állam egyszerre védte meg és rendelte maga alá a német nagytőke pozícióit. A mesés profitok fejében a német nagytőke, mindenekelőtt a nehézipari nagytulajdonosok kitartóan pénzelték a fasiszta hatalom intézményeit és “kalandjait”. Ezért nem illik tudományos körökben Adorno figyelmeztetését ignorálni: “Aki nem akar beszélni a kapitalizmusról, az ne beszéljen a fasizmusról.”

    A sztálini fordulatot (1929–1933) mindenekelőtt egy önmentő hatalmi-politikai törekvés inspirálta. Egyfelől a forradalom és a munkásönkormányzat, másfelől a NEP; az államkapitalizmus romjain létrejött rendszer a maga gazdasági alapját az állami tőkefelhalmozás útján teremtette meg. Végső soron e felhalmozás finanszírozta az utolérő iparosítást és az annak megfelelő személyi diktatúra államát. Ennek részeként ment végbe a tulajdon-áthelyezés, aminek nyomán az állami tulajdont névlegesen a “dolgozók tulajdonának” nyilvánították.

    3. Sztálin Hitlerrel ellentétben szinte az első pillanattól kénytelen volt elkonspirálni cselekedeteinek alapvető motívumait és konkrét tetteinek, politikai tömeggyilkosságainak jelentékeny részét. Igaz, mindketten eszközjelleggel használták ideológiai nézeteiket, ám Sztálin e téren is kénytelen volt állandóan “konspirálni”, azaz elfedni azt a tényt, hogy meghamisítja a forradalom eredeti politikai és ideológiai küldetését. A rendszer ideológiai legitimációja bizonyos mértékben korlátozta a vezért hivatalos megnyilatkozásaiban.

    A sztálinizmus egész története éppen a forradalom és a szovjet rendszer ideológiai küldetésének szorításában telt, az “antibürokratikus” harc és az önfelemésztő tisztogatás (“ellenségkeresés”, GULAG) ennek megnyilvánulása volt. Sztálin hivatalos kultusza (a “világproletariátus” vezére, “a nép szolgálata”, az “igazságos és gondoskodó atya” imázsa) éppen ezt a tekintélyelvű “demokratát” volt hivatva alátámasztani.

    Hitler nem takarózott a demokráciával, annak nyílt ellenségeként, lerombolójaként mutatkozott: élettér “elmélete” a rablásban és a genocídiumban mint öncélban fejeződött ki. Hitlernek nem kellett gyilkosságait és emberellenes bűneit elkonspirálni. ő is megőrizte mozgalmának, a nemzetiszocializmusnak mint tömegmozgalomnak a sajátosságait, mely mozgalom alapjában a marxizmust, az antikapitalista “kommunizmus”, a német és az európai munkásmozgalom valamint a működésképtelenné váló polgári demokrácia intézményeit tekintette fő ellenségének. A népirtás, az alsóbbrendű népek, mindenekelőtt a zsidók kiirtása szerepelt ideológiai célként (bár arról vita folyik, hogy az Endlösung mikor vált konkrét politikai-gyakorlati feladattá). Sztálin éppenséggel a rendszer lényegéből fakadóan semmi hasonlóval nem léphetett volna fel. Sztálin gyilkosságai szemben álltak a rendszer céljaival és magával a “sztálini” alkotmánnyal. Hitler számára az ideológia és a tudomány nem játszott önálló, korlátozó szerepet. A hitlerizmus mentes volt minden kétértelműségtől.

    4. Hitler nárcisztikus individualizmusa egy faji kollektivizmus jegyében fogant, ezzel szemben Sztálin “heroizmusa” bürokratikus és szociál-kollektivista eredetű. Kétségtelen, hogy a két világháború között a diktátorok és a polgári demokráciák vezető figurái is tudatában voltak már annak a ténynek, hogy a lakosság óriási többsége szinte bármilyen feladatra mozgósítható “megfelelő” lelki–politikai ráhatás nyomán, amiben a vezérnek igen-igen fontos szerep jut. Erre a tapasztalatra mindenekelőtt az I. világháború során juthattak, hiszen a katonák milliói (rokonaik támogatásával), létérdekeikkel ellentétben, dalolva vonultak a háborús vérfürdőbe. Hitler helyzetét a háborús vereség következtében kialakult tömeges és fóbiás nacionalizmus könnyítette meg, Sztálin diktátori funkcióját egy más természetű tömegélmény határozta meg: a forradalom óriási társadalmi energiákat szabadított fel, ami hozzájárult ahhoz, hogy a “nagy nemzeti teljesítmény” egy birodalomnyi nép (nagy és kis népek sokasága) számára a történelemben először átélhetővé vált. Ennek köszönhetően Sztálin, Hitlerrel ellentétben, “kultúrateremtő” mezben is megjelenhetett. A nácizmusnak ugyanis nem volt progresszív kulturális öröksége, nem volt Babeljük és Solohovjuk, Petrov–Vodkinjuk és Rodcsenkójuk, Eizensteinjük és Ehrenburgjuk, nem volt Sosztakovicsuk, Szvjatoszlav Rihterjük és David Ojsztrahjuk sem, volt szovjet balett, de nem volt náci balett. A nácizmus egyáltalán nem rendelkezett autentikus kulturális teljesítménnyel, hacsak a pusztítást nem tekintjük annak.<<

    A teljes munka: http://eszmelet.hu/krausz_tamas-gulag-es-auschwitz-avagy-az-osszehasonlito-ele/

    Válasz
    1. Phoenix

      Kénytelen vagyok megállapítani, hogy (nem először) teljes nézetazonosság van köztem és Krausz Tamás között. A fasizmust ő is az imperializmusban elmélyülő és egyre inkább feloldhatatlan társadalmi-gazdasági válságokból eredezteti (ilyen módon természetesen a kapitalizmus egész fejlődéstörténetéből) és nem a liberalizmusból. Úgy, hogy köszönöm az idézetet. Mellesleg én 1989-ben megjelentettem a Fórum cimű rövidéletű baloldali lapban egy cikket “Pestis és kolera” cimmel, ahol hasonló összevetést tettem a fasizmus és a sztálinizmus között. Cikkgyüjteményemet, ahol ezt az írásomat is elhelyeztem, Krausz Tamásnak ajánlottam “a látható nézetazonosság” okán.

      Válasz
    2. Fekete György

      Félreértelmezések elkerülése végett. Krausz nem igazolja Phoenixet, mert utóbbi – újraírom – ideológiaként vizsgálja, nagyon egyoldalúan a liberalizmust, holott az politikai mozgalom és a kapitalizmus különféle formáinak szálláscsinálója.

      Válasz
      1. Phoenix

        Ne haragudj Tanár úr, de Krausz igenis engem igazol (pontosabban szólva velem van egy állásponton), mivel még akkor is, ha a liberalizmust illető egyoldaluságomban igazad lenne (nem győztél meg), és a politikai mozgalom és annak adekvát ideológiája két különböző dolog lenne, akkor is egy politikai mozgalom csupán politikai rendszerek szálláscsinálója lehet, és – ezt írja Krausz is – a fasizmus nem politikai rendszer, hanem maga is adekvát ideológiával (bűnbak kereső/találó, csordába verődő, vezérelvű, agressziv, korporativista stb.) rendelkező mozgalom – a nagy társadalmi-gazdasági válságokban lecsúszó, a lecsúszástól rettegő középosztály mozgalma. Politikai rendszerré a fasizmus hatalomra jutva válik. A fasizmust pedig nem a XIX. század végén az imperializmus, monopolkapitalizmus kialakulása miatt végleg háttérbe szorult liberalizmus, hanem a kapitalizmus új formájának meghatározó eleme, a finánctőke (akitől mi sem áll távolabb, mint a liberalizmus annak monopólium-ellenességével).

        Persze ezt még hosszan ragozhatjuk – nekem nincs hozzá kedvem.

        Válasz
        1. Phoenix

          A fasizmust pedig nem a XIX. század végén az imperializmus, monopolkapitalizmus kialakulása miatt végleg háttérbe szorult liberalizmus, hanem a kapitalizmus új formájának meghatározó eleme, a finánctőke (akitől mi sem áll távolabb, mint a liberalizmus annak monopólium-ellenességével) juttatja hatalomra.

          ———————-

          Így teljes …

          Válasz
      2. Fekete György

        Ne haragudj Phoenix, de Krausz tényleg nem igazol téged. Tedd föl a következő egyszerű kérdéseket magadnak.

        Vajon nem a liberális Weimari Köztársaságban engedték át a hatalmat a náciknak? – előtte meg tűrték/támogatták megizmosodni?

        Mussolini talán nem a liberális olasz államot számolhatta föl?

        Nálunk és szerte Kelet-Európában nem a liberálisok gyámkodása segítette a fasiszta mozgalmak újra megjelenését, nem a liberális politika csődje ágyazott meg a fasizmus újbóli térhódításának?

        A témában használt amúgy helyes fogalmaidat dialektikus viszonyba kellene helyezned egymással, s megszűnne értetlenséged.

        Ha nem sikerül, az se baj. Rögzítjük, hogy nem ment. Túléljük, s barátok-elvtársak maradunk. 🙂

        Válasz
        1. Phoenix

          “Vajon nem a liberális Weimari Köztársaságban engedték át a hatalmat a náciknak? – előtte meg tűrték/támogatták megizmosodni? ”

          Nem jó a kérdés. A versailles-i békediktátum és a Nagy Válság csúsztatta a német bürgert a nácik közé, e feltételek mellett a weimári liberális köztársaság puszta illúzió volt, tarthatatlan. És nem a liberálisok, de még csak nem is a “szociálfasiszta” szocdemek “engedték át” a hatalmat Hitlernek, hanem Hindenburg, aki minden volt, csak liberális nem, és ő is egy “milliárdokkal aláírt” levél utasítására, mely levelet Tyssen, Krupp, Siemens, az IG Farben – vagyis a német finánctőke (a hátuk mögött az IG Farbennel üzletelő Duponnal, az Opelt felépítő General Motorssal és persze az antiszemita Forddal – vagyis az amerikai-nemzetközi finánctőkével), mert a nácik alternatívája a Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt let volna. Vagy Krausz nem használta hozzám hasonlóan a “preventív ellenforradalom” kifejezést?

          “Mussolini talán nem a liberális olasz államot számolhatta föl?”

          Az Olasz Királyság liberalizmusáról nem sokat tudok, de tudom, hogy “Olaszország Versailles-ban ugyanazt kapta jutalmul, amit a vesztesek büntetésből”.

          “Nálunk és szerte Kelet-Európában nem a liberálisok gyámkodása segítette a fasiszta mozgalmak újra megjelenését, nem a liberális politika csődje ágyazott meg a fasizmus újbóli térhódításának?”

          A rendszerváltást – ez a másik vesszőparipám, amiben tökéletesen egy húron pendülünk Krausszal – nem a liberális “demokratikus ellenzék” (amely liberalizmusának minőségét a legjobban a Liberális Internacionálé volt alelnöke, Orbán Viktor fémjelzi a legjobban) hajtotta végre, hanem a sztálinista/poszt-sztálinista Nomenklatúra, amikor a “bonapartista ellenforradalom” kimerítette tartalékait, és a Nomenklatúra politikai hatalmát sürgősen gazdasági hatalommá transzformálta, amihez kellett a tőkés restauráció. Az ezzel okozott “transzformációs válság” (Kornai) a középosztály egy jelentős részét (köztük a talajt vesztett munkásosztály egy jó részét) lecsúsztatta, illetve lecsúszással fenyegette, ami – (Krausszal összhangban levő) elméletem szerint – fasizálódási folyamatokat indított el

          Tehát továbbra is tartom (Krausszal egyetértésben), hogy a fasizmust a nagy társadalmi-gazdasági válságokban lecsúszó/lecsúszástól rettegő középosztály hozza létre és hatalomra a nemzetközi finánctőke segíti.

          Ma egyébként a liberalizmus kb. ugyanakkora aktív tömegbázissal rendelkezik, mint a kommunizmus – így a liberalistázás kb. ugyanolyan kvázi-rasszista pótcselekvés, mint a másik oldalon a komcsizás.

          Válasz
          1. Fekete György

            A “a sztálinista/poszt-sztálinista Nomenklatúra” – zömében – liberális álláspontra helyezkedett. Tehát miről vitázik Phoenix?

            A többi vonatkozásban előadtam nézetemet. Immár csak annyit: Phoenix nem érti, hogy Krausz érti Lukácsot…

          2. Phoenix

            Elnézést, de erre csak így tudok válaszolni:

            Egy frászt!

            és

            Egy frászt!

          3. Phoenix

            Kicsit bővebben az elsőről:

            Hát persze, hogy libsi álláspontra helyezkedtek, hiszen komcsik és a többségük még zsidrák is …

            Tényleg nagyon el vagyok keseredve …

          4. Fekete György

            Phoenix káromkodik, most nem szereti a saját szavaival szembesítést, ezért kiegészítem még egyszer…

            “A rendszerváltást … nem a liberális >demokratikus ellenzék< … hajtotta végre, hanem a sztálinista/poszt-sztálinista Nomenklatúra…" Így van. E nomenklatúra elitjének nagy része átállt az osztályellenséghez, azon belül leginkább a liberálisokhoz.

          5. Fekete György

            Fontosság okán – külön.

            Nem értem, hogy Phoenix miféle logikával hozza ide az ún. zsidrákokat. Speciel nekem Trockij prognózisa asszociálódott, amelyben a világkapitalista környezetben szerinte életképtelen “egy országban szocializmus” nomenklatúrájának árulását, az osztályellenséghez való átállását mint elkerülhetetlen katasztrófát feltételezi.

          6. Phoenix

            Tényleg utoljára.

            Érvekkel próbáltam bizonyítani, hogy a Nomenklatúra nem “állt át” a liberálisokhoz, ellenkezőleg – politikai hatalmát gazdaságira átváltva a (nagyon nem liberális) finánctőkébe csatlakozott be. Krausz Tamásék nem véletlenül ültek a kerekasztal tárgyalásokon – nem kevés naivitással – a HARMADIK oldalon.

            Sajnálom, hogy bizonyos kérdésekben a Tanár úr elveszti egészséges humorérzékét.Igaz szatírában én sem ismerek példát. Utolsó, kétségbe esett szarkasztikus (és nem káromkodó) megjegyzésemmel arra akartam a figyelmet irányítani, hogy a libsizés nem igen különbözik a komcsizástól és igen! a zsidózástól sem. Mindegyik esetben a *-ozó maga dönti el, hogy ki a *, az akinek valamilyen – a *-ossággal semmilyen összefüggésben nem levő okból – nem tetszik a pofája.

            Rendkívül sajnálom, hogy kedves Tanár úr, ennyire szelektív az érzékenységed.

          7. Fekete György

            Fenti bejegyzésemmel célom az volt, hogy rámutassak: a “konferencia”, amit perelek, funkciójában a kommunisták, a kommunista mozgalmak és rendszerek egészének teljes bemocskolása, hogy minél több kizsákmányoltat kiábrándítsanak a kapitalizmus meghaladására irányuló gondolatokból és vágyakból. Ezt a szándékomat Phoenix méltányolhatná.

            Nagyon mélyen és megdöbbenve sajnálom, hogy mit tekint Phoenix humorizálhatónak… Különösen a fenti bejegyzés alatt. Mindenesetre Phoenix eltrollkodta a diskurzust. Lásd Phoenix 2017-02-23 – 18:38 és Phoenix 2017-02-24 – 07:55.

            Ami pedig az ún. libsizést illeti, nos akkor, Krausz professzor, aki mögé most Phoenix bújik, Phoenix értelmezésében szintén “libsizik”. Hiszen vallja, amiben nagyon egyet értek vele, hogy a huszadik századi és jelenkori liberalizmus a fasizmusnak ágyaz meg (megjegyzem, Phoenix pontosan e krauszi tételt támadva térítette el az alighogy elkezdődött közös elmélkedést, hogy annak témájává a maga által bevallottan vesszőparipának tekintett nézetét itt is hangoztathassa; ez a trollkodás). Azt pedig különösen nem értem Phoenixtől, hogy Trockijra való visszaérzésemet milyen alapon minősíti “libsizésnek”, sőt zsidózásnak. Ha valami itt zsidózás volt, azt éppen Phoenix kezdte el (először a “zsidrák” kifejezéssel, majd teljesen nyíltan). Meg is kérem Phoenixet, ezt fejezze be, mert nem azért tiltakoztam jelen írásommal a Gulagot hamisan beállító kommunistázás ellen, hogy alkalom keletkezzék Phoenix zsidrákozására. Ami etikátlan.

            Megismétlem, a kádári nomenklatúra elitjének zöme cselekedeteiben a rendszerváltáskor áttért a liberalizmus álláspontjára. Többek között ezért ült a rendszerkritikai baloldal a kerekasztal-tárgyalásokon a harmadik oldalon.

  11. Fekete György

    Ismétlem, Emilnek van igaza, csak érteni kell a szimbolikus megfogalmazást. Phoenix ideológiaként vizsgálja, nagyon egyoldalúan a liberalizmust, holott az politikai mozgalom és a kapitalizmus különféle formáinak szálláscsinálója. Történelmi és politikai felelősség terheli a liberalizmust 1989 után egész Kelet-Európában a fasizmus legalizálása és a baloldal elleni kereszteshadjárat miatt. A honi liberalizmus a fasizmust védelmébe vette, felnövelte, útját kikövezte. Ha most még Pheonix is talál mentséget a liberálisok számára, az a vég, a teljes elbutulás felé vezet, ha nem maga a teljes elbutulás. Mert ha valaki nem tanul a Weimari Köztársaság sorsából, megértem, nem történész. Valaki nem tanul a liberális demokráciák népirtó tevékenységéből, megértem, nem történész. No de hogy valaki ne tanuljon, ne értsen semmit a kelet-európai rendszerváltásból és a fasizmus újbóli feltámadásából, az már nagyon elgondolkodtató.

    Tütőt számomra nem cáfolja Phoenix. Utóbbi – itt és most – generalizáló minősítései nekem erőtlenek, semmitmondóak (“filozófiai tolvajnyelv-szöveg” stb.).

    Phoenix kijelentését, miszerint “a >liberalizmus a fasizmus előszobája< egy üres bon mon", konkrétan vesd össze avval, hogy a rendszerváltás után liberálisaink válasza a a polgári demokrácia önvédelmére a fasizmussal szemben Voltaire történelmietlen szajkózása volt, amivel (a hozzá idomított politikával) felmérhetetlen kárt okoztak: "Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd."

    A kelet-európai liberálisok annyira gyűlölik a tényleges (baloldali) antikapitalizmust, hogy tolerálják a fasizmust, mert az utóbbi csupán demagógiájában antikapitalista…

    Válasz
    1. Phoenix

      Én – sajnálattal befejezve ezt az elvetélt vitát – csak azon gondolkodom: tényleg ennyire nem tudom kifejezni magamat, hogy szinte minden szavamat félreértitek? Olyasmiket tulajdonítotok nekem, amit én nem mondtam, vagy legalább is nem akartam mondani; érveimet, amiket én érthetőnek gondoltam, figyelemre sem méltatjátok, még cáfolni sem próbáljátok, helytte személyeskedő minősítéseket vágtok szegény ősz fejemhez.

      Most mit csináljak például azzal, hogy a Tanár úr kioktat arról, hogy a liberalizmust egyoldalúan fogom fel, pedig … Oktassam ki arról a Tanár urat, hogy egy mozgalmat egyértelműen az általa vallott (nem hazug módon hirdetett, hanem tettein keresztül valóságosan vallott) ideológia jellemez? Hogy az ideológia – Marx szerint – a gondolatilag megharcolt érdekérvényesítés?

      Oktassam ki a “megjelenteket”, hogy a marxizmus alapmódszere a történelmi materializmus, amely az olyan társadalmi jelenségek, mint a fasizmus, forrását nem egyes emberek, vagy embercsoportok erkölcsi (jó vagy gonosz) megnyilvánulásaiban találja meg, hanem a történelmileg alakuló társadalmi-gazdasági folyamatokban. Én ugyanis pontosan ezt tettem a fasizmus fogalmának kifejtésekor. Dehát én hülye vagyok és ellenség …

      Őszintén el vagyok keseredve …

      Válasz
      1. Emil

        Meg ne sèrtôdj Phoenix. Elöször te nevezted hulyesegnek Aztec ertemes beszedet, maid miutan liberalizmus-ügyben lejatszottak a pályáról, megsertődtel. Vicces megoldás, de jó. Téged senki nem bántott meg, csak kijavították, helyre tettek. Így van rendjén, nem?

        Válasz
      2. Tovaris

        Ne keseredj el. Habár nekem is sok mindenben, ha nem is homlokegyenest ellenkező, de más véleményem van a tiéddel kapcsolatban – nem tartalak ellenségnek egyikőtöket sem. Azért vagyunk, hogy elmondjuk a véleményeinket és egymás szövetségesei legyünk.

        Válasz
  12. Tovaris

    Lehet, hogy a liberalizmus nem a fasizmus előszobája – de mindenesetre eddig még majdnem minden liberalizmust fasizmus követett. Valami oka azért mégis csak lehet…

    Válasz
  13. diák

    Pheokám, gondolj az SZDSZ-re, gondolj a Majdanra, az USÁ-ra, mind a maga módján a fasizmus előtt nyitogatta, tegyük hozzá, igen sikeresen, az ajtókat. Ámen

    Válasz
    1. Phoenix

      Kedves Diák!

      Egy előszoba senki előtt nem nyitogat semmilyen ajtót. Én itt azt vitattam, hogy a liberalizmus lenne a fasizmus előszobája (forrása). Azt hogy az USA, a nemzetközi finánctőke felkarolja – például Ukrajnában – a már létező, kialakult fasizmust, nem vitattam.

      A finánctőke a már kialakult fasizmust karolja fel és – ha érdekei úgy diktálják – juttatja hatalomra. De nem a finánctőke, és pláne nem a liberalizmus csinálja a fasizmust, hanem a társadalmi-gazdasági válság, a lecsúszástól való félelem. Ha az nem lenne, akkor a finánctőkének nem lenne mit felkarolnia.

      Válasz
      1. Tovaris

        Amíg nem volt szocializmus és nem volt fasizmus sem (legalább is konkrét megjelenési formájukban) – addig is már megvolt a kapitalista rendszerek “legmagasabb,” kül- és belpolitikai formája az imperializmus – akik vidáman pusztították egymást. Lásd: 1. világháború. búr háború, orosz-japán háború, stb.
        A “kommunizmus” és a fasizmus (nácizmus) megjelenése után “minőségi” átalakulás állt be – de a lényeg, a kapitalizmus megmaradt a marxi determinusait illetően…

        Válasz
  14. Emil

    Pheonix, nem érted a liberális demokráciák fogalmát. Kár. Ha értenéd, akkor értenéd azt is, hogy a liberalizmus hgyan nyit utat a fasizmusnak szerte a világon. Ne csacsikodj, hogy a rendszerváltást követő magyar vagy balti, lengyel vagy ukrán fejlődés tükrében ezt nem érted.

    Válasz
    1. Phoenix

      Még szerencse, hogy Te mindent értessz. Kivéve azokat a dolgokat, amiket én írtam. Azokat félreérted …

      Válasz
    2. Tovaris

      Nem akarok Phoenix védőügyvédje lenni, e tekintetben már engem is
      “megrótt” néhányszor…
      De hidd el, azért tud “legalább” annyit, amit te….

      Válasz
  15. Fekete György

    “A liberalizmus, mint sokszor leírták már, a fasizmus előszobája.” (Emil) Úgy gondolom, hogy amennyiben Phoenix alaposan tanulmányozza – legalább – Tütő László filozófus idevágó dolgozatát, visszavonja kijelentését, miszerint Emil idézett tételszerű mondatában megjelenített gondolat “történelmietlen és kártékony hülyeség, a sztálini >szociálfasizmuszociáldemokrácia<) édes ikertestvére".

    Feltételezem, hogy Emil a lukácsi liberalizmus-fogalommal operál, vagyis nála (náluk) a liberalizmus = "részrendszerekre tagolt polgári berendezkedés" (Tütő magyarázatában.).

    Amikor Phoenix meghatározza a liberalizmust két alapvető folyamattól eltekint, egyfelől az egyén megkettőződésétől, másfelől – az előbbivel összefüggésben – az alkotmányos jogok kiüresedésétől és a tömegek elközömbösödésétől. Téved abban is, hogy a liberalizmus és a konzervativizmus között választóvízként fogja föl a piacot, mert az utóbbi nem tagadja (csupán kisebb teret enged neki).

    Ha Emil sztálini tételt közvetített, akkor Tütő, illetve Lukács is ezt teszi: "…minden fasizmus a liberalizmusban gyökerezik. A következetesen végigvitt liberalizmus fasizmust eredményez. Fogalmilag elválaszthatatlan tőle. A fasizmus nem azonos a liberalizmussal, hanem csupán részhalmazát képezi annak. Vagyis nem minden liberalizmus fasizmus, de minden fasizmus liberalizmus. Ez a végkövetkeztetés szervesen adódik a liberalizmus lukácsi fogalmából."

    Lásd http://eszmelet.hu/tuto_laszlo-a-liberalizmus-fasizmus-lukacs-gyorgy-koncepcio/

    Válasz
    1. Phoenix

      “a liberalizmus = “részrendszerekre tagolt polgári berendezkedés””

      Ez egy feltehetően szövegkörnyezetből kiragadott értelmezhetetlen filozófiai tolvajnyelv-szöveg. A világon semmit nem mond. Milyen részrendszerekről van szó? Minden rendszer, így természetesen a polgári berendezkedés rendszere is részrendszerekre bontható, Tehát csak liberalizmus létezik a polgári társadalomban? Azaz a liberalizmus tulajdonképpen a polgári társadalom szinonímája? Akkor persze a fasizmus, mint sajátos formájú polgári társadalom, liberalizmus – csak éppen ezzel a világon semmit nem mondtunk, és a “liberalizmus a fasizmus előszobája” egy üres bon mon.

      Ha azonban a lukácsi hivatkozás mögött a liberalizmus individualizmusa sejthető, akkor nem értem, hogy a fasizmus (a csordába verődő, vezérelvű massza) hogyan következik a liberalizmus individualizmusából? Illetve egy fenét következik, hiszen “minden fasizmus liberalizmus”

      Tütő dolgozatában van egy biztosan helyes megállapítás:

      “Lukács sehol nem írja le azt, hogy „a liberalizmus: fasizmus”. Sehol nem állítja, hogy minden liberalizmus azonos a fasizmussal.”

      A többiben Tütő egyszerűen téved, mégpedig azért, mert – és ezt tulajdonképpen ő maga elismeri – sem a liberalizmust, sem a fasizmust, mint kategóriákat nem fejti ki szabatosan. A fasizmust jószerével sehogyan. Rövid vázlatával

      „A fasizmus mint világnézet… arisztokratikus elméletek minőségi kiteljesedése”

      ismét nem tudok mit kezdeni. E “minőségi kiteljesedés” miért éppen az I. világháború után a vesztes országokban (“Olaszország Versailles-ban azt kapta jutalmul, amit a vesztesek büntetésből”) ment végbe, és nem korábban, nem máshol? Miért nem az USA-ban, a liberalizmus mintaállamában?

      Mindezt figyelembe véve az általam helyeslően idézet mondatok után következő megállapításoknak a fasizmus definiálatlansága miatt nincs értelme:

      “Azonban határozottan képviseli azt az álláspontot, amely szerint minden fasizmus a liberalizmusban gyökerezik. A következetesen végigvitt liberalizmus fasizmust eredményez. Fogalmilag elválaszthatatlan tőle. A fasizmus nem azonos a liberalizmussal, hanem csupán részhalmazát képezi annak. Vagyis nem minden liberalizmus fasizmus, de minden fasizmus liberalizmus. Ez a végkövetkeztetés szervesen adódik a liberalizmus lukácsi fogalmából.”

      Viszont például az általam helyesnek gondolt, fentebb felvázolt fasizmus-kategóriára ezek az állítások csak annyira bizonyíthatóak, amennyire én azt meg is tettem: “az ősközösségi hordák a fasizmus előszobái. Előtte voltak, tehát okai.”

      Az egésszel az a fő bajom, hogy ez a hozzáállás, ami partalanná tágítja mind a liberalizmus, mind a fasizmus fogalmát, egyrészt szektás módon elzárja minden antifasiszta együttműködés lehetőségét, másrészt a fasisztázást a kommcsizással azonos színvonalú kvázirasszista szitkozódássá alacsonyítja. Azt, hogy ki a fasiszta (kommunista), azt én a szitkozódó döntöm el.

      Végül.

      “Amikor Phoenix meghatározza a liberalizmust két alapvető folyamattól eltekint, egyfelől az egyén megkettőződésétől, másfelől – az előbbivel összefüggésben – az alkotmányos jogok kiüresedésétől és a tömegek elközömbösödésétől.”

      Nem tekint el! Pontosan ezekre gondolt, amikor azt írta:

      “Éppen elvont szabadság-eszménye jegyében magáénak vallja a polgári forradalom citoyen örökségét is, nem törődve azzal, hogy az sok ponton (a legtöbb ponton) ellentétbe kerül a tőkés piac törvényeivel.”

      És még ez:

      (Phoenix) “Téved abban is, hogy a liberalizmus és a konzervativizmus között választóvízként fogja föl a piacot …”

      Nem téved, mert ilyet nem állított. Azt állította, hogy a citoyen örökség felvállalása (liberáliséknál azok individualizmusának túlhangsúlyozásával – pontosítok most) a választóvíz a liberalizmus és a konzervativizmus között. Ha már itt tartunk, akkor én Tütővel (és Lukáccsal?) szemben azt állítom: nem minden konzervativizmus fasizmus, de minden fasizmus konzervativizmus. Ebből azonban nem vonom le azt a következtetést, hogy a konzervativizmus a fasizmus előszobája. Annak továbbra is az imperializmusban, monopolkapitalizmusban egyre mélyülő és egyre nehezebben feloldódó társadalmi-gazdasági válságokat tartom. Amikkel sem a liberalizmus, sem a konzervativizmus,, sem bármilyen más burzsoá ideológia nem tud mit kezdeni.

      Válasz
  16. Emil

    Fekete György, gratulálok!!! Pontos, mindenben igaz, nincs hamis hang. Ezekkel a hivatásos hamisítókkal szemben fontos írás!!!!! Intellektuális kalandorokról van szó, akik jól meg vannak fizetve a kormány által az antikommunista és ruszofób, szovjetofób nézeteikért. Sajnos ezt a hazugságözönt, amit a Gulag-év kapcsán a kormány generál megint a liberálisok támogatását élvezi. Ebben ismét lelepleződik a magyar liberalizmus funkciója. Nem tud olyan antidemokratikus kapitalizmus lenni, hogy a baloldali hagyománnyal szemben, ne a jobbos-szélsőjobbos antiszovjet álláspontot támogassák. A liberalizmus, mint sokszor leírták már, a fasizmus előszobája.

    Válasz
    1. Phoenix

      A Tanár úrnak szóló dicséreteteddel egyetértek. Amivel nem, az a következő “aforizma”:

      “A liberalizmus, mint sokszor leírták már, a fasizmus előszobája.”

      Ez egyszerűen történelmietlen és kártékony hülyeség, a sztálini “szociálfasizmus” (értsd “szociáldemokrácia”) édes ikertestvére.

      A liberalizmus a felvilágosodásból kifejlődött XVIII-XIX. századi polgári világnézet, amely egy elvont szabadság-eszmény nevében a szabad piacot fetisizálja, tartja minden világok legjobbikának. Éppen elvont szabadság-eszménye jegyében magáénak vallja a polgári forradalom citoyen örökségét is, nem törödve azzal, hogy az sok ponton (a legtöbb ponton) ellentétbe kerül a tőkés piac törvényeivel. A liberalizmus ezért a konzervatívizmus ideológiai ellentéte. A citoyen értékek (emberi jogok, “szabadság, testvériség, egyenlőség” stb.) valójában a proletáriátus öröksége, és éppen a sztálinizmus nagy bűne, hogy nem csak átengedte azt a liberalizmusnak, de egyidejüleg, mint liberális eszmék együttesét el is vetette azt, ellenséges nézeteknek nyílvánítva. Az “aforizmád” ennek a bűnnek a terméke. Egyébként a liberalizmus ma egy ugyancsak marginális ideológia, ami igen csekély hatással van a politika alakulására. Nem tévesztendő össze a neoliberalizmussal (pedig sajnos nagyon össze szokták téveszteni) vagy más néven monetarizmussal, monetáris ellenforradalommal, ami nem általában vett ideológia, hanem “csupán” közgazdaságtani paradigma (legjelesebb képviselői – Reagan, Teacher – kifejezetten konzervatív, nem liberális ideológiát vallottak)

      A fasizmus az imperializmus korában elmélyülő és mindinkább feloldhatatlan társadalmi-gazdasági válságokban lecsúszó, a lecsúszástól rettegő középosztály bűnbak kereső/találó, csordába verődő, vezérimádó, a bűnbakokkal és a másként gondolkodókkal szemben agresszív, a válságot – eredeti okát nem értve/nem akarva érteni – szociális demagógiával (korporativizmus – “a munka társadalma”) és soviniszta, militarista agresszióval megoldani kívánó ideológiája és mozgalma, amit a finánctőke (nem a “zsidó banktőke”, hanem az összefonódott ipari és pénzügyi monopólista tőke) szükség esetén, mint preventív (megelőző) ellenforradalmi erőt használ fel a munkásmozgalom ellen – ekkor válik a fasizmus “a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább, legimperialistább elemeinek nyílt terrorista diktatúrájá”-vá.

      Természetesen a kapitalizmus a liberális ideológia jegyében győzedelmeskedett és erősödött meg a XIX. században, majd a század végén alakult át monopolkapitalizmussá, imperializmussá, amiből a XX. század elejére kialakult a fentebb jellemzett fasizmus. Így lehet azt mondani, hogy a liberalizmus (volt) a fasizmus előszobája. Ugyanúgy, ahogyan azt is mondhatjuk, hogy az emberré váló ősmajom hordák is a fasizmus előszobái voltak. Ez az “előtte volt, tehát oka” tipikus gondolkodási hibájának elkövetése.

      Válasz

Hozzászólás